2022. VÍZKERESZT NAPJÁRA

TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ TESTVÉREM!


Ebben az évben van a 44. évfordulója annak' hogy az éj leple alatt

a repülőgépből egy csukott' hullaszállító Robur teherautóba átpakolva'


(apámat is ilyen vitte el 74 karácsony harmadnapján bekövetkezett halála után az esti órákban' igaz' nem járt hozzá a teherautó oldalán állami pecsét' sem csajka gépkocsikkal díszkíséret. Kép forrása internet)

visszaérkezett a nyugati pénzvilágrend fellegvárában

Fort Knox - ban

korábban 33 évig'

"feltöltés"

metafizikai szintű energetizálás okán tartózkodó

Az Elrabolt Magyar Szent Korona Helyébe Csempészett

Halálos Másolata'

és elkezdte a végpusztító működését

Európa Gyakorlatilag Milliméter Pontos Közepén!


És ez év kezdetén volt 22 éve' hogy a Magyar Nemzeti Múzeumból átszállíttatott a

Törvényhozás Épületébe'

a

Magyar' és Egyben Karmikus Javításként Szükségszerű

Világparlamentbe!


Ez a feketehipnotikus szerkezet' amely'

fontos:

- ÖNMAGUNK ÁLTAL'

A SÁTÁNI HATALMAT ÖNMAGUNK FELETT HATÁROZVA' ELFOGADVA' -

az eltelt 44 év alatt

statisztikailag igazolt számokkal

4.400.000'

tehát

négymilliónégyszázezer

Honfitársunk Életét Oltotta Ki Idő Előtt'

Nem Hagyván Őket a Tisztességes Emberi Életkor Megélésére'

Iszonyatos Betegségeket Okozva a Szervezetükben'

Olykor Viselhetetlen Fájdalmak' Szenvedések Közepette!


És "röpke" 12 év múlva bekövetkezett a mindmáig "rendszerváltásnak" hazudott politikai agymosásos változás'

a Szovjet Agyvérzés Szimulációs vörös uralom távozása

Iszten Országából'

az

Archiregnumból'

az

Ős Ősi Napkirályságból'

átadván a helyet

a még viselhetetlenebb

örjöngő szabadkapitalizmus

gátlástalan tobzódásának!


Az egyik gonosz társadalmi struktúra átadta a helyét a másiknak'

a még halálosabb

"szabad világnak"

az igazi rabságnak

a

Trianonban megcsonkított'

s e csonkítás által az egész Emberiséget életképtelenné tevő

Szent Hazánkban!


Merthogy ez az "ördöngös" szerkezet' pontosabban sátáni mételykorona így működik!

Lassan' alattomosan' de halálos bizonyossággal!


Melynek végzetes energiáit a

Német Római Császári'

annak az Aacheni másolata'

illetve

az

Osztrák Császári'

és a

Magyar Szent Korona

további három'

(!!!)

szintén halálos másolata tesz végzetszerűvé'

a Glóbuszunk totális pusztulását előidéző halálos fátummá!


Történt mindez a mentális vakságunkban' a mély álmunkban'

pedig csak egy szóval kéne mondanunk:

ELÉG' MI' A MAG NÉPE'

IGAZ SZERETETBEN AKARUNK ÉLNI!


S azonnal felismernénk' emlékeznénk' hogy annak idején'

úgy 50 ezer éve'

Magdalai és a Lélek Mag Párja' Yeszusz

NEM APOKALIPSZIST ÍRNI' NEM FÖLDPUSZTULÁST INVOKÁLNI

jött ide a Földre'

HANEM AZ AKKOR ELESETT' ELBUKOTT EMBERISÉGET FELEMELNI'

ÉLETRE SEGÍTENI'

SZERETETBENI VILÁGBÉKÉT TEREMTENI!


EMBERNEK SZÜLETVE'

ÖRÖK LÉLEK KRISZTUSZKIRÁLYI PÁRKÉNT

ITT A FÖLDÖN IS ASSZONY-FÉRFI SZENT HÁZASSÁGBAN ÖSSZETARTOZÓAN'

S HOZTÁK MAGUKKAL

A SZÍRIUSZI EREDETŰ SZENT KLENÓDIUMOKAT'

A SZENT LÉLEK PÁR FRIGY/SZENT SZERETET ISZTENNEL VALÓ ÖRÖK SZÖVETSÉG

LÁDÁJÁT'

- ÉLET HAJÓJÁT -

(LÁSD LADA OROSZ NYELVEN = HAJÓ)

BENNE A SZERETET BEAVATÓ MAG MAGYAR S EGYBEN VILÁGKORONÁT'

PÁRJAKÉNT A SZENT KELYHET'

HOZZÁ

A SZENT HÁRMAS OLTÁRT'

A SZENT LÉLEKPÁR GYŰRŰT'

ÉS AZ EGYÉB FONTOS ÖSSZEMBERISÉGET MEGTARTÓ SZENT JELKÉPEKET!


S ÉPÍTETTÉK HOZZÁ

ISZTEN SZENT FÖLDI SZERETET ORSZÁGÁT'

AZ ŐS NAPKIRÁLYSÁGOT'

FÖLDRAJZI MEGTESTESÜLÉSÉBEN

AZ ARCHIREGNUMOT'

A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGÁT!


Melyek ma' kivétel nélkül el vannak rabolva' a működésükben 180 fokkal az ellenkezőjére vannak fordítva' el vannak a világ szeme elől rejtve' és a helyükbe pusztító métely eszközök és halálos épített tájak vannak telepítve!

S e telepítés eredményeképpen egységes' halálos rendszerré vannak kialakítva!


S tette ezt a világhatalomért'

az Feltétel Nélküli Szeretetet is Kiforgatva'

az

ŐS ŐSI SZERETET FÉNYKERESZTÉNYSÉG

ELLENÉBEN'

VILÁGHATALMI ÉRDEKEKBŐL LÉTREHOZOTT'

MILLIÁRDOS HÍVŐTÁBORÁNAK A MENTÁLIS ENERGIÁIT ELLOPVA' ELCSALVA'

A HAZUG' TOLVAJ RENDSZERT AZZAL TÁPLÁLVA'

E HATALOMÉRT A FÖLDET ÉS AZ EGÉSZ EMBERISÉGET IS FELÁLDOZVA'

A SÁTÁNISTA VILÁGTESTVÉRISÉG!


MELY "FEHÉR LÓ ÁLDOZAT" BETELJESÜLÉSE ELŐTT ÁLL

A MOSTANI EMBERI CIVILIZÁCIÓNK!

S MELY' AMENNYIBEN BEKÖVETKEZNE' A LELKEK HALÁLÁVAL JÁRNA!


EMLÉKEZZÜNK A 44 ÉV ALATT EMBERHEZ MÉLTATLAN FÁJDALMAK ÉS SZENVEDÉSEK KÖZEPETTE ELHUNYT 4.4 MILLIÓ MAGYAR TESTVÉRÜNKRE!


Kép forrása: az interneten fellelt alapképből készítette: Höfikrila

Azt pedig még leírni is lehetetlenség' hogy mindezen idő alatt mennyi nem Magyar Embertestvérünk veszítette ilyen módon az Életét!


Igaz és Végtelen Szeretettel

Höfikrila