A GLÓBUSZBIZTONSÁGI HELYZETÜNK

TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ'
MINDEN MAGYAR
ÉS MINDEN EMBERTESTVÉREM!

Ebben a fejezetben 2021. júliustól kezdődően folyamatosan közzétesszük a Glóbuszunk pillanatnyi biztonsági helyzetét.

Ebben többek között helyet kap egy' a pillanatnyi helyzetünket bemutató statisztikai adatsor' és helyet kapnak azok az adott aktualitások' amelyek bemutatásával mindenki számára nyilvánvalóvá válik a mostanra már egyre inkább látható és megtapasztalható globális vészhelyzetünk természeti katasztrófái' anomáliái' döbbenetes megnyilvánulásai!

Ez utóbbiakról tudni kell' hogy mi magunk' mint Emberiség gerjesztjük az ellenőrizetlen' kritikátlan' zabolátlan tudati energiáinkkal' tehát a mentális elmeműködésünkkel'
- a gondolatainkkal' az érzéseinkkel' a vágyainkkal' -
az ebből fakadó szavainkkal és tetteinkkel'
és ezen energiáinknak az elektromos eszközeinkkel való vészes felerősítésével'
(Televízió' Internet' Telefon' Stb.)
illetve'
ezen felerősített energiáink és
a Glóbuszunk Életenergiáinak
az egymásra hatásának' drámai kölcsönhatásának a mechanizmusával!

Ezen Mentális' Metafizikai Energiák Együtthatója a Glóbuszunk Pillanatnyi Biztonsági Helyzete'
a Föld Kozmikus Útjának és Létének az Állapota!

Az Első' a Föld minden lakója számára különösen a figyelmébe ajánlott statisztikát
az alábbi gombra klikkelve érheted el:


FIGYELEM! FIGYELEM' FIGYELEM!


Az

ENSZ

augusztus hónapban

az Egész Glóbuszunkra Kiterjedő


VÉSZFELHÍVÁST


Tett Közzé Az Egyre Gyakoribb és Egyre Súlyosabb

Természeti Katasztrófák Okán!


Mindenkinek meg kell értenie:

A politika' a sátánista háttér világhatalom'

a különféle érdekek mentén szerveződő világelit'

a hazug hitrendszerek

NEM KÉPESEK AZ ÖSSZEFOGÁSRA!

Azért' mert a létezésükbe eleve bele van kódolva a

káosz' a szétesés' a bukás' a pusztulás!


A Valódi Összefogásra'

jelen esetben a Glóbuszunk megmentésére'

általánosságban a biztonságos működtetésére

minden mást kizáróan

csak a

SZERETET KÉPES!

AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ IGAZ

SZERETET!

A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGA!


ÉPPEN EZÉRT:

ADDIG FOGJUNK ÖSSZE' AMÍG NEM KÉSŐ!



Az ENSZ felhívását az alábbi két linken érheted el:

Itt'

és itt:


A VÉSZFELHÍVÁST MI IS CSAK MEGERŐSÍTENI TUDJUK:


ÉBREDJ EMBER' MERT HA MOST NEM ÉBREDSZ' SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ÉBREDÉSED'

S RÖVID IDŐN BELÜL

NYOMORULTUL ELPUSZTULSZ!

IGAZ SZERETETTEL

HÖFLINGER KRISZTIÁN LÁSZLÓ!

Höfikrila

Igaz Szeretettel Kérlek'

hogy olvasd végig ezt a fejezetünket is!



Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

2023 január elején íródnak e szavak!

Alább olvashatjuk' hogy megsérült a Glóbuszunk ózonpajzsának legalább az egyharmada!

A pontos és kifejezetten sokkoló adatok a következők:


ÓZONLYUK AZ ÉSZAKI SARK FELETT:

20.000.000.-

tehát húszmillió négyzetkilométer!

(2020.-as adat)


ÓZONLYUK A DÉLI SARK FELETT:

25.000.000.-

tehát huszonötmillió négyzetkilométer!

(2020-2021-2022.-es adatok szerint)


ÓZONLYUK A TRÓPUSOK FELETT:

175.000.000.-

tehát százhetvenötmillió négyzetkilométer!

(2022.-es adat)


EZ ÖSSZESEN:

220.000.000.-

tehát kétszázhúszmillió négyzetkilométer!


A GLÓBUSZUNK TELJES FELÜLETE:

510.075.000.-

tehát ötszáztízmillió hetvenötezer négyzetkilométer!


Ennek a fele:

255.037.500.-

négyzetkilométer!


Fentiek szerint a Föld felületének a több mint

43 % - án

sérült meg az ózonpajzs!


Képben kifejezve:

EZ TÖBB MINT INTŐ JEL!


EZ GLOBÁLIS VÉSZHELYZET!


AZONNAL BE KELL FEJEZNI MINDEN HÁBORÚT!


AZONNAL FEL KELL SZÁMOLNI A KIVÁLTÓ OKOKAT!


AZONNAL INTÉZMÉNYESÍTENI KELL

A

SZERETET

VILÁGKIRÁLYSÁGÁT!




A Feltétel Nélküli Szeretet Abszolút Racionalitását!

A Józan Épeszűség Világszinonímáját!

Ezek Kozmikus Világanalógiáját!


AZONNAL!


MOST'

AMÍG NEM KÉSŐ 




FELTÉTEL NÉLKÜL!



A FÖLD AZ ALAPPROBLÉMÁINK JAVÍTÁSÁVAL

MÉG MEGMENTHETŐ! 


A HONLAPUNK  E LEGFONTOSABB PROBLÉMÁKRA VILÁGÍT RÁ' S NYÚJT MEGOLDÁST AZOKRA!


AZ ÉLETÜNKÉRT'

A FÖLD OTTHONUNKÉRT!


További tudnivalók a Honlapunkon!


AZ ERRŐL SZÓLÓ ÚJ TANULMÁNYUNK:





Höflinger Krisztián László

Höfikrila



Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

2022 év márciusátol december 21.-ig a saját gyűjtésünk alapján több mint 4000 természeti katasztrófa beszámolót ismerhettünk meg a YT. csatornákon!

Hogy ez sok' vagy kevés' arról alkoss véleményt Te magad!

Mindenesetre' ha Téged ér ilyen katasztrófa' akkor egészen biztos' hogy egy is sok lesz a Számodra!

Igaz Szeretettel Kérünk' ilyen szemlélettel tekintsd meg az alábbi' erről szóló videó lejátszási listát!


Mivel az idők során e videókból viszonylag elég sokat törölni szoktak' a hitelesség kedvéért egy képernyőkép segítségével bizonyítjuk' hogy mekkora volt a feltöltéskori szám.







Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

2022. augusztusában sokkoló hírek érkeztek a nagyvilágból!

Az egyik legnagyobb az' hogy kiderült' a Glóbuszunk felületének legalább (!!!) az egyharmadán megsérült az Ózonpajzs!

Ez a Glóbuszunk szárazföld területeinek és a Lakosságának

a felét érinti!



A másik sokkoló hír' hogy sorra száradnak ki Európa nagy folyói!

Jelenleg a Loire folyó gyakorlatilag megszünt létezni'

és hatalmas veszélyben van például a Rajna is!



Honlapunkon egy újabb TANULMÁNYBAN járunk utána e jelenségek

Okainak'

valamint a bajok elhárításának megoldására is rámutatunk!

Szeretettel kérünk' kísérd figyelemmel a Tanulmány folyamatos közzétételét!

CÍME:

ÉLET - ÚT

Kérlek' klikkelj az alábbi ikonra!


Figyelem! Folyamatosan érkezik a

TANULMÁNY!

Igaz' Őszinte Szeretettel

2022. augusztus 31.

Höfikrila




Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

2022. 07. 20-án szeretnénk a számodra bemutatni' hogy miként is néz ki' amikor a Földszülőnk számára elszabadul a pokol' és zabolátlanul tombolnak az elemek' amelyeket amennyiben nem engedjük a SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁG INTÉZMÉNYÉT MEGVALÓSULNI' AKKOR egyre nehezebb lesz az elszabadult azokat a túlélésünk érdekében megszüntetni' kordában tartani!


Kérlek' klikkelj az alábbi linkre: 



Kedves Honlap Látogató Testvéremí!

A 2022 február hónapban kirobbant Orosz-Ukrán háború máig tart' ennek megfelelően a Glóbuszunk állapota is jelentősen romlott!

Erről ad tanúbizonyságot a jelentős mértékben megszaporodott és egyre súlyosabb természeti katasztrófák hosszú sora!

Ez év márciusától egy videógyűjteményben mutatjuk be az erről szóló beszámolókat' tehát nem havi bontásban! Most e sorok közzétételekor 2022. július 06.-án ez a lista 2807 videót tartalmaz!

Alább láthatsz egy képernyő képet is erről' melyet azért mellékelünk mert egyrészről nagyon sok videót törölnek az idők során a YT.-ról másrészt azért' hogy következő hónapban lásd mennyivel szaporodott a katasztófák száma.

E metódussal folyamatosan láthatod a legfrissebb videókat' naprakész lehetsz ezen ismeretekben!

Íme a lejátszási lista:


Láthatod' a természet nem viccel' folyamatosan sodródunk az egyre gyakoribb és súlyosabb katasztrófák felé!

Néhány különösen megrázó videót külön is bemutatunk:

Ezek közül az első: Gyakorlatilag eltűnőfélben van az Arab félsziget!

A sok erről szóló videóból a következő is ezt adja hírül!

Egy egész kontinens van pusztulóban immár folymatosan ebben az évben:


És még egy videó Ausztráliáról:


Európát is elérte az apokalipszis' az alábbiakban Hollandiát láthatjuk e közben:

Kínában is tombol a Természet 60 ezer Embert eltüntnek nyílvánítottak a hatóságok az egyik áradás során:

A következő videóban Olaszországot láthatjuk szenvedni egy ijesztő viharban

A következő TIK-TOK videóban elképesztó jégesőt láthatunk

Megdöbbentő felvételeket láthatunk Németországból:

Sajnos Mexicó sem kivétel a tragikus események sorából:

Egy sokkoló hír Ausztriából:

4 millió lakósú metropolisz került víz alá:

A katasztrófák gyakoriságáról:

A gyakoriság másik "műfajban":


Egy rövid videó arról' hogy nem csak mi látjuk aggasztónak a helyzetetet:

Szűnni nem akaró árvizek:


Végül egy videó arról' hogy:

Április hónapban 62 vulkán tört ki a Glóbuszunkon! Egészen elképesztő és döbbenetes ami a Fölünkön végbemegy! Ideje lenne a politikusoknak észbekapni' mert a Földanya a legvégső határainál tart a civilizációnk elviselésében!

Még menthető az Emberiség' de már csak nagyon kevés időnk van erre!

Fogjunk össze az életünkért' vegyük komolyan a természet figyelmeztetéseit!

Ismételjük meg:

Vegyük végtelenül komolyan a természet figyelmeztetéseit! Olvassuk el a Földanya Fohásza című verset' hogy ráérezz arra az iszonyatos disszonanciára' ami most a létezésünket jelenti!

ÉS KÉRLEK' ÉRTSD MEG:

AZ' HOGY YESZUSZ ITT VAN KÖZÖTTETEK' NEM MENTESÍT SENKI A FELELŐSSÉGE ALÓL!

MINDENKINEK SZEMÉLYES FELELŐSSÉGE ÉS EBBŐL EREDŐ TENNIVALÓJA VAN A GLÓBUSZUNKÉRT' ÉS MOST NEM HAGYHATOD CSERBEN A FÖLDANYÁNKAT!

MERT HA MEGTESZED' RÖVIDESEN NEM LESZ HOL LAKNIA A LELKEDNEK! MERT EL FOG PUSZTULNI A FÖLDANYA!

S VELE EGYÜTT A HOZZÁ KÖTÖTT LELKEK IS!


VÉGÜL KÉRLEK' MONDJ EL EGY IMÁT TE IS AZOKÉRT AZ ELESETTEKÉRT' AKIK EZT A FÖLFORDULÁST NAP MINT NAP OKOZZÁK!

IMA AZ ELESETTEKÉRT:


Köszönet a figyelmedért! Végtelen' Igaz Szeretettel:

Höfikrila



TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ TESTVÉREM!

2022. február hónapban az Orosz - Ukrán háború kirobbanásával hatalmasat léptünk a Glóbuszunk pusztulása felé!

S nem csak egy lehetséges atomháborús katasztrófa kapcsán' mely akár önmagában is az egész égitestünket megsemmisítheti' hanem a tekintetben is' hogy a Föld mint Élő Lény' nem bírja tovább a ránehezedő stresszt' feszültséget' és egészen egyszerűen elájul' kifordul a térben' és összevonzódik a hozzá legközelebb eső égitestekkel!

Bármelyik alternatíva valósulna is meg' nem kell hozzá egyetemi végzettség' hogy belássuk;

EGY ILYEN ESEMÉNYSORT NEM LEHET ÉLVE MEGÚSZNI!

Mert az' a Glóbuszunk totális megsemmisülését jelenti!

Ám' ha ezt lehet még egyéltalán fokozni' van még egy ennél nagyobb veszély is:

Az' hogy egy ilyen armageddon során a Földhöz kötött Lelkek is el fognak pusztulni!

Vagyis' megszűnik a Lélek újbóli leszületésének a kegyelmi lehetősége!


Egy másik intő jel:

A valaha volt legnagyobb napkitörést észlelték a csillagászok ebben a hónapban!


Más:

Ebben a hónapban idő hiányában a szokásos természeti katasztrófákról beszámoló videó lejátszási listánknak csak a felét gyüjtöttük össze!

Ez azonban nem azt jelenti' hogy nem is volt több' csak annyit' hogy a kitört háborúra való tekintettel az írásainkkal' állásfoglalásainkkal ott igyekeztünk a tüzet oltani' ahol a lenagyobb szükség volt rá!


És akkor a rendszeres havi beszámolónk:



Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra is' hogy a videó lejátszási listáinkon jelzett videó darabszám a feltöltés pillanatában fedi az általunk megjelölt mennyiséget' de az' az idők során kevesebb is lehet' mert sok videót törölnek a feltöltőik' sok a sajnos nagyon is létező cenzúrának esik áldozatul' sokakat privát videónak nyilvánítanak' stb.

Ebben a hónapban 360 db természeti katasztrófát bemutató videlistát linkeltünk be erre a felületünkre!



TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ TESTVÉREM!

December és január hónapban tovább súlyosbodtak és gyarapodtak a természeti katasztrófák!

Alább e két hónap videó lejátszási listáját tekintheted meg' hogy megértsük:

A TERMLÉSZETTEL NEM LEHET TRÉFÁLNI!

A TERMÉSZET A VILÁGEGYETEM VÁLTOZHATATLAN ÉS VÁLTOZTATHATATLAN TÖRVÉNYEI SZERINT MŰKÖDIK!


2022. Január



2021. December




Tisztelt Honlap Látogató Testvérem!

Október és november hónapban változatlan hevességgel történtek a Glóbuszunkat sújtó természeti katasztrófák!

Azonban ennek során egy nagyon veszélyes tendenciát figyelhetünk meg:

A természet kezd egyre inkább "bedurvulni" a katasztrófák egyre inkább elementárisak' egyre inkább szélsőségesek!

Rá kell döbbennünk' hogy ez általunk' Emberiség által keltett halálos energiák egyre több és egyre nehezebben viselhető szenvedést okoznak nekünk' Emberiségnek!

Ugyanakkor az is megfigyelhető' hogy sok tekintetben egyre inkább szélsőséges az Emberi magatartásunk' mint Emberi Civilizáció' egyre döbbenetesebb a viselkedésünk' egyre inkább az őrület jeleit tapasztalhatjuk a politikai vezetésekben' a sátánista háttérhatalom túlélési igyekezetében' egyre inkább életveszélyes az' az irány' amelyet az Emberi Társadalmunk követ!

(Csak egy példa: Gyerekeknek' diákoknak egyes helyeken kötelezővé tették a maszkhasználatot testnevelési órákon is!

Ez olyan' mintha felnőtt katonaként' gázálarcban' teljes menetfelszereléssel kéne a szervezet számára gyilkos' intenzív mozgást végezniük)!


Rohamosan közeleg az időpont' amikor már kihullhat a kezünkből a saját Életünk irányítása' és a Természet vad dühe veszi át a szerepet az Életünk felett!


NE VÁRJUK MEG'

MERT ONNAN MÁR NINCS VISSZATÉRÉS!


Alább az utóbbi két hónap természeti katasztrófákat bemutató videó lejátszási listáját láthatod' ebben a két hónapban idő hiányában kicsit kevesebbet' viszont sajnos' annál velősebb tartalmakkal!

S miközben megtekintesz belőlük néhányat' kérlek' jusson eszedbe' hogy ebben a két hónapban is éhen halt 1. 200. 000. gyermek' (naponta 20 ezer!) a Magyar Szent Korona elrablásából' és a helyébe tett sátáni halálkorona' és a világ több pontján elhelyezett

halálkorona rendszer

(Német Római stb. lásd az írásainkban!)

működéséből adódóan iszonyatos szenvedések során elhunyt közel 17 . 000 ezer Honfitársunk' és ugyanzért és ugyanígy elhunyt 5. azaz ötmillió Embertársunk!

A HALÁLKORONA RENDSZER /!!!/ ÁLTAL KELTETT

szív és keringési elégtelenségben' rákban' cukorbetegségben' és egyéb népbetegségekben!

(Statisztikailag Bizonyított Adatok)


Szintén a koronarablás' ez iszonyatos döbbenet miatt'

e két hónapban amputálták 1. 000' tehát egyezer Magyar Honfitársunk Valamelyik Végtagját!

(Csak az Anyaországban!)

ARRÓL PILLANATNYILAG NINCS STATISZTIKAI ADATUNK' HOGY UGYANEZEN OKOK MIATT HÁNY HONFITÁRSUNK VAKULT MEG!

(CUKORBETEGSÉG SZÖVŐDMÉNYEKÉNT)

És arról sincs jelenleg statisztikai adatunk' hogy mindez a folyamat az Archiregnumban és a Föld teljes lakossága szintjén miképpen alakult!


 Ugyanakkor 4 milliárd 900 ezer hektár erdőt veszítettünk eddig' (2021. év 11 hónapja alatt)' közel 1 milliárd alultáplált' és közel 2 milliárd túlsúlyos Ember él a Földünkön!

És szintén ugyanakkor a megtermelt élelmiszereinknek közel a felét változatlanul a szemétbe dobjuk!

És ugyanúgy folyamatosan szemetelünk' a környezetünket szennyezzük' ebben az évben 34 milliárd tonna CO2 kibocsátást produkáltunk' e mellett 9.2 tonna mérgező vegyi anyagot bocsátottunk ki a természetbe' a földterületeinkből ebben az évben' a fentiek okán 11.217 millió hektár elsivatagosodott!

Ezzel egy időben' a világproblémáinkkal mit sem törődve' naponta például 100 millió dollárokat költünk csak videó játékokra! Hadakozós' háborús' Embereket öldöső' a Lelkekben a legmélyebb vadállatot' az impulzív sátáni fenevadat éltető őrültségekre!

És akkor csodálkozunk például az iskolai lövöldözéseken?

Értsük meg: Az ilyet elkövetők a mintát e mentális halágyárakból vételezik!

(De már évtizedekkel korábban figyelmeztették a világot' hogy ez melegágya például az epilepsziának is! De hát a pénz oltárán eszelős módon ezt' a Gyermekeink egészségét is feláldozzuk!)!


Az amúgy is dúsgazdagok pedig az Igazság elfedésére létrehozott' kreált koronavírus járványt meglovagolva'

a Föld' az Emberi Civilizáció

VÉGSŐ AGÓNIÁJÁBÓL IS HATALMAS'

GIGANTIKUS HASZNOT HÚZVA'

A SZENVEDŐKKEL'

A HALÁLBA MENETELŐKKEL MIT SEM TÖRŐDVE'

HIHETETLEN MÉRTÉKBEN

TOVÁBB GAZDAGODTAK!


Lássuk meg:

az egész földön bezárt és végletekig feldühödött

Összemberiségi Harag' Felháborodás'

Szenvedés

Energiái Immár Pattanásig Feszültek!

Lásd:

Az egész világon tüntetnek' hatalmas megmozdulások vannak a covid diktatúra elleni tiltakozásul!

És december hónapban

KÉT HALÁLOS ÁLDOZATTAL

megtörtént az első lövöldözés is a kötelező maszkhasználat miatt!

Mindezek következtében' ennek halálos levezetéseként' világégés' totális világháború'

VÉGSŐ ARMAGEDDON ÉRLELŐDIK!


NEM KÉNE MÁR FELÉBREDNÜNK


A kéthavi' természeti katasztrófákról szóló videó lejátszási listánkat az alábbi gombokra klikkelve tekintheted meg:

November 650 videó

(A közzététel idején' mert az idő múlásával sokat eltávolít a YT)!


Október 1160 videó

Ismételjük meg; az a szám a közzététel idejére vonatkozik!


Értsük meg:

A Föld folyamatosan remeg' szinte az összes vulkán kitört' elementáris viharok pusztítanak a Glóbuszunk legtöbb Országában' immár sokadszorra méteres hó esik Afrikában' árvizek sújtják szinte az egész Földet' a Föld pólusai döbbenetes mértékben olvadnak' ugyanakkor az egész Emberiség be van zárva egy hazudott pandémia helyzetbe' s tehetetlenül vergődik ebben a végtelen és aljas hazugságözönben!


MEG KELL ÉRTENIE MOST MÁR AZ EGÉSZ

SÁTÁNISTA VILÁGTESTVÉRISÉGNEK:


Minél inkább erőltetik ezt a negatív folyamatot'

a saját'

Iszten Szent Országa Ellenében

orvul szerzett hatalmuk megtartását'

A FÖLD ANNÁL INKÁBB TILTAKOZIK!


Természeti Katasztrófákban!


Aminek a jelenleg még nagyon is lehetséges

végeredménye a Föld totális pusztulása lesz!


Vagyis:

addig kell leállni ezzel a most tapasztalható őrülettel'

amíg nem késő!


A Föld már most folyamatosan remeg'

nincs olyan Ország'

ahol ne lenne irtózatosan nagy baj!

Árvizek' tűzvészek' az itt' ezen az oldalon és a

Honlapunkon

garmadával látható felsoroltak!


Előbb utóbb mindenkinek be kell látnia:


A SÁTÁNISTA GLOBALIZMUS

ESZTELEN HATALMI MEGTARTÁSI ÉS TÉRNYERÉSI

TÖREKVÉSEI EGYENES ARÁNYBAN GYENGÍTIK

A FÖLD TÚLÉLÉSI ESÉLYEIT!


Konkrétan:

hiába vásárol például a sátánista elit eszelős módon

hatalmas földterületeket a túlélés reményében'

- hogy a gazdagságukkal visszaélve továbbra is Ők tarthassák az irányításuk alatt az Emberiséget' -

ez pirruszi győzelem lehet csak'

mert az életüket kell adni érte!


PERSZE MAGUKKAL RÁNTVA A HALÁLBA

8 MILLIÁRD EMBER'

ÉS A TELJES ÖKOSZISZTÉMA ÉLETÉT IS!


Nincs tovább tehát' itt kell megállni'

vagy pusztul minden és mindenki!


Annak idején Atlantiszban is így indultak be a végső

folyamatok' és a bibliai vízözön lett a vége!


AMELYNEK SORÁN NÉHÁNY ÓRA ILLETVE NÉHÁNY NAP ALATT ELPUSZTULT A FÖLD MAJDNEM TELJES ÉLŐVILÁGA!


Most már' ha ez megismétlődne'

nem lenne túlélés senki számára!

Mert Elpusztulna a Föld' Minden Élet és a Lelkek Is!


Olvassa el mindenki'

- értsd' a sátánisták is' -

E HONLAPOT'

és megbizonyosodhat a fentiek Igazságáról!



NINCS TOVÁBB' TEHÁT'

VAGY AZONNAL ÉS FELTÉTEL NÉLKÜL BEKÖVETKEZIK A 100%-OS KAPITULÁCIÓ

A SÁTÁNISTÁK RÉSZÉRŐL'

VAGY ELPUSZTUL A FÖLD' ÉS MINDEN RAJTA ÉLŐ!


S EZT MOST MÁR A LELKEK SEM ÉLHETIK TÚL!


DE LEGELSŐ SORBAN AZ Ő LELKEIK NEM ÉLHETIK TÚL' A VÉGTELEN BŰNEIK OKÁN!


MERT AZ Ő LELKEIK VANNAK LEGINKÁBB A FÖLDHÖZ KÖTVE!




A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGA'

KÉPVISELVE 8 MILLIÁRD EMBER ÉLNI AKARÁSÁT'

MEGFELELŐ FELTÉTELEKKEL

AMNESZTIÁT KÉRT ÉS HÍRDETETT

A SZÁMUKRA!



TOVÁBB HÚZNI AZ IDŐT'

TELJESEN HIÁBAVALÓSÁG'

MERT NEMSOKÁRA VISSZAFORDÍTHATATLANNÁ

VÁLNAK

AZ ESEMÉNYEK!




Ember pedig'

Te is ébredj' lásd' hogy jelenleg ez a folyamat zajlik:


A fotó Hemző Károly műve

NE VÁRD MEG' HOGY A SÁTÁNISTA VILÁGHATALOM ÁLTAL TÉGED BIRKÁNAK TEKINTVE'

(LÁSD PL. NYÁJIMMUNITÁS)

A TÚLNÉPESEDÉSI PROBLÉMÁK

SÁTÁNISTA VILÁGSZEMLÉLETŰ

ŐRÜLT ÉS VÉGTELENÜL ALJAS MEGOLDÁSAKÉNT

TE IS SORRA KERÜLJ


És' hogy mit is jelent

az azonnali és feltétel nélküli kapituláció?


Csak néhányat a végtelen sok küzül:


ELŐSZÖR IS'

VILÁGNYILVÁNOSSÁG BIZTOSÍTÁSÁVAL

BOCSÁNATOT KELL KÉRNIÜK

AZ EGÉSZ EMBERISÉGTŐL!


Természetesen' az Őszinte Megbánásra nekünk' Emberiségnek is csak egy válaszunk lehet:

MEGBOCSÁTÁST KELL ADNUNK A SZÁMUKRA!


Aztán:


AZ EREDETI ÁLLAPOTOK HELYREÁLLÍTÁSÁNAK

SZINTE VÉGTELEN SORÁBAN


Trianon azonnali és feltétel nélküli hatálytalanítását!

Az Ős Ősi Határokkal Iszten Országa Területi Integritásának az azonnali és feltétel nélküli helyreállítását!

(Tehát azokkal a határokkal' amelyeket néhány sorral lejjebb' a Szeretet Világkirályság Szent Zászlajában Látsz!)

Az elrabolt Szent Klenódiumok

Szent Korona' Szent Kehely' Frigy/Szent Szövetség Ládája' Szent Oltár stb.

azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását!

Azonnali' folyamatos' feltétel nélküli

EGYÜTTMÜKÖDÉST

A LÉLEK MAG PÁRRAL'

ÉS ÍGY'

EZEN AZ ÚTON

A MAG NÉPÉVEL'

ISZTEN SZERETET FÖLDI ORSZÁGÁNAK

AZ INTÉZMÉNYESÍTETT

SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGÁNAK

a helyreállítási' regenerálási munkáiban!



ÉS ARRÓL SE FELEDKEZZÜNK MEG:

A RABLOTT KINCSEK' HOLMIK' VAGYONOK

EGYSÉGES VILÁGRENDSZER SZERINTI

MARADÉKTALAN

VISSZASZOLGÁLTATÁSÁT!


Kelt a Szeretet Világkorszaka 9. évének végén' december 10. napján!

Végtelen Szeretettel:

Höflinger Krisztián László

A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁG ÁLLAM

LÉLEK MAG KRISZTUSZ KIRÁLYA!


+ RÁADÁS:


ÉBREDJ EMBER'

SEGÍTSEN EBBEN AZ ALÁBBI MEDITÁCIÓS ZENE:

A hallgatása közben érezd át a Földanya és minden Rajta Élő

végtelen fájdalmát'

Élni Akarását'

a Léleknek a lehetséges pusztulásunk elleni tiltakozását'

hiszen legbelül mindenkinek működik az

Élet Ösztöne'

Minden Lélek Élni Akar!

Érezd a lehetséges búcsúzás döbbenetét' és ébredj rá' hogy

mit veszítenél el a Lelked pusztulásával!

Döbbenj rá;

Igenis' Szereted Ezt a Gyönyörű Földet'

az Élet minden nehézségei ellenére!



S ha e zene hatására megnyílik a Lelked'

és úgy érzed' nyugodtan sírjál' zokogjál'

de gyűljön Benned az a

MAG ŐSERŐ'

- AMELY MINDEN MAGYAR EMBERBEN BENNE LAKOZIK' -

(de kicsit rejtettebben minden Lélekben' s így minden Emberben)

AZ A NYUGODT' HIGGADT' BÉKÉS'

EGYBEN RENDÍTHETETLEN' AZ ÉLETÉRT ELLENTMONDÁST

SOHA NEM TŰRŐ

SZENT ERŐ IS'

AMELY ÁLTAL KÉPESEK VAGYUNK

A SZERETET ÚTJÁN

ISMÉT A SAJÁT KEZÜNKBE VENNI

A SORSUNK IRÁNYÍTÁSÁT!


GYŰLJÖN BENNÜNK AZ' AZ ŐS ŐSI SZENT SZERETET ERŐ'

ISZTEN ÉLETEREJE'

HOGY ISMÉT' DE MOST MÁR ÖRÖKRE'

MI' A MAG NÉPE'

EGY CÉL LEGYÜNK' EGY SZENT AKARAT'

HOGY LERÁZVA A RABSÁGUNK FÁJÓ BÉKLYÓIT'

ÁLDÁSOS' SZENT BÉKÉBEN ÉLHESSÜNK

ITT A FÖLDANYÁNKON'

ISZTEN LEGSZENTEBB SZENT FÖLDI SZERETETORSZÁGÁBAN'

AZ ÖRÖK ARCHIREGNUMBAN'

AZ ŐS ŐSI NAPKIRÁLYSÁGBAN'

A FELÉBREDETT SZERETET ÖRÖK ÉS VÉGTELEN

VILÁGKIRÁLYSÁGÁBAN!


Iszten Országa'

A Szeretet Világkirályság'

a Felébredettség' az Épeszűség'

a Békesség' a Szeretet' a Józanság'

a Bölcsesség' a Tiszta' Szeretetbeni Világos Gondolkodás'

a Megtisztultság' a Magos Erkölcsiség' az Iszteni Érték Rend' (!)'

az Életét a Szeretet Racionalitásában Gondoló' Érző' Látó' Halló'

a Világegyetemi Örök és Változhatatlan Törvényei Szerint

Határozó'

a Boldog' Szeretetbeni Világért Élő'

és a Tetteiben Is Ezt Igazoló Ember

Világ Analógiája és Világ Szinonímája!


ITT AZ IDŐ A TETTEKRE'

A KÖZÖS' BIZTONSÁGOS JÖVŐNKBŐL

TE SEM HIÁNYOZHATSZ!


S a Lélek Ébresztő Muzsika: 

Kérlek' hallgasd akár órákon át' háttérzeként is' mert úgy tudja igazán kifejteni az áldásos hatékonyságát!

És létezik ennek a Lelket mélyen megmozgató zenének egy 12 órás változata is' egészen halkan' akár egész éjszaka' alvás közben is hallgathatod!




FIGYELEM!

2021 szeptember hónapban ismét folytatódott a természeti katasztrófák megdöbbentő sorozata!

Árvíz' földrengés' erdőtűz' aszály' megbolydult időjárás' amerre csak tekintünk!


A korábbi évtizedek előfordulási gyakoriságának a sokszorosa!


Azonban a földpusztító tevékenységeink ennek ellenére sem hagynak alább' például vad' dühödt erővel írtjuk tovább a számunkra létfeltételül szolgáló esőerdeinket!

Ebben a hónapban elpusztítottunk

444.000.-

tehát négyszáznegyvennégyezer

hektár erdőt!

Ebben az évben'

október első pár napjáig elpusztítottunk

4 millió hektár erdőt!


Tudtad' hogy egyetlen közepes méretű fa

15 Embert lát el kellő mennyiségű oxigénnel? 




Más:

Változatlanul hagyjuk' hogy naponta

20.000

tehát ebben a hónapban

600.000

(hatszázezer)

gyermek

éhen haljon'

miközben a megtermelt élelmiszereinknek közel a felét a szemétbe dobjuk!


Kép forrása: Internet

Hangsúlyozzuk ki' naponta 20.000 Gyermek!

A felnőtt éhen halókat is beleszámítva' ez naponta' 30.000 Embert jelent!


MIKÖZBEN

1 MILLIÁRD 717 MILLIÓ

EMBER TÚLSÚLLYAL KÜZD!


MIKÖZBEN'

793 MILLIÓ EMBER

KIFEJEZETTEN KÖVÉR'

TEHÁT EGÉSZSÉGÜGYILEG KOCKÁZATOS

MÉRTÉKBEN ELHÍZOTT!


Kép forrása: Internet

NEM KÉNE EZT IS EGY KICSIT ÁTGONDOLNI?


Tudod' van fogalmad róla' hogy ez mekkora

FÖLDPUSZTÍTÓ

mentális energiát jelent?

Napi 30 ezer Ember éhhalála?


És csodálkozol'

hogy a Földszülőnk erre az égbekiáltó'

egeket ostromló bódult őrületre

így válaszol?

TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ÖZÖNÉVEL

???????




Ugyanakkor:


Változatlanul folyik a hatalma megtartása érdekében foganatosított nagy erődemonstráció sorozat'

a sátánista világhatalom részéről!


Gondoljunk itt például a Magyarországon szeptemberben lezajlódott pápalátogatásra!

A kívülről szép' belülről a velejéig rothadt vallás mintapéldája!

Igen' Ferenc Pápa továbbra is naponta csapja arcul a milliárdos hívőtáborát a nyílt sátánizmusával' a közvetlen környezetében és az egész világon is ezer és millió szám fellelhető sátánista jelképeivel' hazugságaival' farizeus magatartásával!

Miközben álszent módon a Szeretetről prédikál!


Alább láthatsz egy videót a sok közül' amely e tényeket bemutatja:




És emeljünk ki egy képet a videóból' ahol az egyik jezsuita segédjével (főnökével?!) a Nép' a benne hívők halálos kínjaival' viselhetetlen sorsával mit sem törődve' önelégült' széles mosollyal  mutogatja a sátán jelét!

Neki könnyű'

sátánista kirakatemberként soha nem fog éhen halni!


És nem csak Ferenc Pápa' hanem az elődje is!

(Persze a korábbi pápák is kőkemény sátánisták voltak' csak az Emberiség előtt ennyire nyíltan nem vállalták fel a Valódi' a Tényleges Hitvallásukat)!


A videót a Red Pill or Blue Pill YouTube Csatornának köszönhetjük!


A fenti képet a videó 6.- ik percénél találod!


És tekintsük meg a Budapesti látogatás egy fontos eseményét egy kicsit közelebbről:



A videó forrása:

MAGYAR TELEVÍZIÓ

M1

CSATORNÁJA!

Amiért pedig ezt a rövid videót idézzük:

Tekintsük meg 2.-ik perc 35.-ik másodperctől!

És nézz a fehér nyíl irányába'

és lásd meg' hogy gondosan eltakarva mi van ott!


Csak egy kérdés:

Ugyan mit keres a keresztre feszített Jézus alatt'

a pápai "trónus" mögött

jól elrejtve

döbbenetes módon 

egy sátánista jelkép'

EGY HALÁLFEJ?

???????

MIFÉLE VALLÁS EZ VALÓJÁBAN?

És egy halk kérdés:

EZ EGÉSZEN VÉLETLENÜL

NEM

YESZUSZ KOPONYÁJA?


EGY KORÁBBI INKARNÁCIÓJÁBÓL?


És ha igen'

AKKKOR EZ A SZERTARTÁS MIFÉLE FEKETEMÁGIA



Szerinted ez' üdvözülést hoz a Lélek számára?


Csak gondolatkísérletként:

Ha mondjuk a mostani miniszterelnököt így keresztre feszítenénk' szerinted' hogy tudná ellátni a közfeladatait?

Vagy mondjuk a római pápa keresztre feszítve ?

ÉS NEKIK EZ HOGY ESNE?

HOGY ESNE'

HA PUSZTÁN A LÉLEK SZÜLETÉSÜK OKÁN'

A HATALOMÉRT' A BUSÁS VAGYONOKÉRT BÁRMELYIKÜKET IS KERESZTRE FESZÍTENÉK?

EMBEREK MILLIÓINAK'

AZ IDŐK SODRÁBAN A MILLIÁRDJAINAK'

DE AKÁR AZ EGÉSZ EMBERI CIVILIZÁCIÓNAK

A FELÁLDOZÁSÁVAL?

MICSODA SZENVEDÉS ÖZÖNT ZÚDÍTOTTAK ÉS ZÚDÍTANAK MÁIG IS EZZEL A VILÁGRA?

2000 ÉV ALATT?

ENNYI IDŐ ALATT

HÁNY HALOTTJA LEHET

ENNEK AZ ELKÉPESZTŐ DÖBBENETNEK?

AZ ÁLDOZATOKAT CSUPÁN

"JÁRULÉKOS VESZTESÉGNEK"

TEKINTVE?

???????


És ugyanez még további fekete mágiával fűszerezve?

Szüless le a növényi világba' de ott is feszülj keresztre'

tűnj el a Föld színéről' mint Ember!

Kezd már derengeni ez a mocskosság'

ez a velejéig aljas sátáni döbbenet?

A kép az ifjúsági szinódus űlésén készült


CSAK EGY HALK KÉRDÉS:

ŐNEKI'

A PÁPÁNAK'

A JEZSUITA KEMÉNY MAGNAK

A HŰBÉRESEIKNEK

A HASZONÉLVEZŐIKNEK

MINDEZ HOGY ESNE?


HA MONDJUK A LÉLEK MAG PÁR'

AZ ISZTENI TEREMTÉS ELSŐSZÜLÖTT KRISZTUSZTESTI PÁRJA

TÖBBMILLIÁRDOS

MEGTÉVESZTETT HÍVŐTÁBORRAL A HÁTA MÖGÖTT

UGYANEZT KÍVÁNNÁ AZ Ő SZÁMUKRA

???????


És ebben az aljas' képmutató' velejéig sátáni vallásban

hisznek milliárdok'

és a vallásuk valódi sátánista alapjai

még csak most vannak feltárás alatt'

most vannak

kiderülő félben?!



De egy kicsit gondolkodjunk el:

Mit is akarnak ezzel a koponyával a megfeszített

LÉLEK MAG PÁR FÉRFI OLDALÁNAK

LÁBA ALATT?


Nos a válasz egyszerű!

A LELKÉT AKARJÁK MEGÖLNI!

 Fekete mágiával'

aljas woodoo rituáléval' sátánista tömeghipnózissal!

A TE MENTÁLIS ENERGIÁD FELHASZNÁLÁSÁVAL!

HOGY A TE HATÁROZÁSOD LEGYEN

A KRISZTUSZKIRÁLYI PÁR

LELKÉNEK AZ ELPUSZTÍTÁSA!

ÉS EZZEL TERMÉSZETESEN A SAJÁT LELKED

HALÁLA IS!


A sátáni erkölcs szerint persze nem baj'

hogy erről Te nem tudsz'

a lényeg az' hogy statisztáltál hozzá'

részt vettél az ájtatos "szentmisén"

hittél ebben az Ember és földpusztító őrületben'

ezzel a részesévé lettél'

tehát a "TE AKARATOD SZERINT" történik minden!


Ezt hívják

TURÁNI ÁTOKNAK!


Azt' amikor az OKOT' és annak minden felelősségét

áthelyezik' áttestálják Reád!

Ha tudsz róla' ha nem!


És ez sok ezer éve így működik!


Persze

A Világegyetem Örök és Változtathatatlan 

TÖRVÉNYEI SZERINT

mindezzel csak és minden mást kizáróan

ÖNMAGUKAT BÁNTJÁK!


Röviden ezt árnyékharcnak hívják'

s azt jelzik e kifejezéssel'

hogy az illető a saját árnyékával harcol'

és közben önmagát veri életképtelenné!


Kicsit ezoterikusan és művészibb megfogalmazásban:


HÁT TÉNYLEG EZ AZ ÜDVÖSSÉG?

SZÁMODRA SZENT NÉPEM

ÉLETKÍNOK TANTALOSZI KÍNJA'

KERESZTRE FESZÍTŐID

TUDATOSAN MŰVELT

GONOSZSÁGÁNAK'

MÚLÉKONY JÓLÉTÉNEK

KAPZSIN BŰZLŐ' OCSMÁNY PENÉSZVIRÁGA?


TUDJÁTOK MEG SÁTÁN FATTYAI'

SÁTÁN BAPHOMET LESZÁRMAZOTTJAI:

ISZTENSÉGETEKBŐL KIVETKŐZÖTT

ÉLETÁRULÓ JÚDÁSOK VESZETT HADA:


TETTETEK JUTALMA LESZ

KÉNKÖVES FAGYOS LÉLEKHALÁL'

MELYHEZ SZERETETLENSÉGETEKKEL

ÉLETFÉNYETEKET

TI OLTOTTÁTOK'

S A VÉGSŐ HALÁLT

TI MAGATOK'

MAGATOKNAK

TI VÁGYTÁTOK!


DE A CSILLAGOK AKKOR IS FOLYTATJÁK SZENT

RAGYOGÁSUKAT'

S TOVÁBB HÍRDETIK AZ ÉLET DICSŐSÉGÉT'

AZ ISZTENSÉGBEN'

AZ IGAZ SZERETETBEN

MEGMARADNI KÉPES LELKEK

ÖRÖK ÉLETÉT!


MERT A VILÁGEGYETEM ÖRÖK' VÁLTOZHATATLAN ÉS VÁLTOZTATHATATLAN SZENT TÖRVÉNYEI ÍGY MŰKÖDNEK!


BÁR A GONOSSZÁ VÁLT LELKETEK SZÁMÁRA

MÉG MINDIG VAN IRGALOM ÉS KEGYELEM'

EZÉRT KEL ISMÉT ÉLETRE

ISZTEN SZENT FÖLDI SZERETET ORSZÁGA'

DE AZ ÉLET KÉRELMÉNEK

BOCSÁNATÉRT ESDEKLŐ

ÓHAJÁNAK

A TI SZÁTOKBÓL KELL ELHANGOZNIA!

MERT SZABAD VAGY' A VILÁGEGYETEM ÖRÖK' VÁLTOZHATATLAN ÉS VÁLTOZTATHATATLAN SZENT TÖRVÉNYEI MINDEN IDŐBEN ÍGY MŰKÖDNEK!

S HA ŐSZINTÉN BÁNOD ÉS KÉRED'

AKKOR AZ UTOLSÓ ESÉLYT AZ ÉLETRE

AZ EGY'

A SZERETET ISZTEN'

MINDENKINEK MEGADJA!


S mindez történt 2021. szeptember havában'

s történik most is javában'

Magyarországon'

nekünk'

A KRISZTUSZKIRÁLYNAK'

A PÁRJÁNAK'

A KRISZTUSZKIRÁLYNŐNEK'

ÉS A SZENT NÉPÜNK SZÁMÁRA'

ISZTEN SZERETET FÖLDI ORSZÁGÁBAN'

A KIRÁLYSÁGOK LEGSZENTEBB KIRÁLYSÁGÁBAN'

AZ ŐS ŐSI NAPKIRÁLYSÁGBAN'

A SZENT ARCHIREGNUMBAN'

MAGDALAI ÉS YESZUSZ

VALÓDI HAZÁJÁBAN'

ISZTEN ÁLTAL MEGSZENTELT

FÖLDI OTTHONÁBAN'

AZ EMBERISÉG FELETTI ÚJABB URALKODÁSRA'

S AZ EMBERLÉTÜNK INTÉZMÉNYÉNEK

AZ ELPUSZTÍTÁSÁRA!


Nagyon sok milliárd forintért'

több tízezer Ember segédletével'

az adófizetők összekuporgatott pénzéből'

a Rákosi Idők Mintájára'

KIVEZÉNYELT' MEGVÁSÁROLT'

FIZETETT SZEREPLŐKKEL'

MEGTÉVESZTETT RÉSZTVEVŐKKEL!

És tegyük hozzá: Korlátlan pézfelhasználással!


MINDEN TESTVÉREM'

DÖBBENJ RÁ:

A MAGYAR ŐSVALLÁS

A FELTÉTEL NÉLKÜLI

SZERETET FÉNYKERESZTÉNYSÉG'

ÉS NEM A KERESZTRE FESZÜLÉS'

A SZENVEDÉS

BETEG'

HAMIS HITŰ ÜDVÖZÜLÉSÉNEK A TORZ' VAK'

AZ IGAZSÁGOT TELJES MÉRTÉKBEN MEGHAZUDTOLÓ ÉS NÉLKÜLÖZŐ

SÁTÁNISTA'

KERESZTRE FESZÜLŐS' HAMIS KERESZTÉNYSÉG!


DÖBBENJ RÁ E VILÁGCIRKUSZ

ALJAS' SZEMFORGATÓ'

AZ ÉLETET PUSZTÍTÓ VOLTÁRA!



AZ ŐS ŐSI MAGYAR KIRÁLYSÁG'

AZ ARCHIREGNUM'

ISZTEN SZERETET FÖLDI ORSZÁGA

A KIRÁLYSÁGOK KIRÁLYSÁGA

MAGDALAI ÉS YESZUSZ

LÉLEK MAG ELÖLJÁRÓSÁGÁVAL

EZT' TEHÁT A SZERETET FÉNY ÉLETET ADÓ

VALLÁSÁT

GYAKOROLTA'

AMELY MINDEN REZDÜLÉSÉBEN

A FIZIKA TÖRVÉNYEIVEL IGAZOLHATÓ VOLT!


S EZ' TEHÁT AZ IGAZSÁG VALLÁSA

NEM IS OLYAN RÉGEN'

AZ EGÉSZ

VILÁGON ELTERJEDT VOLT'

PONTOSABBAN

AZ EGÉSZ EMBERISÉG

LEGSZENTEBB VILÁGVALLÁSA VOLT!

 


Értsük meg:

Az Egész Új Szövetségi

apokaliptikus írás

(MELY A sÁTÁNNAL KÖTTETETT)

és az átírt' meghamisított

Ó Szövetségi Biblia

A LÉLEK MAG PÁR'

tehát helyesen írva

YESZUSZ

direkt

és

MAGDALAI

indirekt

MENTÁLIS

(!!!)

KERESZTRE FESZÍTÉSÉRŐL SZÓL!


A LÉLEK MAG PÁR

ÉS

ORSZÁGÁNAK

ISZTEN FÖLDI SZERETET ORSZÁGÁNAK

EGY TELJESEN FALS'

HAMIS

HELYSZÍNRE VALÓ HAZUDÁSÁRÓL'

/Közel-Kelet/

ÍGY A NÉPE ÉS AZ EGÉSZ EMBERISÉG

RABIGÁBA HAJTÁSÁRÓL'

KERESZTRE FESZÍTÉSÉRŐL'

A

SÁTÁNISTÁK

URALMA ALÁ HAJTÁSÁRÓL'

A KÜLÖNFÉLE TRÜKKÖKEL' ERŐSZAKKAL'

ÁTVERÉSSEL'

MÉZESMADZAGGAL'

HAZUG ÍGÉRETEKKEL

REÁJUK KÉNYSZERÍTETT

HALÁLVALLÁSON KERESZTÜL!


MELY SOK

"AL - VALLÁSON"

(Cionizmus' Jezsuiták' Yehova Tanúi' Scientológia' a Kereszténység többi ága' úgy mint a Görög katolicizmus' a református' az evangélikus stb. egyházakon' titkos társaságokon)

KERESZTÜL

A

VAGY ENGEDELMES "HÍVÜNK"

- ÉRTSD RABSZOLGÁNK -

LESZEL'

VAGY PEDIG ELPUSZTULSZ

VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGÉT

HAGYJA MEG AZ EMBER'

A TEREMTETT

(!)

EMBERISÉG SZÁMÁRA!

(De a Halálkorona 2030-ra végezné el a küldetését' úgy van programozva' hogy ezen időpontra stimulálja át az Emberiség tudatát' mely szerint az' öngyilkos módon elpusztítsa önmagát)!

 


MINDEZT MIÉRT?



Már James Lovelock'

A GAIA ELMÉLET ATYJA

is megmondta:

Aki a Kárpát - medencét uralja' az' az egész világot uralja!

(Persze ez így nem igaz' mert Iszten Földi Szent Szeretet Országából nem lehet és nem szabad önmagunkon kívül senkit sem uralni' innen az Igaz Szeretetnek Kell Kiáradnia!

És bárki is elfoglalná e Valódi Szent Földet' az'

NEM TUDJA HELYETTESÍTENI A MAG NÉPÉT!)!

Ennek jegyében' a hatalommániájában tette a mindenkori világhatalom az MAG Népének elpusztítási kísérleteit'

és tudták az időnként elburjánzott'

a világot bekebelezni akaró kisebb nagyobb hatalmak is!

(Lásd a Római Birodalmat! Nem véletlenül innen indult ki a legnagyobb keresztre feszülős halál vallás is'

a Római Katolicizmus!)!


Vegyük észre;

Még soha' egyetlen országban sem volt ekkora erődemonstráció a Vatikán részéről' mint e' a Hősök terén megtartott Pápai misén!!

Vagyis:

Próbáljunk úgy tekinteni a világ folyamataira'

hogy a sátánizmus olvasatában a szétvert

Iszten Szeretet Földi Országából

kell kiindulnia a halmi törekvések legfontosabbjainak ahhoz' hogy azok rövid időn belül elterjedjenek az egész világon' és biztosítsák a sátánista háttérhatalom' a halálos központi árnyékkormány regnálását!

Emlékszel?

Például innen indult ki a 3. oltás "lehetősége"!

Most a pápalátogatás!

A Világon egyedülállóan itt van

Szent Korona Intézménye!

Nem Véletlenül van elrabolva az eredeti Szent korona' és nem véletlenül oktrojálta reánk azt

II. Szilveszter Pápa!

(SZ - I (!) eL - VESZT - ER = EREDET

Nomen est omen)

És nem véletlenül van az' hogy ma ez a halál klenódium a szakrális építészet mintapéldájául szolgáló

Magyar Parlamentben

található!

(Lásd az erről szóló írásainkat is)!


Értsük meg:

Iszten Országa Európa és a Glóbuszunk Szárazföldjeinek a Közepe'

és a Föld Népei Között a Mag Népe

/A RAJTA URALKODÓ SÁTÁNISTA ELIT/

az

ELŐÉNEKES!

DE EZ MŰKÖDHETNE SZERETETBEN IS'

AZ ÉLET JAVÁRA!



Nem kéne már felébrednünk e halálos mákonyból?

Nem kéne már ráébrednünk' hogy a sátánista világhatalom Minket' a Mag Népet kijátszva uralkodik az egész világon?


Akár tudtunk eddig róla' akár nem!

És a sátánisták úgy gondolják'

hogy ebben a halálos igyekezetükben

A MAG NÉPE HELYETTESÍTHETŐ!

Pedig Nem!

MERT A VILÁGEGYETEM TÖRVÉNYEI

EZT SOHA NEM TEZIK LEHETŐVÉ!


EZ (IS) ÍGY BIZTOS ÚT A PUSZTULÁSBA!


S' hogy miért is írunk e velejéig sátánista vallásról oly következetesen és oly sokat?


MERT AZ EGYÉBKÉNT JÓT AKARÓ'

DE

MEGTÉVESZTETT

MILLIÁRDOS HÍVŐTÁBORÁVAL'

AZ UGYANCSAK JÓT AKARÓ'


ÉS SZINTÉN

MEGTÉVESZTETT

HÉTKÖZNAPI PAPSÁGÁVAL'


A MENTÁLIS ENERGIÁINKAT

SOKMILLIÓSZOROSÁRA ERŐSÍTŐ'

AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCÍÓJÁVAL


NAGYBAN HOZZÁJÁRUL

A GLÓBUSZUNK

PÓLUSAINAK

A KIGYENGÍTÉSÉHEZ'

EZ ÁLTAL

A FÖLD TÉRBELI

KIFORDULÁSÁHOZ'

A HOLDDAL VALÓ

ÜTKÖZÉSÉHEZ'

ÉS EZ ÁLTAL

A TOTÁLIS

PUSZTULÁSÁHOZ! 



És azért is kötelezően fel kell libbenteni a fátylat e

szörnyűséges' gátlástalan vallásról' mert:

Hívőként ugyan "csak" másfél' - kétmilliárd Embert érint'

azonban valójában a teljes Emberiséget'

mert egyrészt nincs olyan Ember a Földön'

Aki "Jézusról" még ne hallott volna'

másrészt a Római Korifeusok e vallás által nem mást feszítettek keresztre' mint

A LÉLEK MAG PÁR FÉRFI OLDALÁT'

S EZZEL EGYÜTT A RITUÁLIS SZÉTVÁLASZTÁSUKKAL

AZ ASSZONYI RÉSZÉT IS!


A LÉLEK MAG PÁR AZONBAN A KIINDULÓ FORRÁSA

AZ ÉLETNEK'

AZ EMBERLÉTNEK!

HA PEDIG A MAG ELPUSZTUL'

AKKOR A NÖVEKMÉNY IS IGEN RÖVID IDŐN BELÜL

MEGSZŰNIK LÉTEZNI!


EZ AZ IGAZI VESZÉLYE ENNEK A HALÁLVALLÁSNAK'

ÉS AZ EZ ÉVI MAGYARORSZÁGI

PÁPALÁTOGATÁS VALLÁSFELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETÉNEK!


A LÉLEK MAG PÁR ÉS NÉPE

ISMÉTELT KERESZTRE FESZÍTÉSI

SZÁNDÉKÁNAK!


Nem véletlenül

KULCS

a Vatikán címere'



és nem véletlenül

KULCS

a Vatikán épületegyüttesének

az alakja!



Mert ennek a halál világvallásnak a felismerése

KULCSFONTOSSÁGÚ

AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ FENNMARADÁSA

SZEMPONTJÁBÓL!


Alap' hogy NEM az átok' /reánk oktrojált bűnök miatt kell keresztre feszülni' és a Lélek MAG Párt és Gyermekeiket SEM keresztre kell feszíteni' a 2 Latort' (LÁT - RÓ) hanem a feltétel nélküli SZERETETFÉNYKERESZTÉNYKÉNT

A MAG NÉPÉNEK SZERETET FÉNYTŐL KELL RAGYOGNIA!

Mert ez jelenti a Fénykereszténység lényegét!


De máris tegyük hozzá:

MINDEZT CSAK SZERETETBEN ÉLVE LEHET TENNI!



S ha már a kulcsoknál tartunk' említsük meg' hogy a Brösszeli Európa Parlament is Kulcs Alakú'

mely arra figyelmeztet' hogy Európa széléről

NEM LEHET ELÖLJÁRÓKÉNT' KÖZPONTOSAN VEZETNI EURÓPA NÉPEIT' AZT MINDEN MÁST KIZÁRÓAN CSAK A KONTINENSÜNK KÖZEPÉRŐL LEHET' TEHÁT ISZTEN FÖLDI SZERETET ORSZÁGÁBÓL!

EZ IS EGY ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS KÉRDÉS'

AMELY NAPJAINKRA A GLÓBUSZUNK ÉLETBEN MARADÁSÁT JELENTI!

Kérlek' olvasd el a "Szent Fohász az Életért" Tanulmányunkból a "Kerékszéli Hatalom" című fejezetet!



ÉS IGEN'

NEM VÉLETLENÜL VÁLASZTOTTUK MI SEM

A KETTŐS KULCSOT

OLDAL LEZÁRÓ MOTÍVUMNAK!


MERT A HONLAPUNK

A MEGMARADÁSUNK KULCSFONTOSSÁGÚ

PROBLÉMÁIRA VILÁGÍT RÁ

A SZERETET IGAZ FÉNYÉVEL'

A SZÍRIUSZI KÖZPONTI NAPCSILLAG

SZENT MENTÁLIS' TUDATI SEGÍTSÉGÉVEL!

ASSZONYI ÉS FÉRFI OLDALRÓL EGYARÁNT!

MERT A VILÁG ÍGY' E KETTŐSSÉGBEN TELJES!



ÉS AZÉRT IS' MERT A MOSTANI VILÁGUNKBAN

A LEGFONTOSABB KULCSKÉRDÉS'

HOGY MINDEZT AZ ŐRÜLETET' AMIBEN VAGYUNK

ÉS AMIT SORRA FELISMERÜNK'

TAPASZTALUNK'

TUDJUK - E KELLŐ SZERETETBEN KEZELNI'

A VILÁGPROBLÉMÁINKAT TUDJUK - E

RENDÍTHETETLEN BÉKESSÉGBEN'

KELLŐ' IGAZ SZERETETTEL FELOLDANI!



Azonban e mostani írásunknak itt még nincs vége!

Igaz Szeretettel Kérlek'

Nézz Utána

a Fenti Állításunk Igazságának a Honlapunkon!

Minden Kérdésedre

HITELES VÁLASZT FOGSZ TALÁLNI!

Kérlek' elsőként olvasd el ehhez az alábbi fejezetünket:


És kérlek' feltétlenül olvasd el

a Jézusi Keresztfa című

3 db. külön írásunkat is!



De menjünk tovább a szeptember havi események sodrában:

Az elrabolt

Magyar Szent Korona

és a helyébe tett Halálkorona és annak több koronából álló halálos rendszerének a működése okán'

ebben a hónapban elhunyt

8.250

MAGYAR HONFITÁRSUNK!

Ugyancsak ebben a hónapban' ugyanezen OK miatt

a Glóbuszunkon elhunyt

2.500.000

Embertársunk!

Szeretettel kérlek' ennek is nézz utána

a Honlapunk bizonyítékainak a sorában!



Tekintsük meg az e havi'

1.615 darabos

videó lejátszási listánkat a természeti katasztrófákról!

Figyelem!

Ez a darabszám az idő múlásával csökkenhet' mert a közzétevők és a YouTube törölheti azokat!



Végül kérlek' tekintsd meg a néhány napja Honlapunkra feltöltött

SOKKOLÓ SIKOLY

című írásunkat is!






Figyelem!

2021. augusztus hónapban folytatódtak a Glóbuszunkat sújtó természeti csapások' azonban a Kínában történt döbbenetes árvizi katasztrófákból adódóan a súlyosságuk rendkívüli mértékben megnövekedett!

Egyes hírforrások szerint a hármas gátszakadásból következően csak Kínában

és csak augusztus hónapban

238. 000

Embertársunkat veszítettünk el!



Szintén hírforrások 400 ezer gépkocsi elmerüléséről' tönkremeneteléről is beszámolnak!




Sajnos a Kínai kormány ezeket a híreket is cencúrázta' de független hírportálok beszámolnak róla.


Erről az alábbi 2000 darabos videó lejátszási listánkból is tájékozódhatsz!


Hatalmas áradások pusztítottak minden kontinensen' és a Föld több világvárosában is' így a víz elöntötte többek között

New York

városát is!


E mellett nagyon erős' hetes magnitúdójúnál hevesebb földrengések is pusztítottak a Glóbuszunk számos pontján!


Beköszöntött a hurrikán szezon' eddig soha nem tapasztalt mértékű rombolást okoztak a Föld több térségében!


Tovább növekedett az

ELRABOLT

MAGYAR SZENT KORONA

hiányából' és a Vatikán által a helyébe csempészett

HALÁLKORONA

illetve az azt kiegszítő' energia sokszorozó

Német Római Császári Koronák

áldozatainak a száma is!


Ennek következtében' a kollektív tudatmódosításukból eredő pszichoszomatikus'

- rák' szív' érrendszeri' valamint cukorbetegségekben' -

ebben a hónapban' az éves statisztikai átlag ez időszakra eső adataival számolva

8.333

Magyar Honfitársunkat'

és

2.500.000

!!!

azaz kettőmillió ötszázezer

egyéb nemzetiségű

Embertársunkat veszítettük el!


Lásd az Élet Elixír sorozatunkat!


Bár mostanra már százezrek tudják e tényt és annak kiváltó okait'

A FELHÍVÁSAINK ELLENÉRE MÉGSEM TÖRTÉNT SEMMILYEN INTÉZKEDÉS!




Az augusztus havi természeti katasztrófákról szóló

2000 db.-os

videó lejátszási listánkat az alábbi gombra klikkelve tekintheted meg:

FIGYELEM' FIGYELEM!

AZ IDŐ ELŐREHALADTÁVAL

AZ EREDETILEG MEGJELÖLT SZÁMÚ VIDEÓ LEJÁTSZÁSI LISTA CSÖKKENHET' UGYANIS MIND A YOUTUBE CSATORNÁK TULAJDONOSAI' MIND MAGA A YOUTUBE EZEK EGY RÉSZÉT SZELEKTÁLJA' TÖRLI!


Ébredjünk' mert az időnk rohamosan fogy!

Szeretettel

Höfikrila



VÉSZFELHÍVÁS!

Figyelem!

2021. július hónapban jelentősen megszaporodtak a természeti katasztrófák a Glóbuszunkon!

Az alábbi videó lejátszási listán több mint 2000 videót tekinthetsz meg e tényről!

Külön meg kell említeni' hogy e természeti katasztrófák súlyosága is megnövekedett!

Itt két döbbenetes eseményt kell kiemelni:

Európát többször is elöntötték a villámáradások' ennek feltehetően és nagyságrendileg több mint 5000 halálos áldozata volt!

A másik nagy katasztrófa Kínában történt' ahol ugyan a hatóságok titkosították az áldozatok számát' azonban megbízható hírügynökségek beszámolói szerint ez' minimálisan 5.000 főre tehető' azonban becslések szerint elérheti a 20.000 főt is!

Ez utóbbi eset 2021. július 20.-án történt Zhengzhou - ban egy 4 kilóméteres alagútban' ahol közel 5000 autó volt feltorlódva' amikor az árvíz elöntötte azt.

Sajnos a cenzúra is működik' igyekeznek kisebbíteni a tragédia nagyságát' általában törlik azokat a videókat' amelyek számszerűsitik az áldozatok számát!

A katasztrófáról az alábbi gombra klikkelve találsz videókat:

És végtelenül sajnálatos' hogy a Magyar média pedig abszolút mértékben hallgat ezekről a katasztrófákról' onnan alig - alig lehet megtudni bármit is a Glóbuszunkon történtekről!


És akkor alább pedig a 2021. júliusban történt természeti katasztrófákról láthatod a videó lejátszási listánkat:


A következő vészfelhívás

a Földünkön 2021. június hónapban

megtörtént természeti katasztrófáiról hírt adó videó lejátszási listánk' amely nagyságrendileg 1300 db videón keresztül mutatja be a Glóbuszunk pillanatnyi helyzetét és biztonsági állapotát.

Ezt az alábbi gombra klikkelve tudod elérni:



Ez utóbbival kapcsolatban azonban tudni kell' hogy az elmúlt néhány évben a tartmészeti katasztrófák gyakorlatilag megsokszorozódtak' erről mutatunk be egy 4600 db-os videó lejátszási listát az alábbiakban:


Figyelem!

A videó lejátszási listák jelzett darabszáma folyamatosan változik' hiszen a tartalomgyártók sokszor törölnek' vagy priváttá nyilvánítanak onnan híradásokat!

Figyelem!

A fejezet itt nem ért véget' kérlek' olvasd el a folytatását is' ahol azt tudhatod meg' hogy milyen összefüggés mutatható ki a Kollektív Tudati Működésünk és a Természeti Katasztrófák Bekövetkezése Között !


Már a fenti vészjelzéseinkből is megállapítható' hogy 

BENNÜNK'

körülöttünk és velünk irgalmatlan nagy baj kezd kibontakozni' amelynek csak a belső tudati működésünkkel' illetve az ebből következő szavainkkal és tetteinkkel tudunk legelső sorban gátat szabni!

Legyen itt' e fejezetünkben is vésztjósló figyelmeztetés' hogy most már tényleg tényleg és azonnal tennünk kell' a Földi Létünket Önmagunknak és Önmagunk Által Értelmes' Szeretetbeni Szabályok'

A JÓZAN VILÁGTÁRSADALMI BERENDEZKEDÉSÜNK

Formájába Kell Integrálni'

MERT A JELENLEGI ÚTON TOVÁBBHALADVA'

100%-OS BIZONYOSSÁGGAL'

IGEN RÖVID IDŐN BELÜL'

- ÉRTSD NÉHÁNY ÉVEN BELÜL' -

A FÖLD ÉS MINDEN RAJTA ÉLŐ TOTÁLIS

PUSZTULÁSÁT FOGJUK

A SAJÁT MAGUNK SZÁMÁRA MEGTEREMTENI!


Hogy az

ÉLETBEN MARADÁSUNKNAK

mi az egyedül járható és egyben biztonságos útja'

arról ez a Honlap ad bizonyítékokkal 100%-ban

alátámasztott' nélkülözhetetlen ismeretanyagot!


Ezt illetően egy létfontosságú metafizikai összefüggésrendszerre szeretnénk mindenkinek a figyelmét felhívni:

Bár a fontossága miatt külön fejezetben is közzétesszük ezt az írásunkat' fontosnak tartjuk' hogy az' innen is elérhető legyen!

Kérlek' klikkelj az alábbi gombra!





FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!

FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM!




TEGYÜNK NAPONTA A GLÓBUSZUNKÉRT'

IMÁDKOZZUNK NAPONTA A FÖDANYÁNKÉRT!



A Glóbuszunk E Tekintetben Való Életfolyamatairól a Továbbiakban Havonta Teszünk Közzé Adatokat' Tényfeltáró Dokumentumokat!

E főfejezetünk alfejezetinek elolvasásához kérlek' klikkelj az alábbi zöld gombra!




A 2023. évi eseményeket az alábbi linken találod:



.