E HONLAPRÓL

Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

E Honlapon két Tanulmányt találsz.

Az első Tanulmánynak a címe

Szent Fohász az Életért

volt.

A terjedelme mintegy 240 oldalt tett ki' s egy viszonylag szűk keresztmetszetben lett publikálva.

Legfőképpen olyan körökben' és olyan Embereknek' Akik a helyzetüknél' a beosztásuknál fogva hathatósan képesek segítséget nyújtani a Föld megmentésében.

Az első Tanulmány is a Föld megmentésével foglalkozott' azonban még nem adott

MEGOLDÁST

a benne feltárt problémák rendezésére' s így' a Föld Megmentésének a járható útjára sem.

Amolyan HELYZETELEMZÉS volt csupán.

A II. Tanulmány Címe:

Él Ő' ŐS ŐSI SZÓ' ISTEN ORSZÁGA'

MINDEN NÉPEK ÉS NYELVEK SZENT FORRÁSA

Avagy

A FÖLD MEGMENTÉSÉNEK A LEGUTOLSÓ LEHETŐSÉGE

E Honlapon' - átgondolva a helyzetet' - azonban a két művet már nem két külön Tanulmányként kezeljük' hanem a kettőt egy közös egységgé szerkesztve.

S e kettő közös címe lett a másodiké' ahogyan azt az alábbi

címlapon is láthatod.

Hatalmas ismeretanyag van ez immár közös tartalomban' amely sok - sok szöveges dokumentációt igyekeztem a lehető legtöbb magyarázó ábrával és fényképpel feloldani.

Azon az alapon' hogy egy jól sikerült ábra sokkal könnyebb megértést' így több információt képes az olvasónak átadni' mint a hosszú' száraz szöveges oldalak sokasága.

Mint említettem' óriási ismeretanyagról van szó' de a megértése és az alkalmazni tudása létfontosságú az Emberiség számára ahhoz' hogy a Földet és minden rajta Élő Életet fenyegető veszélyt' közös összefogással elhárítsuk.

A TÉT igen nagy' hiszen ezúttal nem csak a javainkról' hanem tényleg az Életünkről van szó!

Viszont ekkora mennyiségű információtömeget nem lehet úgy feldolgoznunk' hogy egyszerűen átfutunk rajta' aztán többé nem foglalkozunk vele.

Annál is inkább' mert most a Föld' a Teljes Emberi Civilizáció Összefogására' és tényleges tettekben való sürgős és folyamatos munkájára van szükség a megmaradásunkhoz.

A Föld Megmentéséhez.

Nem kezelhetjük tehát a helyzetet félvállról' nem mondhatjuk azt' hogy majd az "okosok" majd a többiek megoldják!

Itt és Most' Mindenkire Szükség Van!

Reád Is!

Biztos voltál már Te is árvízi védekezésen.

Jómagam már többször' amikor a kicsiny falunkat elzárta a víz a külvilágtól' s mi' a falu lakói bizony éjt nappallá téve lapátoltuk a homokot és hordtuk a homokzsákokat' hogy megóvjuk a településünket az ártól.

E kis falu összlakossága mintegy ezer fő volt.

S a megmentéséhez a Falu apraja - nagyja kivonult.

És szükség volt jó szervezésre' kifogástalan kommunikációra' ivóvíz ellátásra' táplálékra' a gyorsan emelt ideiglenes gátakhoz zsákokra' homokra.

Mindig időben' pontosan' hogy a mentési munkálatok ne szenvedjenek csorbát.

Meg még sok egyébre is szükség volt.

De mindezek közül a legfontosabbra:

A SZERETETBENI ÖSSZEFOGÁSRA!

Mert Mindannyian Szerettük a Kis Gyöngyszem Falunkat!

És Nevezzük Is Meg E Kis Települést' mert megérdemli:

Mindannyian Szerettük Kisoroszit' az Otthonunkat!

Nos a Föld Otthonunk megmentése is ehhez hasonló' csak itt a sikerességhez a Föld Lakosságának az Apraja - Nagyja szükséges' és nem homokzsákokat kell megtöltenünk' hanem egyrészt a kialakult életvitelünkön kell nagyon - nagyon sürgősen változtatnunk' másrészt pedig a végtelenül sok felhalmozott hibáinkat kell ugyancsak a létező és a lehető legrövidebb időn belül kijavítanunk!

Értelemszerűen ehhez is szükséges a pontos szervezés' irányítás' csak ezt nem a falu Polgármesterének kell összefognia' hanem az Országok vezetőinek' s új elemként' az Országok Vezetőinek a munkáját is koordinálni kell egy központi akaratnak.

Hogy miképpen képzelhető ez el' arról a Tanulmány következő oldalain tájékozódhatsz.

De' erre utal a Honlap Címe is;

Létre kell hoznunk a

Szeretet Világkirályságát

a megmenekülésünkhöz!

A hajdan volt gyönyörű szép Szeretet Világkorszakának' közismertebb nevén az ARANYKORNAK a Társadalmi Berendezkedését! 

Hiteles Lélekszintű Vezetőkkel' Szeretetbeni Általános Életvitellel!

Különben nincs túlélés!

De' hogy ennek a szükségességét belásd' már ahhoz is komoly előképzésre van szükséged.

Ami' természetesen' ez oldalakon sorra és rendre be lesz mutatva a számodra.

Viszont már most le kell szögeznünk egy végtelenül fontos dolgot:

A Földanyánkat nem lehet megmenteni csak az általánosan közismert eszközökkel' eljárásokkal' technológiákkal.

Szükség van ezekre is' de alaphelyzetként'

Vissza Kell Nyúlnunk Az Ősi Őseink Szent Tudásához'

hogy a törekvéseinket siker koronázhassa!

E nélkül' hiába vagyunk műszakilag fejlettek' hiába halmoztunk fel globális méretekben óriási civilizációs tudást' annak ugyan a legtöbbje értékes'

- már amennyiben helyesen használjuk' -

de a megmenekülésünkhöz kevés.

A szükséges Ősi tudás egy része is megtalálható a (legtöbbször titkos) levéltárakban' könyvtárakban' azonban a legfontosabb részei egyrészt elfelejtődtek' másodrészt helyesen értelmezni nem tudjuk' harmadrészt a legtöbbje le sincs írva' illetve meg lett semmisítve' negyedrészt pedig régen élt Emberek szándékosan el is rejtették azokat a profán szemek elől.

Nem könnyű tehát a helyzetünk' s ráadásul a sikerhez olyan feltétel nélküli és azonnali globális összefogásra van szükség' amilyet megtapasztalni az említett árvizek idején szoktunk.

E Tanulmány írója' tehát jómagam' e globális összefogáshoz kíván a húszévnyi' pontosan e tárgybani kutatásának az eredményeivel hozzájárulni.

Azonban itt' még egy fontos gondolatot hozzá kell tenni az eddigiekhez;

Ez oldalakon nagyon sok szó fog esni a szemnek láthatatlan dolgokról' amelyeknek a megértése' belátása elengedhetetlen a helyzetünk felismeréséhez' s a hibák kijavításához.

Ugyanis' itt nem csak az általánosan közismert problémákról lesz szó' például klímaváltozásról' az ózonlyukról' a környezetszennyezésről' vagy a túlnépesedés okozta helyzet józan kezeléséről' hanem olyanokról is' mint Bioelektromosságról' Emberi Tudatról' a Föld Energetikai Rendszeréről'  Metafizikai Energiák Áramlási Rendjéről' az Emberi Kollektíva' a Föld és az Univerzum Bioektromos Egymásra Hatásáról.

Hogy csak előzetesen' néhány eddig nem túl közismert fogalmat említsünk.

Viszont nem kell megijednünk ezektől sem' mert ugyanolyan természetes dolgokról lesz szó' mint az elektromosságról' a kémiáról' a fizikáról' vagy az egyéb természettudományokról.

Csak ezekkel eddig nagyon kevesen foglalkoztak.

Mert nincs még meg a mindenki számára elérhető Tudománya' Oktatási Rendszere.

És éppen ezen is segíteni fogunk' a

SZERETET VILÁGEGYETEM

oktatási bázisának az e Honlapon való Megalapításával

Mert e metafizikai dolgok tényleg léteznek' sőt' döbbenetes módon hatással vannak az Életünkre' illetve a Tudatosságunkra!

S már most érdemes végiggondolni; az imént elhangzott egy nagyon fontos fogalom' az' hogy a szemeinkkel nem látható ismereteket kell befogadnunk:

Nos az elektromos áramot sem látjuk' mégis létezik' s az Életünk immár elhagyhatatlan része.

Ennek' tehát az elektromosságnak is megvannak a maga törvényei' jól körülhatárolható tulajdonságai' annak ellenére' hogy a szemeinkkel nem látjuk.

Ugyanúgy' a Metafizikának is.

Megígérhetjük: Semmi olyanról nem lesz a továbbiakban szó' amelyeknek az elektromos áramhoz hasonlóan ne lennének meg a maguk Fizikai Törvényszerűségei!

Csak ameddig ezeket egzakt módon meg nem értjük' Önmagunk' a Tudatunk számára be nem bizonyítjuk' addig kell benne hinni.

És csak annyira' mint a konyhában lévő konnektorban.

Hogy ha bedugjuk a porszívó csatlakozóját' vagy a konyhai robotét' akkor tudunk a porszívóval takarítani' vagy a konyhai robottal főzést előkészíteni.

Csak ennyi tehát.

Lépésről lépésre haladva' mindent meg fogunk érteni' a megmenekülésünkhöz való szükségszerűségeket fel fogjuk ismerni!

S Ha Van Bennünk Kellő Belátás És Kellő Akarat Az Életben Maradásunkra'

Akkor A Közös Munkánk Sikeres Lesz!

Tisztelt Testvéreim' Földfalu Összes Lakói' Induljunk!

Munkára Fel!

Höfikrila


Köszönet az interneten fellelt képért' a festőjének és a feltöltőjének' hogy ezzel hozzájárultak a Földanyánk megmentéséhez!




Tisztelt Honlap Látogató Testvérem'

Tisztelt Minden Magyar Testvérem!

Az alábbi gombra való kattintással az EREDETI' kicsivel több' mint 5 évvel ez előtt az Országunk' a Hazánk Legfőbb Potentátjainak' Civil Szervezeteinek' Vallási Vezetőinek' Pártelnökeinek és sok magán Embernek közreadott Tanulmányt olvashatod' amelyet itt e Honlap fejezeteiben frissítve' aktualizálva' felismerésekkel' Tudással' szöveges és képbeli kiegészítésekkel olvashatsz.

Természetesen az itt közreadott mintegy 240 oldalas Tanulmány' címe:

 Szent Fohász Az Életért

Tudáskincse az idők során sokat bővült' és sok mindennel kiegészült.

Az alábbi Eredeti írás tehát a szerzőjének az akkori tudását és felkészültségét tükrözi.

Ez a tudás egészült ki e Honlap ismeretanyagává' s ebben határozottan jelenthetjük ki' hogy a korábbiakból semmit nem kellett törölni' nem kellett visszavonni' legfeljebb csak a megállapításai kiegyészítésre' nyomatékosításra illetve pontosításra szorulnak!

Köszönettel

Höfikrila