SEGÍTSÉG !

Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

Ahogyan azt láthattad' e Honlapot már a létrehozása pillanatában

az Emberiség Közkincsévé

és Egyben a Legfontosabb Világörökségévé Nyilvánítottam.

Értelemszerűen e két dologhoz sok minden hozzátartozik.

De Eleve' Magához' a Honlap Létéhez is.

És persze az általam ugyancsak ez oldalakon megalapított

Szeretet Világkirályságához'

a Szeretet Világvallásához' a Fénykereszténységhez'

a Szeretet Világtestvériséghez' e Szabadkőmíves Rend Létéhez'

és a Gondolkodás Iskolája' Tudati Önkontroll Mozgalomhoz is.

A korábbi' ugyanezen című fejezetben' ahol csak egy kötőjel a különbség'

a Segíts - Ég címűben

Az Égieket'

tehát egyértelműsitve' a Világegyetemben mindenhol jelen lévő

Egy Szeretet Istent'

s az Igaz Szeretet Örök Hűségében Ragyogó

Szeretet Gondviselést'

a Megüdvözült Lelkeket Hívtam Segítségül.

Mert ahhoz' amit most tennünk kell' mint

Emberiség' 

Az Ő Segítségük Nélkülözhetetlen.

Bár ehhez hozzá tartozik'

hogy pontosan azért kerültünk ilyen helyzetbe' mert az idők során Tőlük eltávolodtunk' amit tettünk' azt Nélkülük' tehát Isten és a Szeretet Gondviselés nélkül tettük' segítséget pedig nem kértünk' illetve ha mégis' akkor azt' anélkül' hogy tudtunk volna róla' de teljesen máshonnan kértük.

Ez utóbbit illetően e Honlapról meg fogod tudni' hogy pontosan kitől is.

De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe.

Itt' ebben a fejezetben és most a Te segítségedet Kérem.

Mert ez általam megalapozott Munka folytatása Nélküled elképzelhetetlen.

Azért' mert én csak egy piciny Mag vagyok'

A MAG - nak a Férfi Része.

Bár igaz' ez' mint MAG' meghatározó az egész Világtársadalom tekintetében.

De mégis' csak egyetlen egy Ember' s Ti' itt a Földön közel nyolcmilliárdan vagytok.

Vagyis; arról van szó'

hogy Neked sem megy nélkülem'

de nekem sem Nélküled!

Szükségem van Reád' s Néked szükséged van Reám!

Hogy mi az' ami nem megy a másikunk nélkül?

A mostani korunk legnagyobb kérdése' a legnagyobb feladata' a legnagyobb kihívása'

A Legnagyobb Közös Tennivalónk:

AZ ÉLETBEN MARADÁS!

Mert ez' egyedül tényleg nem megy!

(Persze Isten Nélkül Sem).

S Mert Ez' Egy Közel Nyolcmilliárd Ismeretlenes Matematikai Egyenlet'

Amelyben Mi' Emberek Vagyunk Az "Ismeretlen" De "Interaktív" Főszereplők!

Picivel fentebb azt mondtam' hogy ezen az oldalon kérni fogok Tőletek.

Nem koldulni' nem kéregetni'

Hanem a Mindannyiunk Életben Maradásához

KÉRNI!

S nem a manapság oly divatos szponzori pénzeket kívánom szedni' nem hirdetésekből' vagy egyéb egyéni előrejutást' szórakozást jelentő szemforgató jótékonysági előadásokból' koncertekből' s nem üzleti alapon kívánok részesedni' hanem

Valódi Segítséget Kérek' Önzetlen' Tisztaszívű IGAZ Segítséget!

És ami a legfontosabb;

NEM A MAGAM SZÁMÁRA!

Mindannyiunk Számára!

A Közösbe!

Bár a Közösbe jómagam is beletartozom.

A Közel Nyolcmilliárd Emberből Egy Emberként.

Ez tény.

Magamat illetően viszont Köszönöm' de elvagyok!

Van biztos jövedelmem' igaz eléggé átlag alatti' nyugdíjnak hívják'

viszont "csökkentett üzemmódban" azért ki lehet jönni belőle.

Meg egyébként is' ha a magam számára kérek'

Azt Senki Mástól' Azt Csak a Szeretet Istentől Kérem!

Mert Ez' Így' És Csak Így Becsületes.

Hogy miért gondolkodom így' ha most még nem is'

később majd egészen biztosan megérted.

Kérni' bizony' ez hatalmas Felelősség!

Kérni is és adni is.

De' elkerülhetetlen.

Itt' ezen a ponton viszont jogosan merül fel Benned a kérdés;

Jó' - jó' de Te mit adtál eddig'

s mire' és mit is kérsz egyáltalán?

Ami engem illett' hogy én mit adtam' az egyszerű:

Én húsz év önzetlen' tehát ingyenes' jövedelem nélküli' egész napos munkáját.

Kivonva magamat a hétköznapok zűrzavarából'

sokéves kutatást a levél és könyvtárakban' az interneten' a tudati régiókban'

könyvekből' filmekből' előadásokból' és bárhonnan'

ahol akárcsak egy csipetnyi információ morzsát is felleltem az Életben Maradásunkhoz.

Ugyancsak sok év munkáját adtam e "Világ-puzzle" helyes összeillesztéséhez' s a fellelt könyvtári' levéltári dokumentumok kellő erejű és értékű bizonyításához' illetve ennek a közzétételéhez.

Hogy ez utóbbi mit is jelent' azt majd a későbbiekben látni fogod.

Továbbá adtam a teljes vagyonomat' mely igazolhatóan közel negyven millió forint volt.

(Ebből finanszíroztam a kutatásaimat' s közel húsz évig ebből éltem).

S ezeken túlmenően' ugyancsak bizonyíthatóan

még a vállalkozói korszakom végén visszaadtam egy aláírt egymilliárd forintos építési szerződést'

hogy szabad legyek'

s hogy e munkával' tehát amit e Honlapon majd találsz' azzal foglalkozhassam.

Röviden és dióhéjban ennyit.

Hogy ez sok' kevés' az egyrészt nézőpont kérdése'

vagy' hogy éppen elegendő - e' azt pedig majd a jövő mondja meg.

Mindenesetre ennyi volt' többre nem jutott'

ami pedig a tudást és a tennivalókat illeti' úgy gondolom' elégnek kell lennie!

Lehet' most úgy gondolod' ez őrültség volt a részemről.

Én úgy hívom' hogy:

FELELŐSSÉG

Mert a Tudás az Felelősség!

Egyetemes és Végtelen Felelősség!

Mindenki számára!

A Te Számodra Is!

És én közel húsz éve pontosan tudom'

hogy mekkora veszélyben forog az Emberiség' a Föld' és Minden Rajta Élő.

Mert az akkori időkben felismertem egy olyan elképesztő és megdöbbentő dolgot'

- értelemszerűen majd nagyon sok szó fog esni róla' -

ami az óta sem hagy nyugodni' s amely eredeti felismerés nyomán' olyan úton haladtam mindvégig'

hogy lépten' nyomon szinte csak a Földet és lakóit fenyegető problémákba botlottam.

Nem a szokásos bajokba' mint a környezetszennyezés' vagy az üvegházhatás nehézségeibe'

hanem olyanokba' amelyek mindezeket az általánosan ismert bonyodalmakat kiváltják az Emberiségből.

Vagyis; olyan tényezőkről beszélünk' amelyek a színfalak mögött bújnak meg' mint

kiváltó okok'

s a kijavításuk nélkül 100% - os bizonyossággal nincs túlélés a Föld Egyetlen lakója számára sem.

Azonban' hogy a megmentésének csak a leghalványabb sikere is felderengjen' ahhoz egyrészt minden tekintetben fel kellett e feladatra készülni' tanulni kellett' kutatni kellett' dolgozni kellett' írni kellett' sok száz' de inkább több ezer oldalt gépelni' jegyzetelni' analizálni' megfejteni' összerakni' "kódokat" feltörni' "sifrírozni" értelmezni' írott anyagokat összegezni' a fellelt bizonyítékokat különleges technikával naprakésszé tenni' hogy tovább ne is soroljam.

Mert e nélkül nem megy' s mint más fejezetekben már utaltam rá' sok mindent' alapfontosságú és szükséges tudást' ismereteket régen élt Emberek tőlünk hermetikusan elzártak' elrejtettek' s ezek tudásának a hiányában esélyünk sem lenne a megmenekülésünkre.

S mind e mellett' kis mozaikokból' elejtett szavakból' mondatokból' meg kellett érteni egy olyan fajta Tudásrendszert Is' Egy Komplex Világegyetemi Léptékű Ismeret Rendszert' amelyet az Ős Őseink hagytak reánk' s amelyet azok a bizonyos régen élt Emberek ugyancsak gondosan igyekeztek elrejteni előlünk!

Olyan kirakós "játék" ez' ahol az Életünk a Tét' és előfordulhat az is' hogy egy teljes könyvet elolvasva' csak egyetlen egy mondat adja meg a hiányzó kulcsot a nagyobb egész megértéséhez.

És amelynek az ismerete és megértése nélkül szintén nincs még csak minimális túlélési lehetőségünk se.

Sajnos' ez utóbbit illetően az abszolút nulla fokra lehűtött tudást'

tehát' azt a bizonyos - 273. 5 Celsius fokos fagyot

elég nehezen lehet feloldani.

Mert erről is gondoskodtak azok a már többször említett régen élt Emberek.

És nagyon nem véletlenül említettem az abszolút nulla fokos kozmikus fagyot' mert azzal majd sok tekintetben' sok olvasatban még találkozni fogunk.

De itt és most nem erről beszélünk' hanem a segítség kérdéséről.

Nos' a kérések' illetve adományozások' adakozások' segítségek adásában úgy érzem'

eddig kellően elöl jártam a jó példával.

Bár tudnod kell' közel sem ilyen szinten vezérelt a kérdés' csak annyira és csak úgy'

hogy e meghozott áldozatokra az ügy súlyát mérlegre téve'

a továbblépés érdekében egyszerűen szükség volt' tehát igazán mérlegelni sem  kellett' mert a célt' a megmenekülésünket el kell érni!

Most viszont elérkezett az ideje'

hogy más is hozzátegyen a megmenekülésünkhöz' a Föld megmaradásához.

Hogy miket is szeretnék kérni:

Először keveset' kicsiny dolgokat' aztán egyre többet és egyre nagyobbat.

No nem kell megijedni' nem fék nélkül és nem gátlástalanul' nem meggondolatlanul' csak amire tényleg szükség van' és hangsúlyozom: nem a magam számára'

Hanem Mindig Csak Az Emberi Közösségünk Javára!

Értelemszerűen olyan mértékben és olyan módon' ahogyan a fent meghatározott kezdeményezések életre sarjadnak' ahogyan a kérések teljesítéseinek a lehetőségei megteremtődnek.

Mikre gondolok?

Most' a kezdetekkor kicsiben például olyanokra'

hogy szeretnék megkérni kiváló színművészeket' versmondókat' muzsikusokat' hogy az itt fellelhető írásokat' verseket mondják többnyelvűen' a hozzá szükséges dalokat muzsikálják hangszalagra' illetve a modern világunkban készítsenek róla digitális hangfelvételeket'

- a létező és a lehető legjobb művészi és hang' illetve képminőségben' -

s azt' önzetlenül' adományként bocsássák a Szeretet Világkirálysága' illetve a megszólalási felülete' e Honlap rendelkezésére.

Úgy' hogy azt bárki' bármikor ingyenesen letölthesse.

És természetesen ugyanehhez Anyanyelvi szintű fordítókat' ingyenes Stúdió kapacitásokat' és egyéb szükséges technikai hátteret is szeretnék majd kérni.

S hogy miért van erre elodázhatatlanul szükség?

Mert a Földet minden mást kizáróan energetikai szinten lehet megmenteni' - hiszen a jelenlegi vészhelyzet is így' ennek a mentén alakult ki' - s ehhez az általános rezonanciaszintjét emelni kell.

S ez utóbbinak az egyik (!) legfontosabb kulcsa a Szeretetbeni Művészet!

Másik ilyen végtelenül fontos lehetőség például'

- bár ez már lényegesen komolyabb szervezést igényel' -

a Föld Szív Energiaközpontjának a Rezonanciaszint Emelése'

amelyet' a Pilis (z) környéki települések bevonásával kell rendszeresen és folyamatosan biztosítani.

Ez pedig azt jelenti' hogy az érintett falvakban' városokban nyilvános'

ingyenes megakoncerteken kell előadni valóban igaz Szeretetbeni zenéket' Irodalmi műveket.

A Televíziók és az Internet maximális bevonásával. Mert ez utóbbiak is hatalmas energiát képviselnek.

S ezt még fokozni is kell' máris látni fogod miképp:

Isten Országának' tehát a hajdani Nagy Magyarországnak és az ugyancsak régen létezett Galíciának így' együtt valóan van 18' azaz tizennyolc olyan települése illetve városa' amelyeket ha átlóban összekötünk' akkor az összes összekötő vonal a Pilisben' és igen jó közelítésben annak is a közepén' tehát Királykútnál metszi egymást!

Értelemszerűen cseppet sem véletlenül.

Hogy miről is beszélek' az alábbi' e jegyzet végén található képen láthatod majd az Igazságát.

Nos a Föld s ez által az Emberiség Mentális Rezonanciaszint Emeléséhez a Piliskörnyéki településekhez hasonlóan e Településeken' általam Fényvárosoknak nevezett Helységekben is egy - egy szimfonikus nagy-zenekar közreműködésével kell összekapcsolni a rendszeres előadásokat' egy központi vezénylettel' értelemszerűen a felépülte után majd Fehérvárról' addig Dobogókőről' s ugyancsak a Világnyilvánosság maximális bevonásával.

S olvashatsz egy olyan új elemet is a menüsorban' ahol a Szeretet Világ Szimfonikus Zenekar kerül majd kellő időben megalapításra' s amelyben a Világ legjobb muzsikusainak kell a túlélésünk érdekében a hajdani Ős Ősi FEHÉRVÁR mintájára megépítendő PILISZ - ZSILIP (!) Föld Energetikai Központban rendszeres Világkoncerteket adnia. Szintén a legkiválóbb Szeretetzenei darabokat.

Mert:

  1. a Föld Élő Lény' és az Emberhez hasonlatosan rendkívül jól reagál a Szeretetre' hiszen pontosan így' és Ezért (!) lett teremtve'

  2. Itt futnak össze a Föld belső' a létét meghatározó idegrendszeri energiavonalai' (Nadi-jai)

  3. Mi' hús - vér testbe született Lelkek a testünket a Föld Porából építettük' ennek megfelelően folyamatos kölcsönhatásban vagyunk a Földszülőnkkel' s így az Emberi Kollektíva is a legnagyobb mértékben tudja ezt az Egészsége' a Gyógyulása érdekében hasznosítani! A gyógyulás pedig igencsak reánk fér' mint Emberiségre' Emberi Civilizációra. S persze a Földre is.

Ez megint csak egy végtelenül komoly feladat' óriási kihívás' amelyhez a Világ legkiválóbb muzsikusainak' technikusainak a közreműködése szükséges' azonban ezt össze is kell szervezni' továbbá nem kevés pénz is kell hozzá.

Ilyenek lesznek tehát a kis' vagy kicsiny kéréseim.

Aztán lesznek nagyobb kéréseim is'

például olyanok' mint a kivétel nélküli'

A Föld Összes Országának az Azonnali és Örökre Szóló' Végleges Fegyverzeti Leszerelése.

Mert nélküle 100%-os bizonyossággal nincs túlélés!

És nem szeretnék a dolgok elébe menni' de ilyesfajta kérés nagyjából százas nagyságrendben fog majd elhangzani.

Amelyeket vagy elfogadunk' és mindannyiunk érdekében feltétel nélkül teljesítünk' vagy kivétel nélkül' ugyancsak 100% - os bizonyossággal mind egy szálig elpusztulunk.

S ahogyan már volt róla szó' a Föld és az Összes Rajta Élő Is Elpusztul.

A sor azonban sajnos még itt nem áll meg' mert e körvonalazódó kozmikus katasztrófa során a környező égitestek is elpusztulhatnak' leghamarabb és leginkább a Hold és a hozzánk legközelebb eső további égitestek' mint például a Mars' és a Vénusz.

És hogy a "repülő nehéz kő' ki tudja hol áll meg' s kit hogyan talál meg" azt nehéz megjósolni'de még a teljes Naprendszerünk is eltűnhet egy e kozmikus katasztrófa során kialakuló fekete lyukban.

Értelemszerűen ezt tudva pedig arról álmodozni' hogy itt a Földön' vagy máshol a Naprendszerben majd bárki is egyénileg vagy közösségileg túlélje e katasztrófát' az' abszolút merő hiábavalóság.

Ennek Súlyával' Tehát Közel Nyolcmilliárd Ember' a Föld és Minden Rajta Élő Élet Megmaradásának a Teljes Felelőssége Terhével Fog Tehát Mindig Minden Kérésem Elhangzani.

Ha Megérti és Teljesíti a Társadalom' az Emberiség' a Politikusok és a Vezetők'

akkor lesz túlélés

Őszintén Hiszek Benne' Hogy Ez Mindig és Minden Tekintetben Így Lesz!

Amennyiben viszont mégsem'

akkor teljes bizonyossággal a totális pusztulás fog bekövetkezni.

A Szabadságunk E Tekintetben Is Hiánytalan' és Csorbítatlan!

De Tudd' Ebben a TE FELELŐSSÉGED IS MAXIMÁLIS' és Feltétel Nélküli!

Az adott kérések pedig a Kéréseink legördülő menüpontban fognak sorra és rendre megjelenni.

Mindenesetre Én Már Most'

Őszinte és Igaz Hálával és Szeretettel

Előre Is Köszönöm

A Mindannyiunk Túlélése Érdekében Tett Leendő Kéréseim Maradéktalan Teljesítését!

Höfikrila