2017.12.21.16.28

Az ez évi téli napforduló pontos ideje.

Kétezertizenhét December Huszonegyedike Tizenhat Óra Huszonnyolc Perc.

E Honlap Hivatalos Megszületésének a Pillanata.

Egyben az év leghosszabb épjszakája' az év legrövidebb napja.

Eddig egyre rövidebbek voltak a napok' és egyre hosszabbak az éjszakák.

Ettől a pillanattól azonban egyre hosszabbak a nappalok' és egyre rövidebbek az éjszakák.

A Föld északi féltekén a Fény Születésének a pillanata.

A déli féltekén ekkor kezdenek fogyni a nap által beragyogott percek.

Ezt a Kettős Irányultságot a Föld Belső Életenergetikai Áramlási Rendje Kompenzálja'

Metafizikai Látens és Domináns Életerő Csatornáin Áramoltatja a Két Félteke Között.

(A Hartman' a Currie' a Ley' és a Szent György Vonalak segítségével).

S Ez Életerő (Csi) Energia Csatornák Szeretet Energiái Biztosítják'

Hogy a Föld Mindig' az Idő és a Tér Végtelenjében Kellő Életerőben Éljen.

Hogy minden időben regenerálódhasson' frissülhessen' hogy az öngyógyító képességét megőrizhesse.

Élet Lehetőséget adva ez által az összes rajta Élőnek.

Amely regenerálódási képességről tudnunk kell' hogy véges' és a jelen korunkban már igencsak elértük ennek a határait.

Egy sajnos rég letűnt Világban' a hajdanvolt gyönyörű szép

Atlantiszi Szeretet Világkorszakban'

e napon kezdődött az Új Év' és egyben ez volt a Szeretet Ünnepe is.

A Szeretetfény Gyarapodásának a Kezdete.

Mert akkor még tudtunk a Csillagokkal együtt lélegezni' akkor még értettük és tiszteltük a Világegyetem Törvényeit' akkor még mindannyian Tudatosan Kozmikus Állampolgárok Voltunk.

A LELKEINK.

E napon születik tehát a Fény.

Az Univerzumi Energiák Erejével.

Így volt ez 2012 - ben is.

De Ekkor' Egy Új VILÁGKORSZAK Született.

Az Új "Aranykor".

Más néven:

A SZERETET ÖRÖK VILÁGKORSZAKA.

Észre sem vettük' elrohantunk mellette' és egyébként mindenki a világvégét várta. 

Akkor' 2012 - ben az a pillanat volt' amikor sok évezredes és több millió éves csillagmozgási ciklusok lejártak és az égi pályájuk során e csillagok' - a Szeretet' az Élet Kozmikus Hírvivői - új' egy immár Boldogabb Világ megteremtéséért ragyognak.

Miértünk' Élőkért.

AZ ÉLETÉRT

Tudjuk' a FÉNY Életet Teremt.

A Nap sugarai nélkül elképzelhetetlen lenne a földi élet.

A Fény tehát = Szeretet

Iszten pedig Szeretetben Szeretetre teremtette a Világot.

2012 december 21. - től a csillagok járása egyre inkább Szeretetet Teremtő.

Akkor lejárt a kali-yuga' a démon' a sátán világkorszaka.

Bár addig is a Szeretet Iszten vezérelte a Világot' csak mi Emberek képzeltük úgy' hogy a gonosz erői olyan hatalmasak' hogy képesek elpusztítani akár az egész Világegyetemet.

Úgy képzeltük' hogy a kali-yuga "rendje" - valójában halálos világkáosza - életképes dolog' lehet rá társadalmi rendszert' társadalmi berendezkedést építeni' és íme lám' működik.

Azonban egyre inkább láthatóvá válik' hogy e "működőképesség" valójában nem más volt' mint ISZTEN KÜLÖNLEGES KEGYELME' hogy ne kelljen elpusztulnunk' hogy e kegyelemből tovább élhessünk' hogy még egy utolsó esélyünk legyen az életben maradásra.

E kegyelemnek köszönhetjük' hogy még élhetünk.

Azonban néhány életbevágóan fontos dologról nem tudunk.

Jelesül arról' hogy régen élt Emberek' Akik annak idején eladták a Lelküket a démoni' a sátáni erőknek' sok halálos csapdát is elrejtettek a számunkra' - cserébe a hatalomért' - amelyek' hiába érkeztünk meg az immár biztonságos Szeretet Világkorszakába' olyan veszélyeket rejtenek magukban' amiket érintetlenül hagyva' - nem kijavítva - a teljes Emberi Civilizációnkat elpusztíthatják.

A tudatunk' és a tetteink által.

Mert a sátáni gonosz energiák is bennünk és általunk tudnak csak működni.

Akárcsak az Iszteni' a Szeretet Energiái.

Minden attól függ' hogy MI' LELKEK melyiket fogadjuk magunkba.

A tét viszont óriási.

A Lét' az Élet' vagy a totális pusztulás forog kockán.

Amennyiben ez utóbbi hatalmasodna el rajtunk' akkor nincs tovább.

Akkor a Lelkeink Is Meghalnak!

Akkor nincs több újbóli leszületés' nincs több reinkarnáció' nincs több gyermeki testetöltés' mert akkor már a Lélek sem lenne' s ebből adódóan az nem tudna többé hús - vér testet építeni magának.

Meg a Földanyánk sem tudná a saját testét adni érettünk.

Mert akkor már Ő sem lenne.

Igen' sajnos a Lélek is meghalhat.

Eddig úgy gondoltuk' ez nem lehetséges.

A mostani létkorszakunkban kell arra rádöbbennünk' hogy e tragédia sajnos tényleg bekövetkezhet.

Amennyiben hagyjuk.

És ez a két szó jelenti a kulcsot'

A MEGOLDÁST

a számunkra!

Ez a mostani világunk valódi kihívása.

Pánikra azonban nincs ok' mert a Világegyetem Összes Csillaga' tehát az összes Szeretet Ereje' egyben

AZ UNIVERZUM LEGMAGOSABB INTELLIGENCIÁJA

segít minket az Életben maradásban.

Mert a Csillagok - Iszten Ruhája' - a Legtisztább Szeretetbeni Létforma.

Csak rajtunk áll' hogy mi lesz a folytatás.

Mert ebben is szabadok vagyunk.

E Világegyetemi Pirkadatfény Születését Ünnepelhettük

2012. december 21. - én.

Az Immár Örök Szeretet Világkorszaka Hajnalán.

Most a Szeretet Világkorszakának' - tehát 2017. december 21. - e 16. óra 28. perc eltelte óta' - a hatodik évében vagyunk.

Látható' hogy egyre több a Fény' a Szeretet a Világunkban.

Ha nem így lenne' már rég nem is élnénk.

De nem is dőlhetünk hátra kényelmesen' mert tényleg a halál leselkedik reánk.

Utoljára az Atlantiszi Vészkorszakban volt ekkora nagy a fenyegetés' a fenyegetettség.

Az elrejtett csapdák a halálunkat akarják.

Általunk és bennünk.

De nagyon is kézzelfoghatóan'

az Egyéni és a Közösségi Tudatunk felett

 BEFOLYÁST SZEREZNI IGYEKVŐ

kultikus eszközökben' tudati és nehézfizikai építményekben' épített tájakban' városépítészetben' ingoványos talajú vallási rendszerekben' a halálos társadalmi berendezkedéseinkben' hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Ahhoz' hogy e rejtett' még meglévő csapdáknak ne essünk áldozatul' el kell fogadnunk az Univerzum Szeretetbeni Segítségeit' hiszen mint az imént utaltunk rá' a Szeretet Iszten is bennünk és általunk nyilvánul meg.

Vagyis; ahhoz' hogy életben maradjunk' hogy e csapdákat elkerüljük' felszámoljuk' de egyáltalán felismerjük' a Szeretet Isztent' nevezzük

- EREDET-SZ-ÉP ISZTENNEK -

Őt kell magunkba fogadnunk.

És Csak Őt!

(S ennek az elnevezésnek nagyon fontos OKA van' majd a későbbiekben megértjük).

S mindent' ami szeretetlen' ami sátáni' ami démoni' azt el kell utasítani magunktól.

Mert halálos!

ÉS MOST CSORDULTIG VAN A MÉREGPOHÁR.

S legalább száz méregpohár.

És mindegyik külön - külön is halálos.

Amit ha nem iszunk meg' akkor Életben maradunk.

Amennyiben mégis' akkor pusztulunk.

A sok közül az egyik ilyen halálos méregpohár a háború' de az összes felsorolásra kerül majd a megfelelő helyén.

És e méregpoharak 101. - ik méregpohara pedig az' hogy a felismerésükhöz' a de eleve ahhoz' hogy megértsük' mekkora bajban vagyunk' s végül' hogy azt is belássuk tételesen' hogy ezek az aknák miképpen működnek' e 100 + 1 méregpoharakat pedig miképpen lehet hatástalanítani' ahhoz legalább 20 egyetemnyi tananyagot kell megismernünk' befogadnunk!

Azonban e miatt sem kell csüggednünk' mert való igaz' hogy a felépített csapdarendszer a létező és a lehető legkörmönfontabban lett a számunkra előkészítve' a hatástalanításukhoz csak egyetlen egy dolog kell:

A SZERETET!

A Fény tehát = Iszten = Élet = Szeretet.

Ebből következik' hogy a Szeretet egyben Világító Lámpás is' hiszen csak Tiszta Fényben látunk jól' helyesen és igazán.

Így van ez a hús-vér testi valónkban' és a Lélek Világában is.

És tudnunk kell' csak egy Világ van' és annak vannak a testi szemünkkel látható' és láthatatlan részei.

Nincs tehát innenső és nincs túlvilág!

Csak Egy Létezőség Van' Az Egységes Világegyetem!

Azonban a testi szemünk csak közvetítő eszköz a Lelkünk számára' valójában mindent a Lélek érzékel. És érzékeli azt is' amit a testi szemeink a kellő érzékenységük hiányában nem képesek látni.

Ezt az érzékelő képességet hívjuk a nyugati kultúrában Clearvoyance - nak'

a Közmikus Ősnyelvben' - tehát a MAG' vagyis a Magyarban' - Tisztánlátásnak.

Mely Tisztánlátásról tudnunk kell' hogy Szeretet Által fejleszthető' lásd a Szeretet Világegyetem fejezeteiben.

Ezt a kis kitérőt meg kellett tennünk' mert a továbbiakban csak ez alaptudásra építhetünk.

A Szeretet Tehát a Létező Legnagyobb Bölcsesség.

A Szeretet A Bölcsek Köve

Szeretet az Életünk minden rezdülésében. Mert minden pillanatunk egy útelágazás' ahol mérlegelnünk kell; merre haladjunk tovább' milyen terheket kell kioldani magunkból Szeretet Által' s mi az' amit egyelőre még nem érzékelünk' éppen e terhektől' azok tudatmódosító hatásától' Tisztánlátást' Tudatosságot Nehezítő tulajdonságától nem látunk' nem ismerünk fel.

De ha folyamatosan' következetesen a Szeretet Fény befogadására törekszünk' akkor a Lelkünk tisztuló folyamatában előbb vagy utóbb' egészen biztosan megértjük' rálátást' tudatosságot nyerünk felette' s ha ez megtörtént' akkor azt már az

AKARATUNK ÁLTAL

ki is tudjuk javítani.

Vagyis' nem megyünk bele a csapdába!

Mert a Szeretet Életet ad' Biztonságot ad kicsiben és nagyban egyaránt. Egyéni Emberként és Társadalmi Berendezkedésben is.

E Honlap' - mert itt a megérkezésről' a valódi Lélek Hazánkról' a HON - ról esik majd nagyon sok szó' - címe a:

Szeretet Világkirályság.

Hogy Szeretetben Éljünk Egyéni Emberként'

hogy Határtalan Szeretet Legyen az Egész Világon'

hogy Szeretetbeni Legyen a Társadalmi Berendezkedésünk Is!

Amelyet mikor is indíthatnánk el ezidőtájt alkalmasabb pillanatban' mint 2017. 12. hó 21. - én 16. óra 28 perckor' hiszen így tudjuk a Kozmosz' az Univerzum Szeretet Fény Segítségét a lehető legjobban' maradéktalanul befogadni.

Együtt Lélegezve a Kozmikus Szeretettel' vagyis az

EREDET-SZ-ÉP ISZTENNEL.

A mindenhol és mindenkiben' így az Önmagunkban is fellelhető' még romlatlan' szín tiszta ragyogású Szeretet Isztennel.

Bár egyébként minden pillanatunkban' de erre a "hajóra" a lehető legeredményesebben' tehát' hogy az évünk minden pillanatát kihasználhassuk a Fény Növekedésének Analógiáiban' a legteljesebb mértékben évente csak egyszer lehet felszállni.

Itt Iszten Országában'

a Földanyánk Északi Részén'

a Téli Napforduló Alkalmával.

Úgy értsd ezt' hogy a teljes tudatunkban a Fény gyarapodásának az első rezdülésétől' az első pillanatától kezdve együtt rezonáljunk az Univerzumi Szeretettel'  vagyis a Szeretet Isztennel' - s ez által a maximális segítségével élni tudjunk.

Ezért a Megnyitó' e Honlap Első bejegyzése is "hivatalosan" ekkorra datálódik.

2017. 12. hó 21. napján 16 óra 28. percre.

Azért' hogy minden Lélek'

Aki eljut e sorok olvasásához' *

a lehető legtöbbet tudja befogadni az

Éltető Fényből' Iszten Végtelen Szeretetéből.

Hogy az Egész Világegyetem Időben és Térben a Lehető Legteljesebb Mértékben Segítse Őt e Szeretetfény Belső Gyarapodásában.

Azért'

Hogy Csak az Igaz Szeretetet Fogadjuk Magunkba'

 és

Csak Az Igaz Szeretetet Adjuk a Környezetünknek'

a Világnak.

* és előbb utóbb minden Léleknek el kell jutnia ez ismeretek befogadásáig' hiszen egyetlenegy Lélek sem veszhet el' ennek okán pedig az idők során az Életünkért E Honlapnak KELL a Világ Leginkább Látogatottjának Lennie!

Höfikrila

.