FIGYELEM!

AZ OLDAL FOLYAMATOS FELTÖLTÉS ALATT VAN!

Ebből következően érdemes akár naponta is felkeresni'
mert a teljes feltöltéséig
várhatóan több hónapig'
bármely részében' - így a szövege tartalmában is' - folyamatosan bővülni' színesedni' életfontosságú információkkal fog kiegészülni!

Kérlek' figyelj oda' mert ez az ismeret' amelyet ezen az oldalon találsz'
EZ A FAJTA MEGVILÁGOSODÁS
!
direkt' egyenes úton a Föld és az EmberI Civilizáció

TÚLÉLÉSÉT JELENTI!

AMI EGYET JELENT

AZ EMBER' AZ EMBERISÉG NAPKIRÁLYSÁGÁNAK A MIELŐBBI ELJÖVETELÉVEL!



ÉLET ELIXÍR A TÚLÉLÉSHEZ XI.

TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ TESTVÉREM!


Ebben a fejezetben a

MAGYAR SZENT KORONA


Elrablásának járunk utána.

A fenti kép általunk készített rajz és fénykép ötvözése és a Frigyláda tartalmát mutatja be!

Készítette: Höfikrila.

A fenti kép a Frigyládát és a valós tartalmát mutatja be az őrzőivel' a 4 kerub angyallal. A képet az interneten fellelt alapképekből készítette illetve összeállította Höfikrila. Köszönjük' hogy az internetre feltöltőik ezzel is hozzájárultak a Glóbuszunk megmentéséhez!



Ehhez'

Elsőként Egy Felhívást Kell Közzétennünk:


Az itt megtalálható adatok' tények elhallgatására' eltussolására' a bizonyítékok eltüntetésére' megváltoztatására'

stb. már nincs mód'

mert az visszavonhatatlanul' jóvátehetetlenül és megváltoztathatatlanul egyenes úton'

és gyakorlatilag azonnali módon

az Emberiség' a Föld És Minden Rajta Élő Pusztulását Vonja Maga Után!

 Beleértve a Földhöz Rögzült Lelkek Végső Halálát Is!

(Ez a Földi Lélek Közösségünk Gyakorlatilag Néhány Kivételt Képező Többségét Jelenti!)

Azon kívül' hogy mit NE tegyél' azt a Honlapunk fejezetei között az alábbi gombra klikkelve itt találod meg:


A FÖLDHÖZ KÖTÖTT LÉLEK ILLUSZTRÁCIÓ

Kép forrása: Internet


A FENTIEKNEK MEGFELELŐEN'

AMENNYIBEN KÖZVETLENÜL' DIREKT ÚTON JÖTTÉL ERRE AZ OLDALRA' 

AKKOR KÉRLEK'

AZ OLVASÁSA ELŐTT KATTINTS

A SZENT KORONA ELRABLÁSA

CÍMŰ FEJEZETHEZ'

OLVASD EL ANNAK MINDEN TOVÁBBI INTELMÉT'

- MERT AZ ÉLETEDRŐL VAN SZÓ' -

MAJD ONNAN TÉRJ VISSZA ERRE AZ OLDALRA'

S ÚGY OLVASD TOVÁBB E FEJEZET TARTALMAT!

Köszönjük a Megértésedet' a Belátásodat' és a Bölcs'

Igaz Szeretetbeni

És Feltétel Nélküli

EGYÜTTMŰKÖDÉSEDET!

Klikk a további intelmek elolvasásához:



Folytatva a fejezetünket'

tudni kell' hogy az e fejezetben található képek és szövegrészek' dokumentumok igen nagy része eddig is megtalálható volt a Honlapunk egyes fejezeteiben' azonban itt és most összegezzük' egy önálló fejezetté gyüjtjük ezeket' és ami majd újdonság lesz a korábbiakhoz képest' az pedig az lesz' hogy az így' ezen összegzés eredményeképpen jelentkező új felismeréseink is e fejezetben megfogalmazásra kerülnek!

A koronarablás körülményeiről az alábbi PDF dokumentumban olvashatsz.

Ahogyan fentebb mondtuk' ennek nagy része igaz' hogy szétszórtan'

- legtöbbször egy adott témához illeszkedően' -

de eddig is elérhető volt a Honlapunkon' jelen dokumentum főképpen e több helyen meglévő információkat gyűjti egybe.


A MAGYAR SZENT BEAVATÓ

SZERETET KORONA


ELRABLÁSA


BIZONYÍTÉKOK


1. RÉSZ


Klikk az alábbi gombra!


2. Rész

Kérlek' klikkelj az alábbi gombra!


S' hogy megértsd Tisztelt Minden Testvérem:

E kettő fejezetben rálátást nyerhettél azokra a

HALÁLKORONA

DÉMONOKRA'

amelyekkel nap mint nap meg kell küzdenie az Emberiségnek ahhoz'

hogy egyáltalán életben maradhasson!

S amennyiben ez kevéssé sikeres'

akkor zuhansz bele azokba a ma már hétköznapi botrányoknak számító esetekbe'

amelyektől manapság és egyre inkább hangos a

Magyar és a Világsajtó!

(Például a szexuális eltévelyedések egyenes következményei!)

Kérlek' értsd meg és lásd be'

ezek előbb az egyéni életedet teszik pokollá'

majd a karrieredet'

a karakteredet gyilkolják meg'

végül egyéni és kollektív szinten

AZ ÉLETEDRE TÖRNEK!

TE MAGAD ÁLTAL MEGCSELEKEDVE!

Emeljünk ki egy képet a fenti 2 db PDF dokumentum tartalmából:

Ez az úgynevezett' (általink elnevezett)

PEDOFIL KŐ.

A PDF dokumentumokban azt írtuk mellé' hogy a pedofília és a homoszexualitás melegágya!

A kép származása egy Szent Korona Fogadalomtétel során kibocsájtott szórólap kiadvány egyik fényképe' igen erős nagyításban.

(2400 pixel/hüvelyk felbontásban.)


Sajnos eléggé elmosódott a kép' de a lényeg kivehető belőle:

Egy házasságkötési jelenetet láthatunk' ahol a

GYERMEK MENYASSZONY

A FELNŐTT FÉRFI

BAL OLDALÁN

FOGLAL HELYET.

Az ma még (!!!) nem szorul különösebb magyarázatra' hogy a Felnőtt férfi és a Gyermek Leányka "házassága" - tehát a szexuális kapcsolata' - pedofíliának minősül!

Ezért láthatóan a férfi lehajtott fejjel áll a Leányka jobb oldalán.

(Szégyenében).

Azonban van ennek a képnek egy másik üzenete is:

Ez pedig az' hogy az "menyasszony" a férfi

BAL OLDALÁN FOGLAL HELYET!

Mondhatnád' nincs ebben semmi különös'

hiszen a "fejlett" nyugati világban

csak ilyen házasságkötéseket láthatsz'

tehát a menyasszony van bal oldalon' a férfi a jobb szélen!

(És sajnos már a Hazánkban is egyre inkább csak ezt láthatod).

Azonban van egy hatalmas baj ezzel a felállássasl!

Az Asszony - Férfi

TERMÉSZETES POLARITÁSI RENDJE NEM EZ!

A TERMÉSZETES POLARITÁSI REND ÍGY NÉZ KI!

És ez az egyszerű fizikai jelenség' a mágnesesség'

a mágneses térerő tényleges működése a magyarázata:

Ahol Alapként az Asszony a Befogadó' és a Férfi a Kiáradó Entitás'

ÉS E KETTŐ EGYÜTT TESZ KI EGY LÉLEK POLARITÁS EGYSÉGET!

EGY LÉLEK PÁRT

ÍGY:

Nem véletlen' hogy például a ma már konzervatívnak számító

ILLEMTANKÖNYVEK

hangsúlyt helyeznek arra'

hogy mindíg

a Férfi van a bal' és a Nő pedig a jobb oldalon!

(Tekintsünk el ennek a különféle képzelt magyarázataitól)

Az emlékezetünk felfrissítésére az alábbi gombra klikkelve elolvashatsz egy még mindig mérvadó könyvet is erről.

A fenti képeken látható tehát a helyes'

A CSILLAGOK ÁLTAL IS TÁMOGATOTT'

A VILÁGEGYETEM MŰKÖDÉSI TÖRVÉNYEIVEL MEGEGYEZŐ

ASSZONY - FÉRFI

ÉLETMŰKÖDÉSI METAFIZIKAI REND MEGTARTÁSA!


És miért egyben a homoszexualitás melegágya is' az idézett Pedofil kő?

MERT A PARLAMENTI HALÁLKORONA'

ÉS MIND A TOVÁBBI HÁROM MÁSOLATA

KOZMIKUS VILÁGMODELLKÉNT'

!!!!


EGYBEN

POLARITÁSVÁLTÓ

KORONA IS!


ÉS PONTOSAN EZ A FUNKCIÓJA AZ'

AMI RAJTUNK'

EMBERI ELMÉKEN KERESZTÜL

A NÉMET-RÓMAI CSÁSZÁRI

ENERGIA SOKSZOROZÓ KORONÁN KERESZTÜL FELNAGYÍTVA'

MAJD

AZ ELEKTROMOS ESZKÖZEINK ÁLTAL

MÉG A SOKSZOROSÁRA ERŐSÍTVE'

A GLÓBUSZUNK

MOZGÁSMECHANIZMUSÁVAL ELEGYEDVE'

INTERAKTÍV ENERGETIKAI KAPCSOLATBA LÉPVE'

A GLÓBUSZUNK

TENGELYÉBŐL VALÓ KIDŐLÉSÉT

GERJESZTI!


És miképpen nyilvánul meg ez a gyakorlatban' például a homoszexualitást illetően?

Így:

A Német Római Császári Koronában Látható

SZELLEM'

az először csak gyenge késztetésként jelentkező homoszexuális érzelmeket

a palackból kiszabaduló szellem

ANALÓGIÁJÁRA

belső tudati viharrá erősíti'

mely eljuttatja az elején a torz késztetései miatt még szégyenkező egyént oda'

hogy "prájdokat" rendezzen' majd elfogadtatja a társadalommal' hogy ez a természetes'

végül az egyéni karrier függvényévé teszi'

majd mikor már világjelenséggé lesz az egész hibás felcserélt polaritású működés'

akkor az említett módon'

a polaritásváltott ráhatás révén'

MIKOR MÁR ELEGENDŐ TUDATI' ELMEMŰKÖDÉSI ENERGIA ÁLL A RENDELKEZÉSÉRE'

!!!!!!

KIFORDÍTJA A GLÓBUSZUNKAT A TENGELYÉBŐL!!

Kérlek' vedd végtelenül komolyan'

mert a pedofília és a homoszexualitás

halálos energiái

csak egy egy összetevők mindazon őrületek közül'

amelyeket e sátáni halálkoronák diktálnak az Emberi Tudat számára!


Kérlek' emlékezz az ezzel kapcsolatos fejezetünkre:

Kérlek' klikkelj az alábbi gombra

ÉS DÖBBENJ RÁ'

EZ ALÁBBI RÖVID KIS FEJEZET

MINDEN SZAVA IGAZ!


MERT AKI A SAJÁT VÁGYAIN NEM TUDVÁN URALKODNI'

A SÁTÁNT HÍVJA SEGÍTSÉGÜL ILYESFAJTA ÖRDÖNGÖS SZERKEZETEKKEL'

AZ ÖNMAGÁT PUSZTÍTJA EL!

A BAJ CSAK AZ'

HOGY ÍGY MAGÁVAL RÁNTJA A VÉGSŐ' A LÉLEK HALÁLBA A TELJES KÖRNYEZETÉT IS!

AKÁR AZ EGÉSZ EMBERISÉGET' A FÖLDET' MINDEN RAJTA ÉLŐT'

ÉS A LELKEK 99,99999%-OS TÖBBSÉGÉT IS BELEÉRTVE!







A sorozatot rövidesen folytatjuk!



A dolog világtársadalmunk számára életbevágó fontosságára való tekintettel azonban még egy felhívást közzé kell tennünk' mert az Emberiség' a Glóbuszunk megmentése' ha úgy tetszik az Életben Tartása e nélkül lehetetlen!

Ezt PDF formátumban tesszük közzé' és kérünk' az eléréséhez kérünk' klikkelj az alábbi gombra:




FIGYELEM!

A MAGYAR SZENT KORONA ELRABLÁSÁNAK AZ ISMERETEIHEZ

FELTÉTLENÜL HOZZÁ TARTOZIK'

HOGY TUDD:

A MAGYAR PARALAMENTBEN JELENLEG ŐRZÖTT

HALÁLKORONÁBA

INTEGRÁLT

NAPTÁR ÉS CSELEKVÉSI

RENDSZER

2030. - BAN LEJÁR!

E MIATT

FOLYAMATOSAN ROMLÓ ESÉLYEKKEL

!!!

CSAK EDDIG VAN LEHETŐSÉGÜNK'

HOGY E HALÁLOS MÉTELYT

ONNAN KIHOZZUK'

S A TÖBBI 3 DB HALÁLOS MÁSOLATÁVAL'

VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ

TOVÁBBI 2 DB'

AZ ENERGIÁIKAT ERŐSÍTŐ ESZKÖZRENDSZERREL'

A NÉMET RÓMAI BIRODALOM CSÁSZÁRI KORONÁJÁVAL

ÉS AZ OSZTRÁK CSÁSZÁRI KORONÁVAL

EGYÜTT'

VILÁGNYILVÁNOSSÁG MELLETT EZEKET MEGVIZSGÁLJUK'

ÉS UGYANÚGY VILÁGNYILVÁNOSSÁG BEVONÁSÁVAL

AZ ÖSSZESET MEGSEMMISÍTSÜK!

AZ ALÁBBI VIDEÓ

E LÉTFONTOSSÁGÚ IDŐPONT

VALÓSÁGÁRA HÍVJA FEL A VILÁGTÁRSADALOM

FIGYELMÉT!


KÉRJÜK' KLIKKELJ AZ ALÁBBI GOMBRA

AMELY VIDEÓ ELINDÍTÁSÁVAL

BERTA TIBOR

sok éves ez irányú kutatásának

a legfontosabb eredményét

tudod megérteni és belátni!






Azonban addig is' amíg az összefoglaló fejezeteink feltöltésre kerülnek'

az elrabolt

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

extra felbontású képeit közzétesszük.

Elsőként legyen itt egy már ismert kép' ahol bemutatjuk a két koronát egymás mellett' hogy mindenki láthassa a kettő közötti ordító különbséget.


Fontos megjegyeznünk'

- s erre mindenhol' ahol eddig bemutattuk e képet' felívtuk a figyelmet' - a jobb oldalon látható Eredeti Magyar Szent Korona képét egy helyen rekonstruáltuk' s ez a Pantokrátor kép jobb oldali pártaköve.

Fontos OKA van e rekonstrukciónak' mert amint máris látni fogjuk' az eredeti képen ez a párta kő ki van cserélve egy a Magyar Szent Beavató Korona megjelenéséhez semmilyen értelemben nem illeszkedő úgynevezett

AMULETTRE'

azért' hogy senki ne ismerhesse fel a rablás tényét!

Hogy ez miként működik' azt főbb vonalakban eddig is olvashattad az

 ÉLET ELIXÍR A TULÉLÉSÉRT

sorozatunk korábbi fejezeteiben' valamint a

Szent Fohász az Életért

Önálló Tanulmányban' de itt is bemutatjuk!


A rekonstruált pont az úgynevezett

három majomkő'

- tehát a nem oda való'

az' ahol és amire az eredeti drágakő ki lett cserélve' a

"Nem látok' nem hallok' nem beszélek"

jelképrendszere egy darab amulett kőben kifejezve!

M - A - ÉJ - OM!

Kérlek' gondolkodj el e 6 betűs név tudatokat stimuláló további jelentésein!

Mert láthatod'

A VILÁGEGYETEM TÜKÖRKÉPÜNKET MUTATÓ MŰKÖDÉSÉRE

A FIGYELMÜNKET FELHÍVÓ'

S EGYBEN SZERETETBENI FEHÉR' GYÓGYÍTÓ TÜKÖRKÉPET' TEHÁT ISZTENNEL EGYSÉGET' ÍGY EGÉSZSÉGET' TISZTASÁGOT' TISZTÁNLÁTÁST' SZERETETBEN HELYES MENTÁLIS MŰKÖDÉST GENERÁLÓ SZENT GONDOLATREZGŐ DRÁGAKŐ HELYETT'


a halálos kimenetelűre cserélt kő így néz ki:

Láthatod; egy emberfejet ábrázol' amely az egyik szemére vak' a másik ugyan összeszűkülten nyitva van' de az sunyi' gonosz tekintet' szája csukva' füle a hallásra pedig nincs is!

Nevezhetjük "JANCSI" Kőnek is'

amely név jelentése itt:

Éj a Csí - n!

(És persze mégcsak véletlenül sem szeretnénk megbántani a János nevű Tisztelt Honlap Látogató Testvéreinket' csupán a Magyar Nyelv' mint Kozmikus Teremtő Ige jelentéstartalmaira szerettük volna felhívni a figyelmet' és persze arra is' hogy a Magyar Szent Korona sátánista elrablói' világpusztító manipulátorai nem véletlenül alkalmazták az Emberiség megtévesztésére ezt a módszert!

Ugyanis' Ők' bárhol is élnek a Világban' kiválóan értik a Magyar Nyelv efféle szófordulatait' ANAGRAMMÁIT' és mint tényleges Kozmikus Világnyelvet' gőzerővel használják azt gonosz módon az Emberiség kizsigerelésére' becsapására' kínzására' és végső soron az elpusztítására!)!

Vagyis' sötét éjszaka' gyűlölködés' gonoszság stb. a Szent Korona és így a Szeretetbeni Élet Metafizikai Életenergia Áramlási Rendszerében!

Ezt az energia csatornákon áramló Élet Energiát nevezzük CSI - nek.

CSÍ = Az Élet Energia Áramlása az Energia Csatornákon'

a Nadikon keresztül!

(NADI = anagrammáiban = AN - D - I)!


Lásd még a D - ÉL analógiáit is más fejezeteinkben és az alábbi képen'

ahol az

A

DNS Spirál Analógiát jelent' a D a kétpolusú Nap Ragyogását'

az

I

hang pedig a

SZÍRIUSZI KÖZPONTI NAPCSILLAG

által vezérelt' tehát Egészséges Lélek Iszteniséget jelenti!



És amikor az csúcsra van járatva' tehát

DÉ - ÉL

- ben'

Akkor a Legintenzívebb a Kozmikus Éltető Szeretet Energia Áramlása!


Ezen kívül tudható' hogy

az ANDI az Andrea becézett rövidítése mindkét nemre' Nőre és Férfire is alkalmazható Név'

(lásd nálunk Magyaroknál Női' míg más vidékeken Férfi minőséget jelöl).



Az itt bemutatott 3 majomkő az tehát'

amely a Magyar Szent Korona hatalmas működési energiáját próbálja feketemágikus' fekete hipnotikus módon arra használni' hogy senki ne ismerje fel a rablás tényét' illetve' hogy meglátva az

Ős Ősi Magyar Szent Beavató Koronát

ne ismerje fel' ne lássa meg benne az igazságot'

HOGY TÉNYLEGESEN EZ A MAGYAR SZENT KORONA!


S hogy ez mennyire jól működik'

arra jó példa az a tény' hogy mai napig is van olyan internetes hely'

ahol az ellopott Magyar Szent Korona' és a helyébe tett halálos másolata egy oldalon' egy lapon látható'

naponta ezrek tekintik meg' és mégsem veszi észre senki a csalást!

Lásd ennek bemutatását többek között az

ÉLET ELIXÍR A TÚLÉLÉSÉRT VI.

fejezetünkben' de egy ilyen képernyő képet itt is közzéteszünk:




ÖSSZEFOGLALVA

az általunk EGY PONTON elvégzett rekonstrukció lényegét:

Azt a feljavított MAGYAR SZENT KORONA képen látható helyen'


tehát ezt

cseréltük ennek

a tükörképére' vagyis erre:

És illesztettük be képszerkesztő szoftverrel az amulett "jancsi kő" helyére.

Tettük ezt azért' hogy fogalmad legyen arról' miképpen is nézett ki az elrabolt Magyar Szent korona e tekintetben való eredeti állapotában!

Így született ez a rekonstruált Fénykép:





E kis kitérő után folytatva az

EREDETI MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

bemutatását' tudnunk kell' hogy

itt' ezen az oldalon az extra nagy felbontású képeken mindig az

EREDETI FÉNYKÉPEKET

fogjuk látni.


Vagyis Ezt:


Az alábbi fényképen a Bal Oldalon tehát a jelenleg a Magyar Parlamentben őrzött' és az elrabolt Eredeti Szent Korona helyébe tett Halálkorona látható a maga teljes valóságában' míg a jobb oldalon az ellopott

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

általunk egyetlen egy helyen rekonstruált képe látható.



A bal oldali koronakép forrása:

Tóth Endre Szelényi Károly

A Magyar Szent Korona

Királyok és Koronázások

című könyve a Kossuth Könyvkiadó gondozásában'

megjelent 1999-2000 - ben az alábbiak szerint:





A következő kép is ismert már a Tisztelt Honlap Látogató Testvéreink számára' az imént beszéltünk róla' itt a csak külön a jobb oldali' általunk egy ponton'

a Yeszusz melletti jobb oldali Pártakövét illetően rekonstruált

EREDETI MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

KINAGYÍTOTT FÉNYKÉPÉT LÁTHATJUK.



A következő fényképen az egész világon egyetlen

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA FÉNYKÉP

származási helyét mutatjuk be.



És ennek a Könyvnek' illetve füzetnek az 50. oldaláról van szó!

Figyelem!

az alábbi képen látható könyv különböző nyelveken' és füzet formátumban is megjelent' ezért előfordulhat' hogy a Magyar Szent Korona Fényképe az adott kiadványban más oldalszámon található!

A Honlapunkról elérhető az összes nyelven és egy kivételével az összes formátumban megjelent változata e műnek!

Ezeket az alábbi oldalunkról tudod elérni és elolvasni:


A jelen oldalunkon erről a füzet formátumú kiadványról van szó:


Fenti kép forrása az internet'

a valóságban a tényleges füzet' amelyből a Magyar Szent Korona képe szkennelve és feljavítva lett' néhány oldalát tekintve hiányos.

Ezt a füzet kiadványt a Honlapunkról közvetlenül itt éred el:

E PDF dokumentumban a teljesség kedvéért a hiányzó első három oldala pótolva lett.




A következő fényképen azt a szobányi elektronikát láthatjuk' amelynek a segítségével a Világ egyetlen egy' 140 éves archív Szent Korona Fényképét egy különleges' eddig még senki által nem alkalmazott eljárással' a képbe való bármiféle képszerkesztői beavatkozás nélkül (!!!) feljavítottuk!

A szobányi elektronika központi része.

A berendezés elektroncsöves és félvezetős elemeket egyaránt tartalmaz!

Az Egész Világon Egyedüliként Létező

140 Éves

Archív Magyar Szent Korona Fénykép Képminőségének a Képszerkesztő Nélküli  Feljavításához a Berendezést E Honlap Alapítója'

Höflinger Krisztián László

2006 és 2012 Között Építette.


A Több Tízmillió Forint Eszmei Értékű Képfeljavító Berendezést'

mely egyébként ingyenes módon gyógyító képek

hatékonyság növelésére is alkalmas'

2015. - ben E Honlap Alapítója a

SZENT FOHÁSZ AZ ÉLETÉRT

Önálló Tanulmány Első Publikálásakor

A Magyar Államnak Adományozta.

Azonban 5 évi várakozás után'

teljes visszajelzés valamint érdeklődés hiányában'

azaz abszolút érdektelenség okán immár a 

Közösen' Világösszefogásban Felépítendő

és a Civilizációnk túlélést egyedüli megoldásként biztosító

 

SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGA



Magyarországról'

Szükségszerűen és Kikerülhetetlenül Európa Illetve a Glóbuszunk Szárazföldjeinek a Milliméter Pontos Közepéből Kiinduló Leendő

EGYSÉGES'

FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET FÉNYKERESZTÉNYSÉG

ÁLLAMVALLÁSÚ

VILÁGÁLLAMNAK


Adományozza!


E Leendő' Egy Pontból'

Európa és a Glóbuszunk Földterületeinek a

CENTRUMÁBÓL

Kiinduló Világállam

rekonstuálásának az azonnali és feltétel nélküli szükségszerűségét az alábbi két képen illuwsztráljuk:



ERRŐL A SZENT ORSZÁGRÓL VAN SZÓ!

Klikk az alábbi gombra:




Az alábbiakban pedig a szobányi elektronika megépítése után még további mintegy 6000 számítógépes munkaórával

(pontosan 5797 óra)

elkészült extra nagy felbontású feljavított fényképeket láthatjuk a képméretük növelésének a sorrendjében.


FIGYELEM!

Mielőtt a megtekintést megkezdenénk' tudnunk kell az alábbiakat:

Az extra nagy felbontású fényképeket kizárólag a Honlapunk külső adattárolójáról és csak TIF képfájlban tekinthetjük meg' amely utóbbi tömörítés mentességet' tömörités nélküliséget jelent.

Fontos tudni' hogy a fényképek mindegyike

2000 pixel/hüvelyk felbontású.

Ehhez azt kell tudni' hogy az általános nyomdai alkalmazásokban legfeljebb 300 pixel/hüvelyk felbontást használnak.

Lehet' hogy a kép megtekintője által használt monitor felbontó képessége jóval e számok alatt marad' azonban az alkalmazott nagyobb felbontás' tehát itt a példánkban szereplő fényképek mégis lényegesen jobb képminőséget fognak adni.

Előzetes ismeretként pedig azt is szeretnénk jelezni' hogy az e fénykép sorozatban alkalmazott 2000 pixel/hüvelyk felbontást a Korona egyes részleteinek a bemutatásakor a jobb láthatóság érdekében még tovább fogjuk növelni!

 

A fenti nyomdai alapismeretek jobb megértéséhez

 AJÁNLÁSUNKKÉNT

a következő gombra klikkelve be tudsz tölteni egy rövid ismertetőt.

Ezt

Halasi Zsolt

Honlapjának Köszönhetjük!


Ugyancsak fontos ismeret' hogy az egyre nagyobb méretű képek megtekintésénél előfordulhat' hogy a letöltéshez alkalmazott számítógép teljesítménye kevés a fényképek beolvasásához'

így annak betöltése sikertelen lesz.

Ekkor meg kell elégedni az adott géppel elérhető legnagyobb képmérettel' vagy nagyobb teljesítményű számítógépet kell alkalmazni.


Ugyancsak probléma lehet' hogy maga a Google nem tudja előkép formájában megjeleníteni az óriás fájlt' ebben az esetben kérlek' válaszd a

kék színű mezőben fehér felirattal megjelenő

Letöltés

gombot' majd az ez után szintén kék mezőben fehér felirattal megjelenő

Letöltés Mindenképpen

opciót' s ennek megtörténte után a gépeden már meglévő képnézegető programmal tudod megtekinteni a gépedre letöltött

Magyar Szent Korona

fényképet!


FIGYELEM!

A MOBILTELEFONOK TÖBBSÉGE A TIF FORMÁTUMOT NEM TÁMOGATJA' EZÉRT A CSAK ILYEN KÉSZÜLÉKEKKEL RENDELKEZŐ HONLAP LÁTOGATÓ TESTVÉREINK KEDVÉÉRT 

ITT LE TUDSZ TÖLTENI KÉT NAGY FELBONTÁSÚ

JPG

FORMÁTUMÚ KÉPET IS AZ ALÁBB LÁTHATÓ EXTRA FELBONTÁSÚ KÉPEK KÖZÜL.

(Mivel a JPG ömörítésű képek eleve gyengébb minőséget képviselnek' de a gépeink számára a tömörítés miatt nehezebben is kezelhetőek' ezért azok méretét nem érdemes túlzott mértékben növelni)

A fenti JPG formátumú kép mérete:

2945 X 4000 pixel

Felbontása 2000 pixel/hüvelyk

20.9 Mb

A fent elérhető JPG formátumú kép mérete:

4418 X 6000 pixel

Felbontása 2000 pixel/hüvelyk

41.6 Mb




Az Extra felbontású TIF formátumú képek közül elsőként

az 1473 X 2000 pixeles nagyságú fényképet láthatjuk.

Ennek mérete 19.1 Mb.



Ez után a 2945 X 4000 pixeles nagyságú fénykép következik.

A mérete 75.7 Mb.



A következő fényképen 4418 X 6000 pixeles változatában látható.

A mérete 165 Mb.



Ismét egy nagyobb fénykép következik' 5890 X 8000 pixelben

A mérete 285 Mb.



Tovább növelve a képméretet 7362 X 10.000 - re

A mérete 433 Mb.



És végül a

MAGYAR SZENT KORONA

fényképe eredeti' tehát a fenti füzetből beszkennelt 48 bites méretében 

10.087 X 13.701 pixelben.

Ez utóbbinak a mérete 775 Mb.




FIGYELEM!

A fenti képek megtekintése során

egy percre se feledjük'

hogy egy 140 éves archív fénykép-negatív

50 évvel későbbi

nyomdai alkalmazásának

(1930)

a szkennelt és feljavított fényképéről van szó!





Fentiek után tekintsük meg az elrabolt

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

egyik leginformatívabb drágakövét' ahol a lehető legfontosabb

MENNYEI BEAVATÁSNAK LEHETÜNK TANÚI!

Az alábbi fényképen egy transzcendensnek' természetfelettinek látszó' valójában a FIZIKA illetve a METAFIZIKA tényleges működését bizonyító jelenséget láthatunk! 

A fenti fényképen az elrabolt Magyar Szent Beavató Korona bal szélső pártaköve látható.


Figyelem!

Ezt a Fényképet kicsit később' az oldalt továbbgörgetve tudod megtekinteni extra nagy felbontásban!



Egy jelenetet láthatunk' ahol a jobb oldali személy' az elsötétült énjének a javítása' a Lelkének a gyógyítása során

Őszintén Szembenéz az

ANGYALI SZÍN TISZTA FÉNYRAGYOGÁSÚ ÉNJÉVEL'

azzal a

NEM ANYAGBA RÖGZÜLT METAFIZIKAI' ISZTENI ÉNJÉVEL

 amely már képes a

FÉNYHAZÁJÁBA VISSZATÉRNI!


Azonban' hogy a Lélek erre képes legyen' ahhoz az

ÖNMAGÁVAL VALÓ ŐSZINTE SZEMBENÉZÉS ÚTJÁN

!!!

KI KELL JAVÍTANIA A HIBÁIT!

MÁSKÜLÖNBEN NEM TUD MEGSZABADULNI A FÖLDHÖZ KÖTÖTTSÉGÉTŐL!

ATTÓL A SÚLYTÓL' AMELY KISZAKÍTOTTA A PARADICSOMBÓL'

A SZERETET EGYSÉGÉBŐL!

Önmaga' Saját Maga Által!


Vagyis: egyrészről

nem a Szeretet Iszten taszította ki az Egységből' a Paradicsomból'

hanem minden mást kizáróan önnönmaga' megkísértve és ezt a Lelkébe befogadva'

SAJÁT MAGÁT'

A HELYTELEN TUDATI MŰKÖDÉSE ÁLTAL!

A SZERETETLENSÉGE ÁLTAL!



Figyelem!

VÉGTELENÜL FONTOS FELISMERÉS' HOGY

A TUDATI MŰKÖDÉS NEM A HÚS-VÉR TESTHEZ' ÉS NEM AZ AGYHOZ KÖTÖTT METAFIZIKAI FOLYAMAT'

HANEM

A TESTBE INKARNÁLÓDOTT LÉLEK ALAPKÉPESSÉGE!



Amennyiben Tehát Ezt Az Öszinte Önmagába Való Szembenézést

nem teszi' akkor elszáll

a Paradicsom Madár'

(MADÁR = M - A - Dé - ÁR' - ahol az ÁR ÁRADAT' és amibe Ma ez kerül)!

(ÁRADAT = hömpölygő árja a DAT = digitális tudati információ folyamnak)!

és a Lélek itt' anyagba rögzülten kénytelen Élni!

Amely anyagba rögzült Élet mint azt mindannyian tudjuk'

VÉGES!

Véges úgy az Egyén' mint a kollektíva számára!

Az egyéni végesség a test halálában nyilvánul meg'

- de ekkor még a LÉLEK életben marad' -

a Közösség Halála az Emberi Civilizáció Pusztulásában Jelentkezik!

Azonban' a jelenlegi helyzetünk úgy áll' hogy most már az Emberi Civilizáció pusztulása egyet jelent a Glóbuszunk pusztulásával is' és amennyiben ez bekövetkezne' akkor az' a Lélek' úgy az egyéni' mint a kollektív Lélek halálát is jelentené' hiszen a Lelkek nem tudnának ismét a Fölszülőnkre inkarnálódni' így megszűnne számukra a

TESTBE SZÜLETET ÉLET LEHETŐSÉGE!


A Magyar Szent Korona E Pártakövéből Merített Inspiráció Nyomában Született Meg Két Versünk Is' melyeket az alábbi két gombra klikkelve tudsz elolvasni.

Az első vers címe:

EMBER' KIHEZ MÉRD MAGAD!



A második vers cime:

MAGYAR' KIHEZ MÉRD MAGAD!

A fenti két vers a Honlapunk Gyógyító' Szeretet Életversek fejezetében találhatóak.




S' hogy a bemutatott Párta Kő Fénykép miért látszódik transzcendensnek' természetfelettinek?



Azért' mert jól láthatóan' a

MEGTISZTULT ANGYALI LÉNY

TÉNYLEGESEN KILÉP AZ ANYAG BÖRTÖNÉBŐL'

VAGYIS AZ ELRABOLT

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

BAL OLDALI PÁRTAKÖVÉBŐL!


Ehhez még azt kell tudnunk' hogy

a Magyar Szent Korona

EGY MŰKÖDŐ KOZMIKUS VILÁGMODELL'

s a képen látható jelenet

A VALÓS MŰKÖDÉSÉNEK A TÖKÉLETES BIZONYÍTÉKA!

Azonban tudnunk kell' szó sincs természet felettiségről'

transzcendenciáról'

ugyanis ez a működés is

A TERMÉSZET RÉSZE'

A VILÁGEGYETEM VÁLTOZHATATLAN TÖRVÉNYEI SZERINT!

Természetesen ehhez még az is hozzá tartozik' hogy a

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

AZ EREDETI ÁLLAPOTÁBAN

INTERAKTÍV MŰKÖDÉSŰ'

ÍGY A LEGKISEBB AKARATI MEGNYILVÁNLÁSUNK SZERINT

GYÓGYÍTJA A LEKEINKET

EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV SZINTEN EGYARÁNT!


Idézet a meghamisított bibliából' illetve az egyik közismert hamis imából:

"Csak egy szóval mondd' és meggyógyul a mi Lelkünk"!

A hamisítás ebben pedig az' hogy ezt a szót nem másnak'

NEKÜNK' SZENVEDŐ LELKEKNEK KELL KIMONDANIA!

Valahogy így:

ISZTENEM' KÉRLEK' GYÓGYÍTS MEG ENGEM' GYÓGYÍTS MEG MINKET!

Vagy Egy Valóban Szent Imával!

Az alábbi gombra klikkelve'

KRISZTUSZKIRÁLY IMÁIBÓL OLVASHATOD EL!

MI' ÍGY IMÁDKOZUNK MINDEN LÉLEKÉRT!

A fenti fejezeten belül az

ELSŐ IMÁT

S' hogy megértsd az Ima nem csak puszta hiábavalóság'

Hanem az Univerzum Gyógyító Erőit Mosgósító Tényleges Energia'

kérünk' halgasd meg Reményik Sándor halhatatlan versét

Répássy Attila Avatott Előadásában

Valaki Értem Imádkozott Címmel:




Fentiekből látható' érzékelhető' hogy

MAGDALAI ÉS YESZUSZ


KÖZÖS' EREDETI SZERETET TANÍTÁSA


miként lett meghamisítva' az ellenkezőjébe átforgatva'

hogyan lettek ŐK' Magdalai és Yeszusz Feketemágikusan' Inkarnációkon átívelően' Poszthipnotikusan szétválasztva'

s mindez a csak a kívül szép' belül velejéig rothadt

sátánista világhatalmi érdekek

szolgálatába állítva!

S azt is tekintsük meg' hogy miképpen szimbolizálja a

MAGYAR SZENT BEAVATÓ KORONA

a Paradicsomot' a Szeretet Egységet:

Ezt az alábbi képen láthatjuk:



Figyeljünk fel arra' hogy itt a Paradicsom

EGÉSZGÖMBŰ

míg a sátáni halálkoronában ez csupán kétdimenziós!

A Lélek Elpusztítására!

Kétdimenziós' repedt' két össze nem illő fél részből áll össze' s benne bal oldalon fent a sátán vicsorog reánk' míg a jobb oldalán a sátán befogadására dupla fogsorral megnyitott' Emberi Agy látható!

"Természetesen" hátulról megnyitva' hátsó szándékkal' és' hogy ne vedd észre a Tudati Befogadásaidban!

Hogy Elpusztítsd Önmagad!

Kicsiben egyéni szinten' nagyban az Emberi Civilizáció Szintjén!

A tört' repedt' össze nem illő két félrészű' kétdimenziós halálszivet extra felbontásban az alábbi gombra klikkelve láthatod:


És kérlek' gondolkodj el azon' hogy ANALÓGIA SZINTJÉN milyen ideáknak ad szabad utat e

HALÁLSZÍV?


Ilyesmikre gondolj:

A káosz' a sátán befogadása'

Össze Nem Illőség

A Világegyetem Örök' Szeretetbeni Rendjével'

A MENTÁLIS TÉRLÁTÁS DRASZTIKUS LECSÖKKENTÉSE'

ebből adódóan a szellemi' mentális vakság' a kognitív képességek döbbenetes csökkentése' ezek folyományaként általános népbetegségként az autizmus' olvasási' értelmezési nehézségek és még ezer hasonló képesség hiánya'

Szívtelenség' Lelketlenség'

az Eredet Lélek Párok szétválasztása' össze nem illlő párkapcsolatok'

Egész Világra Kiterjedő Szív és Keringési Elégtelenség'

Egyénileg és Népbetegségként' Kollektív Halál!


Csak Magyarországon évente

65.000

tehát hatvanötezer szív és keringési betegségből adódó halál! 


S mindezt' metafizikai szinten

ERŐSÍTI' MEGSOKSZOROZZA' ÉS AZ EMBERI TUDATTAL ÖSSZEGZETT ENERGIÁJÚ HALÁLOS EGYÜTTREZGÉST GENERÁL 

A NÉMET RÓMAI CSÁSZÁRI KORONA!

(Lásd az Élet Elixír Sorozatot!)!

MERT MINDKETTŐ'

A MAGYARORSZÁGON "VENDÉGESKEDŐ" A RÓMAI PÁPÁTÓL "AJÁNDÉKBA" KAPOTT HALÁLKORONA' ÉS A NÉMET RÓMAI CSÁSZÁRI KORONA

A

 RÓMAI BIRODALOM HAGYATÉKA'

ÉS IMMÁR TÖBB EZER ÉVE

A SÁTÁNI HÁTTÉRHATALOM LÉTEZÉSÉT BIZTOSÍTÓ

KOMPLEX' HALÁLOS

TUDATI' MENTÁLIS' METAFIZIKAI REZONANCIA RENDSZERT KÉPEZ!




Az alábbi gombra klikkelve pedig megtekintheted az

Eredeti Magyar Szent Beavató Korona

LÉTFONTOSSÁGÚ

MENNYEI TANÍTÁS BEAVATÓ KÉPÉT

extra felbontásban is'

ekkor már mindenki számára láthatóvá lesz a fent leírt működési folyamat!

A TIF Formátumú Fénykép Méretei:

4363 X 6409 pixel

felbontása 12800 pixel/hüvelyk

190 Mb



FIGYELEM!

Mivel a Google képmegtekintő programmja végesebb teljesítményű a kifejezetten arra létrehozott applikációknál' ezért

LETÖLTVE A GÉPEDRE'

EZT A KÉPET

LÉNYEGESEN JOBB MINŐSÉGBEN TEKINTHETED MEG OTT!

A Letöltés során kérlek' válaszd a

kék mezőben fehér felirattal megjelenő

"letöltés mindenképpen"

opciót!



A fényképet megtekintheted tömörített JPG formátumban is:

Kérlek' klikkelj az alábbi gombra:

A JPG formátumú fénykép méretei:

4110 X 6000 pixel

felbontás 9999,9 pixel/hüvelyk

13,1 Mb



Fentiek után nemsokára feltöltésre kerülnek a

Magyar Szent Korona Fénykép

egyes további kiemelt részletei is'

illetve e képek alapján tovább elemezzük

AZ ELRABLÁSA KÖVETKEZTÉBEN LÉTREJÖTT

döbbenetes MENTÁLIS HALÁLGYÁR RENDSZER összefüggéseit

és a sátánista komplex tárgyi eszközrendszerét!



Folytatjuk!


Az Élet Elixír a Túlélésér XII: fejeztünket az alábbi linkre klikkelve tudod elérni: