KRISZTUSZKIRÁLY IMÁI

Tisztelt Honlap Látogató Testvérünk!

A PI

(a Ludolf féle szám' 3.14' a teremtés végtelen hányadosa)

alapszáma a 20.

Ennek mibenlétét egy másik fejezetünkben fejtjük ki' itt most csak azért kerül említésre' mert alább pontosan 20 imát fogsz találni' az Élet legkülönbözőbb területeire való figyelemmel.

Mert oly korban élünk most e Földön' hogy imádkoznunk kell' az életben maradásunkért' a Glóbuszunk megmeneküléséért' az Emberlét Intézményének a megmaradásáért' a Földszülőnk összes Lakójáért' minden Életért' minden Lélekért!

Azonban' hogy megértsd' mit is jelent az

IMA EREJE'

elsőként Kérünk' hallgasd meg Reményik Sándor; Valaki értem imádkozott című versét.

Előadja: Répássy Attila

Ezt a gyönyörű verset az alábbi gomb megnyomásával tudod elindítani' majd ide visszatérve tudod külön - külön PDF formátumban letölteni a 20 Imát.

Krisztuszkirály Imái  közül az első a Mindennapi Imánk

A Lélekpárunkért Imádkozunk

A Szeretet Világkirályság

A Hitünk

Határozás

Magyar Nemzeti Ima

Az Elöljárókért is kell imádkoznunk' hogy kivezessenek minket a bajból

A Világ Békére és Szeretetre vágyik

A következő Ima az Életünkről szól

Az Élet Muzsikája

Pénzről Gazdagságról

Vezérlő Csillagunk

Ez után úgy élünk

Szolgálat

Ragyogás

Magvas Gondolatok

Áldás

A következő Ima címe: Királyvers

Mi' a Szeretet Isztenben

Az utolsó Ima az Agapé - ról' a teljes odaadásról szól.

Köszönjük a Szíves Figyelmedet

Höfikrila




Az alábbi gomb megnyomásával továbbléphetsz a következő fejezetekhez.