TRIANONI GONDOLATOK

A 99.-IK ÉVFORDULÓRA

Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!
Trianoni Gondolatok a 99.-ik Évfordulóra
elnevezéssel
2019. január elsején
egy sorozatot indítunk'
melynek az első lépéseként
Dr. Légrády Ottó 1928 - 1930 között megjelent
IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK
című könyvét tesszük közzé ebben a fejezetben. 

Íme' az ehhez írt bevezető soraink:


Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

2019 a jelenlegi korszakunk legfontosabb éve lesz.

Ebben az évben' 2019. június 04. - én kell kilencvenkilencedszer szembesülnünk

a Trianoni Diktátum egész Emberiség számára való döbbenetével.

Igen' az egész Emberiség számára szóló döbbenetével'

mert Trianon abszolút nem csak Magyar ügy!

Trianon Világügy!

Olyannyira' hogy amennyiben ezt a máig sajgó'

és most már egyre inkább totális elmérgesedést jelentő

Föld és Társadalmi sebet nem orvosolja az Emberiség'

akkor rövidesen' - egy évtizeden belül' - a legdurvább'

legsokkolóbb világtörténéseket lesz kénytelen elviselni az Emberi Civilizációnk!

Sajnos ez van a sorsunkba determinálva'

(Mi magunk' mint Emberiség tettük)

és ezt a Föld Otthonunk minden egyes lakójának meg kell értenie!

Azonban azt is meg kell értenie' hogy

A DETERMINÁCIÓ NEM KÉNYSZERŰ VÉGZET'

AZON LEHET JAVÍTANI'

SŐT' MEG IS LEHET AZT SZÜNTETNI'

S LEHET HELYETTE SZEBB' BOLDOGABB SORSOT MAGUNKNAK TEREMTENI!

S' hogy Trianonnak miért pont a 99. - ik évfordulója ilyen kiemelten fontos jelentőségű'

és miért nem például a 100. - ik'

azt a most induló

Trianoni Gondolatok a 99. - ik Évfordulóra

címmel induló sorozatunkból tudjuk majd megérteni.


A Trianoni Diktátumnak mára már könyvtárnyi irodalma van'

azonban garantálható' hogy e hatalmas ismeretanyagból ez a mostani'

egy teljesen új megközelítésben való rávilágítás lesz az egész Világ számára a legsokkolóbb!

Hogy miért?

Mert azt kell tudnunk majd megérteni belőle'

hogy Trianon csak egy része egy hatalmas'

az Emberlétünk önpusztító' több ezer éve tartó önámításának!

Trianon egy olyan folyamat része' amelyben a Világ számára diktáló

úgynevezett sátánista háttérhatalom

majdnem a legvégsőkig elment!

És mindenkinek azt kell megértenie' hogy innen már nincs tovább út!

Itt' innen csak két lehetséges folytatás van:

Vagy észhez térünk a lehető legsürgősebben' és közös' Összemberiségi Összefogással

(a kijózanodott háttérhatalmat is beleértve' s a kijózanításuk' a meggyógyításuk is a mi feladatunk)

kijavítjuk azonnal a hibáinkat'

- s ezzel helyre állítjuk az Emberlétünk Alapvetéseit' -

vagy nagyjából egy évtizeden belül a végső'

a totális pusztulásunkat kell elszenvednünk!

Egy olyan pusztulást' ahol a Földhöz kötött Lelkek is megszűnnek létezni!

Vagyis;

ha a reinkarnálódás folyamatában tekintünk a Lélek Életünkre'

akkor most nem csak a Test Halálával kell farkasszemet néznünk'

hanem immár és véglegesen'

a Lélek Halálával Is!

Ebben az értelemben való legutolsó Életben Maradási Lehetőségünk

egyik legfontosabb állomása tehát

TRIANON AZONNALI ÉS FELTÉTEL NÉLKÜLI HATÁLYTALANÍTÁSA!

Amennyiben nem tesszük'

akkor egészen biztosan az Emberi Civilizációnk teljes megszűnésével'

a Glóbuszunk megsemmisülésével'

és a kisebb - nagyobb Kozmikus Környezetünk pusztulásával kell számolnunk!

Igen' és akár a Teljes Naprendszerünk Fekete Lyukban Való Eltűnésével Is!

És nem a távoli jövőben' nem majd' egyszer' valamikor'

hanem itt és most' legfeljebb egy évtizeden belül!

BIZONYÍTHATÓAN!

Ezt fogjuk e sorozatunkban bebizonyítani!

De Lássuk: a folyamat INTERAKTÍV' tőlünk' 8 milliárd Embertől függ'

így a végpusztulás pontos ideje ismeretlen!

Minden Attól Függ' hogy mennyire látjuk be mindennek a mélységes valóságát'

s mennyiben tudjuk a legégetőbb hibáinkat minél előbb kijavítani!

Ígérjük' e most induló sorozatunkból ez világosan megérthető és belátható lesz!

S ha' és amennyiben azt hinnéd kedves Honlap Látogató Testvérem'

hogy ez az írás is csak afféle "farkast kiáltani" dolog'

egy a sok vakriasztás közül' amely az utóbbi évtizedek alatt már számtalanszor elhangzott'

akkor jóvátehetetlen hibát követsz el!

Mert most tényleg itt van a farkas!

Itt ólálkodik közvetlenül az ajtónk előtt'

s ha nem tudjuk SZERETETBEN HELYESEN (!!!) kezelni a helyzetünket'

akkor tényleg felfal mindannyiunkat!

Kivétel nélkül!

Vagyis: nem lesz túlélő!

Sem Testben' Sem Lélekben!

Azt kérdezed' hogy miért pont ez a "farkast kiáltás" az igazi?

Miért kell ezt most már tényleg elhinnie kivétel nélkül mindenkinek?

Nos azért' mert az összes korábbiakkal ellentétben'

Mi' itt' e mostani sorozatunkban'

és persze bővebben a teljes Honlapunkon'

nem csak kiabálunk' hogy nagyon nagy' vészesen nagy' tényleg őrült nagy baj van'

hanem egyrészt a problémákat is tételesen' rendre bemutatjuk'

másrészt pedig az elhárításukhoz szükséges tennivalóink hosszú listáját is közzé tesszük!

Megőrizve a Lélek Jelenlétünket'

mindenki számára nagyon - nagyon világosan' érthetően' beláthatóan!

S ha megértette' belátta a Világ' az Emberiség ez összes ismeretet'

akkor már csak egy dolga van:

Tettekben is követni

a Föld' az Összes Rajta Élő és az Emberi Civilizációnk

Megmentésének

a Szellemi' Lelki' Tudásbeli Folyamatát!

Mi' a Magunk Részéről Hisszük Rendíthetetlenül'

Hogy e Folyamatban a Józan Ész' a Belátás' a Bölcsesség' a Felébredés'

valamint a legfontosabb'

A SZERETET

fog diadalmaskodni mindenek felett!

E Trianoni Sorozatunk első állomásaként

feltöltöttük a Honlapunkra

Dr. Légrády Ottó:

Igazságot Magyarországnak

című' 1928-30 között megjelent művét'

melyet annak idején a Világ számos Államfőjének' Kormányának megküldtek!

Az idézett mű annak idején öt nyelven jelent meg'

Magyarul' Angolul' Németül' Olaszul' és Franciául.

A Magyar Nyelvű megjelenésen belül pedig kiadták

egy kis füzet' egy kemény fedeles könyv' és egy bővített könyv formátumban is!

A mű' a többi nyelven csak kemény fedelű könyv formátumban jelent meg!

Most' e Trianonról szóló sorozatunk kezdő lépéseként

a Magyar Nyelvű Füzetet'

a szintén Magyar Nyelvű Könyv formátumot'

és az összes többi más Nyelvű' könyv alakú kiadás másolatát tesszük közzé PDF formátumban.

Tesszük ezt egyrészt azért' mert a mostani fiatalságnak vajmi kevés fogalma van Trianonról'

másrészt pedig Akik tudják' ismerik a problémakört'

Nekik is jól jöhet az ismeretanyaguk frissítése!

Fentieknek megfelelően kérjük úgy olvassa Mindenki ezt a könyvet'

hogy minden túlzás nélkül' a helyes megértésével

az Önmaga' az Összes Embertársa'

a Föld és Minden Rajta Élő Megmentésének az Indító Kulcsát Tartja a Kezében!

Éppen ezért'

Kérünk'

Akinek Csak Lehetséges'

Add Tovább E Honlap Létét'

és Ezzel Együtt' az Igazságot Magyarországnak Című Könyv

Honlapunkon Való Elérhetőségét!

S Legyen Benned Rendíthetetlen a Hit' és Tudd' és Értsd Meg' és Lásd Be' Hogy Ezzel'

LEGESLEGUTOLSÓ LEHETŐSÉGKÉNT

Szeretetben Helyesen Kezelve a Létünk Problémáit'

TEHÁT NEM HARCCAL' NEM HÁBORÚVAL' NEM ELLENSÉGESKEDÉSSEL'

CSAK A SZERETETBENI BELÁTTATÁS BÉKÉS ESZKÖZEIVEL

a Glóbuszunk' a Világunk'

az Élet Megmentését Szolgálod!

Előre is Megköszönve a Figyelmedet' a Megértésedet' a Belátásodat'

és cseppet sem legutolsó sorban

A TETTEKBEN VALÓ TÉNYLEGES

EGYÜTTMŰKÖDÉSEDET'

(!!!)

Kívánunk Minden Embertestvérünknek' a Glóbuszunknak és Minden Lakójának

EGY VALÓBAN BOLDOGABB ÚJ ESZTENDŐT!

Végül Kérlek' Ne Feledd:

Csak Rajtunk' Emberi Közösségen Áll'

Hogy Ez az Esztendő Mennyire Lesz Boldog' Üdvös a Magunk és a Világ Számára!

Kelt 2019. január 01.

Végtelen és Örök Szeretettel

Höflinger Krisztián László

Höfikrila



Kérlek' válassz az alábbi lehetőségek közül'

hogy elolvashasd az Igazságot Magyarországnak című Dr. Légrády Ottó munkát!


És kérlek' Akihez csak tudod' juttasd el ezt a Művet' itt a Magyar Honunkban és szerte a Föld Minden Országában' hogy az Egész Világ még időben megismerhesse a Glóbuszunk és a Rajta Élők Legnagyobb Fájdalmát' hogy még időben ki tudjuk javítani az Emberi Társadalmunk összes visszásságát!

A Szíves Közreműködésedet'

az Őszinte Szívből Jövő Segítségedet

a

Magyar Nemzet

és az

Egész Emberiség Nevében is Köszönjük!




Ez alábbi gomb megnyomásával a Magyar Nyelvű FÜZET formátumot tudod letölteni.

A kiadvány címe tehát:

Dr. Légrády Ottó

Igazságot Magyarországnak!


Ha a Google kereső annak terjedelme miatt nem tudja megvizsgálni a PDF fájlt'

akkor kérlek' válaszd a "letöltés mindenképpen" lehetőséget!



Az alábbi gomb megnyomásával a Magyar Nyelvű KÖNYV formátum érhető el.

A kiadvány címe:

Dr. Légrády Ottó

Igazságot Magyarországnak!

Azonban tekintettel a PDF formátum nagyságára'

(180 MB nagyságrendű)

azt közvetlenül nem tudod olvasni' előbb le kell töltened a gépedre'

és ott tudod csak PDF olvasóval láthatóvá tenni.

A művelet folyamán kérlek válaszd a "letöltés" majd a "mindenképpen letöltés" opciót.

Szíves megértésedet Köszönjük!



Az alábbi gomb megnyomásával az Angol Nyelvű Könyv formátum érhető el.

A mű Angol Nyelvű címe:

Dr. Légrády Ottó

Justice for Hungary

Azonban tekintettel a PDF formátum nagyságára'

(170 MB nagyságrendű)

Ezért azt közvetlenül nem tudod olvasni' előbb le kell töltened a gépedre'

és ott tudod csak PDF olvasóval megjeleníteni.

A művelet folyamán kérlek válaszd a "letöltés" majd a "mindenképpen letöltés" opciót.

Szíves megértésedet Köszönjük!



Az alábbi gomb megnyomásával a Német Nyelvű Könyv formátum érhető el.

Német Nyelvű változat címe:

Dr. Légrády Ottó

Gereitgkeit für Ungarn

Ha a Google kereső annak terjedelme miatt nem tudja megvizsgálni a PDF fájlt'

akkor kérlek' válaszd a "letöltés mindenképpen" lehetőséget!



Az alábbi gomb megnyomásával az Olasz Nyelvű Könyv formátumot találod..

Az Olasz Nyelvű kiadás címe:

Dr. Légrády Ottó

Giustizie All Ungharese

Ha a Google kereső annak terjedelme miatt nem tudja megvizsgálni a PDF fájlt'

akkor kérlek' válaszd a "letöltés mindenképpen" lehetőséget!



És végül a következő gombot kell aktiválnod ahhoz' hogy a könyvet Francia Nyelven elolvashasd.

A Francia Nyelvű változat címe:

Dr. Légrády Ottó

Justice Pour La Hongrie

Ha a Google kereső annak terjedelme miatt nem tudja megvizsgálni a PDF fájlt'

akkor kérlek' válaszd a "letöltés mindenképpen" lehetőséget!


E fejezet végén pedig kérlek Szeretettel' hallgasd meg az

AJÁNLÁSUNKAT

Trianon kapcsán' s bízz benne'

ez az aljas világárulás sincs kőbe vésve!

Rövidesen rá fog ébredni a Világ összes Országa' hogy a túlélése érdekében a létező és lehető legrövidebb időn belül hatálytalanítania kell Trianon gyalázatát' fel kell építeni

ISZTEN ORSZÁGÁT'

mert különben örökre és véglegesen elpusztul az Emberlét Intézménye'

megsemmisül a Földszülőnk

és az összes rajta Élő!


Az alábbi gombra klikkelve

Máté Ottília

előadásában hangzik el:

Valahol már Nap ragyog

címmel a bíztató dal

a melodia5911 YouTube csatorna jóvoltából!

Köszönjük Szépen!


Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

Az észérvek mellett' nem feledkezhetünk meg a halálos Trianoni diktátum érzelmi oldaláról sem!

Azon túlmenően' hogy Trianon gyalázata

A TUDATALATTI MŰKÖDÉSE SORÁN

A FÖLD MINDEN LAKÓJÁBAN HALÁLFÉLELMET KELT'

a 15 milliós Magyar Nemzet szívében hatalmas érzelmi válságot is okoz!

Hogy miről is van szó?

Kérlek' hallgasd meg

Éliás Tibor

SZENT HAZÁM

című dalát

a

HATOSCSATORNA MŰSORAI

jóvoltából' és rádöbbensz Te is!



Innen' a Trianon 99 fejezetünket az alábbi gombra klikkelv tudod

a legrövidebb úton elérni