RÖVID BEMUTATKOZÁS

.

Höflinger Krisztián László vagyok.

1953. április 5. - én születtem Budapesten

E Honlap összes tudásanyagával' tehát a Föld és minden rajta élő megmentésének a lehetőségével több' mint húsz éve foglalkozom' könyvtárakban' levéltárakban' interneten kutatom' és igyekszem e tudást egységes rendszerré fejleszteni.

Korábban többek között hangtechnikai kutatással is foglalkoztam' ez szinte az egész eddigi életemet végigkísérte' s pontosan az e kutatásokból származó ismeretek segítettek megérteni a Föld és az Élet működésének a metafizikai és a nehézfizikai alapjait. Különösképpen vonatkozik ez a Lélek Fizikájának a megértésére.

A hangtechnikai kutatásaimról is tervezek néhány döbbenetesen jól bevált "receptet" ismeretet itt' e Honlapon közreadni' de most még más' létfontosságú dolgokat kell a Nemzetemnek és a Világ Népeinek elmondanom.

E munkához a legnagyobb indíttatást az 1999. - ben Hazánkban bekövetkezett teljes napfogyatkozás adta.

A munkám mellett verseket is írok' de néhány prózai művem is napvilágot látott már.

A Honlapon igyekszem mindezt ötvözni' s a mondanivalómat irodalmi szinten megfogalmazni' tehát a kutatásaim eredményeit például versekben' vagy versprózában is elmondani.

A Honlap írásaihoz az illusztrációs és a gyógyító képeket is magam készítem' főleg az utóbbiak nagyon nagy felkészültséget' és komoly munkát igényelnek. Itt ugyanis nem lehet "mellélőni". A hatásukat magamon próbálom ki' már eleve azzal is' hogy a készítésük közben olykor napokon' heteken keresztül a monitoron keresztül "szembesülök" velük' tolják belém az energiáikat' de gyógyvízként is értelemszerűen első sorban és elsőként magamon érzem a hatásukat. Nem egyszerű dolog' hosszú évek' több mint két évtized tanulása' és legalább másfél évtized gyakorlata kellett hozzá' hogy hibamentes' - értsd: a Kozmikus Törvényeknek Megfelelő - képeket tudjak létrehozni' megalkotni. Olykor hetekig' hónapokig "simogatom" "reszelgetem" érlelem Őket' mielőtt megkapnák a "zöld utat" s kimondom' hogy készen van. De egyébként így készülnek a verseim is. Nem lánglelkűen' első szuszra' hanem érlelve' ezerszer is átgondolva. Mert itt sem lehet "mellé lőni" ugyanis sajnos nagyokat lehet hibázni. S a valódi' a tényleg Szeretetbeni könnyen átfordulhat jó akaratú' de hibás fogalmakká. Számtalan példáját láthatjuk még a legnagyobbak között is' úgy a költészetben' az irodalomban' dalszövegekben' és a napjaink tartalomgyártó munkáiban egyaránt.

Több mint húsz éve vegetáriánus vagyok' ugyancsak több mint húsz éve egyetlen korty alkoholt sem ittam' - bár korábban sem vittem túlzásba' - s legalább harminc éve nem dohányzom. És ezt sem vittem túlzásba annak előtte. Pontos dátumokat nem tudok' mert ezek nem valamiféle fogadalmakból származó naptár szerinti határozások voltak' hanem csak úgy nem kívántam e dolgokat' és egyszerűen abbamaradtak.

Káros szenvedélyem' függőségem nincs' hacsak az nem' hogy egy kicsit munkamániás vagyok. Meg igényes a kezemből kiadott munkára.

Egyebekben imádom a természetet' az erdőket' a hegyeket' nagyon szeretem a zenét' első sorban az autentikus Magyar Népzenét' a Klasszikus Zenét' ez utóbbin belül inkább a nagyzenekari és a nagy létszámú kórusműveket' de szívesen kirándulok a jazz műfajába is. Olykor hallgatok könnyűzenét' például a rock' a blues klasszikusait' de annál "lejjebb" metál' stb. nem megyek. Amíg dallam' harmónia van egy muzsikában addig emészthető a számomra' tovább már nem.

Kedvenc hangszerem ugyanaz' mint az egyik legkedvencebb virágom' s ez az orgona.

A további hangszer kedvenceim: a zongora' a hárfa' a gordonka' és a fuvola. És ahogy mondtam' a nagyzenekari összhangzat.

Bár libabőrös tudok lenni egy szép szaxofon' vagy hegedűszólótól is.

A virág kedvenceimet felsorolni lehetetlenség' mert szinte mind az. Még a vadvirágok is. Meg az erdők' mezők' vizes területek növényei' fái is. Sőt' itt kezdődnek a kedvenceim' s inkább a kitenyésztett' a gondosankimódolt fajták következnek csak ez után.

Kedvenc sportom a lovaglás' mintegy tíz évig volt is saját lovam' pontosabban egy tulajdonos társammal volt ennyi ideig egy közös lovunk.

A közmondással ellentétben ennek a lónak nem volt túrós a háta' (vagy turhos? így is hallottam már). Jól meg tudtunk osztozni rajta' a teljes ellátását' a napi ápolását is mi végeztük. Cserébe kaptunk Tőle mindennapi csodákat' az erdei lovaglás' barangolás semmi máshoz nem hasonlítható gyönyörű élményét.

Aztán az élet úgy hozta' hogy költözés miatt el kellett ajándékoznunk. De jó helyre került' ott is nagyon szerették' s ahogyan nálunk' ott is hamar a gyerekek kedvence lett.

Nagyon szeretem a motorkerékpárokat' s e járműkategórián belül a klasszikus gépeket. Márkát nem mondok' mert ez a Honlap nem a hirdetések helye. Azaz mégis: A régi Csepel' a Danúvia és a Pannónia motorok minden más márkát felülmúlnak. Legalábbis az én értékítéletemben.

Imádok gyalogolni' erdőt járni' itt Szeretvárosban is hetente háromszor' négyszer 6 - 7 kilométert gyalogolok' közbeiktatva egy kis kocogást is.

Ha van kedvem hozzá' tudok főzni nagyon finomakat' de minden általam főzött ételt magam találok ki' vagy legalábbis egyéni ízlésre "faragom" szakácskönyvet nem szoktam használni. És ebből adódik' hogy nincs bevált' "tuti" receptem' (szakácskönyvet már csak ezért sem akarok írni)' ahányszor főzök valamit' mondjuk zöldséges paprikás krumplit' azt mindig az aznapi' a pillanatnyi ízlésem szerint fűszerezem' s a hozzávalók' és azok aránya is változhat. De mondhatjuk úgy is' hogy e tekintetben "nagy kísérletező" vagyok. Amit persze befolyásol az is' hogy éppen milyen alapanyagok vannak hozzá.

Néhány rossz naptól eltekintve a főztjeim mindig jól sikerülnek' Akiket még eddig megkínáltam' az mind túlélte' sőt' repetát is kért.

Nagy titka a finom ételeimnek a Honlapunkon megtalálható gyógyító képekkel energetizált gyógyvíz használata. Nagyságrendekkel jobb íz élményt ad' mint a csak simán a csapból kiengedett és azonnal felhasznált víz.

Másik nagy titok' hogy szinte minden főztömbe teszek jól megkomponált gyógytea együttest is.

Ez segíti az emésztést' elkerülhető vele a "kaja kóma" s cseppet sem mellesleg' az íz élményen túlmenően nagyon jó immunrendszer karbantartó' betegség megelőző hatása is van.

Cukrot egyáltalán nem használok' nem eszem' hosszú évek óta nem is tartok a "spájzban" illetőleg a konyhában.

Ugyanúgy édességet' süteményt is csak nagy ritkán' kivételesen eszem. Nem akarok édességcsapdába kerülni. (De adósságcsapdába sem). Egyszerűen nem kívánom az édességet' s ha mégis eszem' akkor az általában nem jó élmény' azonnal érzem a szervezetre gyakorolt nem éppen kedvező hatását. Régen szerettem a fagylaltot' de ma már ez teljesen kivonult az életemből. S csak a szójáték kedvéért: azt sem szeretem' "ha a fagyi visszanyal". Mint ahogyan azt látjuk napjainkban sok tekintetben és sokaknál. Mert bizony ezt is meg kellett tanulni' és sajnos olykor keserves tapasztalások által. Ezért Kell Mindig Igaz Szeretetben Élni.


Höflinger Krisztián László

Höfikrila