§§ AZ ÉLETÉRT ADAKOZZATOK §§

TISZTELT HONLAP LÁTOGATÓ ÉS MINDEN TESTVÉREM!

Honlapunk címoldaláról és a legtöbb fejezetéből' kiváltképp pedig az

ÉLET ÚT TANULMÁNYBÓL

megtudható'

hogy globális vészhelyzet van' az elhárításához azonnali tettek szükségesek!

Ennek jegyében szeretnénk a legszélesebb nyilvánossághoz fordulni!

Azonban már több fejezetünkben is hangsúlyoztuk:

Nem pénzt kérünk!

Erre jogilag nem is vagyunk felkészülve' tehát azt el sem fogadhatnánk!

Ezen kívül még tudnod kell:

A Honlapunk abszolút üzlet és politikamentes' és alap hitvallása a

SENKI ELLEN MINDENKIÉRT!

Viszont az adott lehetőségeinken belül fel kell szólalnunk'

szót kell emelnünk minden'

az Életünket jelenleg még ellehetetlenítő jelenségek ügyében'

amelyeknek a gyakorlatilag AZONNALI javítása nélkül

nincs túlélése az

Emberi Civilizációnknak' s a Föld Otthonunknak sem!


A Honlapunk

A FELTÉTEL NÉLKÜLI KOMPLEX SZERETET

RENDÍTHETETLEN'

NYUGODT'

ÖRÖK'

ÉS

VÉGTELEN

EREJÉVEL

e visszásságokat tárja fel' és hívja fel az Emberiség figyelmét azok azonnali megszüntetésének a szükségességére!

És természetesen segíti is az Emberiséget az Igaz Szeretetben Helyes útra térésében!

Azt is többször elmondtuk' hogy tudva a tényeket' a Honlapunk ismeretanyaga egyértelműen a

LEGUTOLSÓ SZALMASZÁL'

amibe az Emberiség a túlélése érdekében egyáltalán még megkapaszkodhat!

-------------------------------------------

Itt ezen az oldalon Segítséget kérünk elsősorban mindazon

Neves Közéleti Személyiségektől'

de mindazon bármely nemzetiségű Testvéreinktől is'

Aki e létfontosságú munkában

TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓAN

segíteni tudja a Föld és minden rajta Élőért kifejtett erőfeszítéseinket!

Sokszor utaltunk rá a fejezeteinkben' hogy e feladat egyedül nem megy!

Sem szellemi' sem hús - vér testi szinten!

Szellemi szinten e Szeretetbeni Összefogás létrejött'

- hiszen nem létezhetne a Honlapunk sem e nélkül' -

azonban most' az ötéves munkánk során eljutottunk arra a készültségi állapotra'

hogy segítséget merjünk kérni a folytatáshoz!

Hogyan képzeljük ezt?

Biztos felismerted már' egyes fejezeteinkhez a

HONLAPUNK AJÁNLÁSAIT

is közzétesszük az adott témakör kiegészíteseként!

Tesszük ezt azért' hogy eleve több ismereted legyen'

s nagyobb rálátásod az adott témával kapcsolatban'

de eleve a Világ dolgaira is!

Ezt úgy oldottuk meg' hogy az ajánlott műveket belinkeltük az írásainkhoz'

s így elkalauzoltuk a Tisztelt Olvasóinkat az ajánlott mű Honlapjára' YouTube csatornájára!

Ezzel a módszerrel reményeink szerint nagyon sok' megható' megdöbbentő' de olykor - olykor felemelő' könnyfakasztó' vagy "csak" egyszerűen lexikális tudáshoz segítettük a

Tisztelt Honlap Látogató Testvéreinket.

Most azonban mást szeretnénk kérni!

Most' kertelés' vagy bármiféle magyarázkodás nélkül kimondva'

azt szeretnénk kérni Tőletek'

első sorban az eddigi munkájával már bizonyított

Közéleti Személyiségeket'

hogy az ismertségével álljon a Glóbuszunk'

az Emberi és Minden Élet megmentésének

a Legszentebb Ügye mellé'

és ennek kapcsán' az ügy iránt kifejezett 100%-os lojalitással ajánlja fel egy - egy művét' előadását zenei' irodalmi' vagy egyéb munkáját

KIFEJEZETTEN CSAK A HONLAPUNKON

való' bárki által ingyenesen elérhető közzétételre!

Hogy miért kérjük ezt?

Mert ugyan az ötéves működésünk során bármiféle hirdetés nélkül elértünk egy hatszázezres Honlap Látogatói fejezet elolvasást'

de mint a címoldalunkon is jeleztük'

ez a célhoz' a Glóbuszunk és minden rajta Élő tényleges megmentéséhez nagyon kevés!

Mert itt a sikeres túlélésért százmilliókat és milliárdokat kell megszólítani!

VISZONT'

ISZTEN FÖLDI SZERETET ORSZÁGA'

A VALÓDI SZENTFÖLD

ÉS NÉPEKÉNT'

TEHÁT MAGYARKÉNT'

ERRE MINDEN LEHETŐSÉGÜNK ADOTT!


Éppen ezért'

A Népünk Küldetésének Öngyilkos Felejtése'

s Így az Önmagunk' a Népünk' a Gyermekeink' a Szeretteink'  s Egyben az Egész Emberiség Halálos Cserbenhagyása Lenne

Ez Eredendő Adottság Lehetőségünkkel Nem Élni!


Másik ok;

Eddig "magányos farkasként" a szellemi' tudati' gondolati segítségen túlmenően egyedül vezettem a Honlapunkat' s készítettem a Honlapunk fejezeteit' írásait' hanganyagait' illusztrációs képeit.

Most elérkezettnek találtam' / találtuk'

- s utóbbinál a Szellemi' Tudati' Együttgondolkodási Közösségünkre utalok -

hogy az ennél nagyságrendileg nagyobb nyilvánosságot keressük fel mindannyiunk'

a Glóbuszunk és minden rajta Élő megmaradásának érdekében!

Hogy mire' milyen Adományokra van szükség?


Lehet az

Művészi Színvonalú

próza' vagy versmondás' akár egyetemes forrásból' akár a mi hasonló írásaink' verseink tolmácsolása' lehet a fejezeteink Szép Magyar beszédű hangrámondása' (egyfajta hangos könyvként)' lehet zenei szerzemény' előadás' képzőművészeti alkotás' lehetnek televíziós műsorok' de lehet akár egyéni'

szakirányú szervező és vagy csapatmunka'

a Honlapunk ismertebbé tételéhez is!

De lehet fontos közügyekről való beszélgetés' előadás' koncert'

eddig és máshol nem publikált mű'

egyes előre egyeztetett (hogy elkerüljük a duplikációt) fejezeteinkről' írásainkról videó készítés'

(melyhez a Honlapunkon megjelenő kép és szöveg anyagot biztosítjuk és az így elkészült videót reánk való hivatkozással a Készítője és a Készítőjére való hivatkozással a Szeretet Világkirályság Honlap is feltölti a YouTube csatornájára' illetve jelenleg csak a készítője az estleges

Televíziós adásában megjeleníti)!

Fentieken kívül lehetnek írások is' a Szeretetről való komoly magvas gondolatok jegyében' nívós' a megmenekülésünket segítő hozzászólások' tudományos értekezések a Glóbuszunk megmentésének tárgyában' és akár a Szeretetben helyes energetikájú Imáink' meditációink elmondása' videóra vétele is!

(Ezek is folyamatosan bővülő módon megtalálhatóak a Honlapunkon)!

És végül lehet bármi itt nem említett segítség'

amely a Glóbuszunk Életben Maradását szolgálja!


Ennek során mindig legyen a szemeink előtt'

hogy itt és most'

/és persze minden időben/

Iszten Szent Szeretet Országáért

A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGÁÉRT

kell tenni'

és soha nem a helyzetet esetlegesen kihasználni vágyó egyéni'

vagy csoportos ambíciókért!

-------------------------------------------

Viszont itt ismét egy lényeges gondolatot el kell mondani:

Semmiképpen nem teszünk közzé olyan műveket'

amelyek vitatják' bagatellizálják' kigúnyolják' vagy tagadják a Honlapunkon ismertetett Tényeket'

s természetesen a Globális vészhelyzetet' illetve az elhárításának az általunk preferált'

elsődlegesnek tekintett módjait!

Hogy miért?

1.) Egyrészt azért' mert a Honlapunkon minden állításunk bizonyítékokkal alátámasztott'

2.) másrészt azért' mert a vészhelyzetre felhívta már évekkel korábban az Emberiség figyelmét kétszer is a Tudóstársadalom' először csak ezrek' másodszor 15 ezer Tudós'

3.) harmadrészt azért' mert immár lassan két éve az ENSZ is globális vészhelyzetet hirdetett' de ekkor még nem volt ismert az Antarktiszinál 7-szer nagyobb' úgynevezett Trópusok feletti ózonluk' amely a korábban ismertekkel együtt' napról napra' percről percre emészti a Föld Otthonunk Életerőit' és összességében a Glóbuszunk teljes felületének immár közel a felét teszi ki! Jelenleg több mint 43%!

Éppen napjainkban kongatta meg a vészharangot ismét Végítélet Órájának Tudós csapata' s állította át ezt a jelképes órát 90 másodperces intervallumra' annak az időmennyiségnek a jelölésére' amely megfelelő tettek hiányában a Föld életéből még hátra van!

(ez mind a Honlapunkon olvasható)

4.) negyedrészt pedig azért' mert nincs megmenekülési lehetőségünk a problémakör

Spirituális megközelítésének a hiányában!

Mi pedig pontosan ezt tesszük!

A VILÁGON EGYEDÜLÁLLÓAN'

a spiritualitást mutatjuk be a metafizikai működés tükörképében'

a fizika törvényeivel igazolható módon!

És ennek az eredményei kivétel nélkül

OKOZATI SZINTEN

100%-ban igazolják mindazt' amire a Tudóstársadalom' az Egyesült Nemzetek Szervezete' és a bennünket fenyegető veszélyekre rámutató természetvédő aktivisták százezrei és milliói is

hosszú évek óta folyamatosan figyelmeztetnek!

E kis részhez egy megjegyzés:

A Tudós társadalom bár cáfolhatatlan tényekkel igazolja a figyelmeztetéseinek a kiváltó tényezőit' de közülük a jelen pillanatban csak nagyon kevesen képesek e metafizikai' spirituális'

kellő mértékű (!!!) megközelítésére!


Ennek okán az Ő általuk feltártak még nem a legmélyebb'

mentális' egyéni és össztársadalmi szintű Ok - Okozati összefüggésrendszert

mutatják' arra csak a szintén egyéni és össztársadalmi' tehát kollektív legőszintébb önmagunkba tekintés ad lehetőséget!


Fentieknek megfelelően tehát nem fulladhat össznépi vitatkozásba' veszekedésbe E megmentési folyamat'

mert az' egyben a kollektív halálunkat'

és a Föld Otthonunk elvesztését is jelentené!


A HONLAPUNK PEDIG AZ IGAZ SZERETET FÉNYÉVEL

PONTOSAN EZEKRE A KÉRDÉSEKRE VILÁGÍT RÁ!


Mindenkinek be kell látnia' hogy amint oly sokszor mondtuk már:

E tudás és kezdeményezés hiányában nincs lehetősége az Emberiségnek a túlélésre!

Akármilyen pillanatnyi (!!!) látszólagos' vagy valós érdekeket is sértünk vele!

A jelenlegi helyzetünkben elmondottak szerint egy legszentebb érdek ír felül minden más egyéb érdeket:

A Közös Életben Maradásunk!

Amely értelemszerűen nem létezhet a Föld Megmentése nélkül!

Akármennyire mást hisznek erről a valóságtól elrugaszkodott'

a civilizációnkat szipolyozó' aljas aknamunkával évezredek óta azt aláásni igyekvő torz' beteg' elesett Lelkek!

-------------------------------------------

Visszatérve a fejezetünk címe által megjelöltekhez:

Az Adományozás lényege az' hogy:

Önzetlen Legyen!

Továbbá:

Az Élet Szentségéhez Méltó' és Ennek Megfelelően Nívós Legyen'

Igaz Legyen'

a Honlapunk Szellemiségéhez és Témaköreihez hű'

a Fejezeteihez' és Egyben a Nagy Egészhez Illeszkedjen'

Egyedi' Vagy Egyedi Csapat Munkát Tükrözzön'

(pl. zenekar' művészeti együttes' munka kollektíva' stb.)

az Élet és az adott témakör' munka iránti Alázatban foganjon'

Lelkiismeretet Ébresszen'

Szeretetben Helyesen Tanítson'

Kulturálisan Műveljen'

Erkölcsi' Lelki Tisztulásra' Magosabb Rezonanciára Segítsen'

Mentálisan Ébresszen'

A Valódi MAG MAGYAR Identitásunkra Keltsen'

A Feltétel Nélküli Örök Szeretet Végtelen Fontosságára Figyelmeztessen'

Az Életben Maradásunkhoz Nélkülözhetetlen' Fontos Ismereteket Terjesszen!


Amit mi adunk:

Amennyiben találkoznak a témakör' és a fentebb végigsorolt feltételek egyike' többsége' vagy egésze'

mi azt mindenki számára ingyenesen elérhető módon közzétesszük!


És még egy rendkívül fontos feltétel:

A közzététellel mi vállaljuk az adományozó személyét' a munkásságát'

az életművét' a hitelességét'

ugyanakkor nem elhanyagolható módon ismertséget/további ismertséget adunk a számára!


De az adományozónak is vállalnia kell minket!

Értelemszerűen ez már az adományának a közzétételével is megtörténik'

de ennél több kell!

A Lehetőségei' a Hite' a Meggyőződése' a Lelkiismerete Szerint az ismeretségi körében és a nyilvánosság előtti megjelenésében is vállalnia' s ha egy mód van rá' ajánlania is kell minket!

S itt látni kell:

MINDEN EGYES REÁNK VALÓ HIVATKOZÁS

EGYENLŐ

A KÖZÖS ÉLETBEN MARADÁSI AKARATUNK KINYILVÁNÍTÁSÁVAL!

Ezért Nyomatékosítva Ismételjük Meg:

Neki' a fentiek szerint' az adományozónak is ajánlania kell minket' a saját megszólalási' megjelenési felületein'

az ismeretségi és szakmai köreiben'

illetve a teljes nyilvánosság előtt is!

Hiszen minél többen vagyunk'

annál nagyobb a megmenekülésünk lehetősége!

És a Szeretetbeni Adományával már eleve erkölcsileg' becsületbelileg a

Szeretet Világkirályság

mellett kötelezte el magát!


ITT AZONBAN FEL KELL ISMERNÜNK' HOGY ELŐBB UTÓBB'

DE IGEN ZÁROS HATÁRIDŐN BELÜL

AZ EGÉSZ EMBERISÉGNEK IS FEL KELL VÁLLALNIA MINKET'

A SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGÁT'

KÜLÖNBEN NINCS TÚLÉLÉS A SZÁMÁRA!

MERT ÉLETBEN MARADNI'

A FÖLDÜNKET' MINDEN RAJTA ÉLŐT' ÍGY ÖNMAGUNKAT IS MEGMENTENI

CSAK SZERETET ÚTJÁN LEHET!

Legyél Te is a MAG RAJ tagja' hogy az Emberi Társadalmunkkal' az

ÉLET HAJÓJÁN

minél előbb biztonságos vizekre evezzünk! 


Itt azonban gondoljunk azokra a Testvéreinkre is' Akik bármely ok miatt nem tudnak Adományozni' de már felimerték' hogy a Civilizációnk megmentésének tényleg csak ez az egy' általunk képviselt útja' módja van!

AZT KÉRJÜK TŐLÜK IS' HOGY VÁLLALJANAK' ÉS AJÁNLJANAK MINKET' A HONLAPUNKAT' A KEZDEMÉNYEZÉSÜNKET'


AMELY SEGÍTSÉGET NEKIK ÉS AZ ADOMÁNYOZÓNAK IS ELŐRE' NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÜNK!


Azt mondtuk a felhívásunk elején' hogy most' (!!!) elsősorban közismert személyekhez szeretnénk szólni!

Igen' ez így igaz' hiszen Ők tudnak az ismertségük által a legtöbbet és a leghatékonyabban segíteni!

De ez nem jelenti azt' hogy ne lenne helye az adományozói listában olyan egyéneknek is'

Akik ugyan nem' vagy csak kevéssé közismertek'

de az önzetlen adományukkal megfelelnek a fentebb felsorolt egyéb kritériumoknak!

-------------------------------------------

Mindeközben erről sem hallgathatunk:

A magunkat bemutató fejezetekben kiemeltük'

hogy nem függ sem a személyes' sem ez internetes felületünk egzisztenciája

a Honlapunk látogatottságától!

Mert itt nincsenek hirdetések' a Honlapunknak és magamnak sincs bevételi forrása e működésből' működtetésből fakadóan!

És természetesen soha nem is akarOk ilyet!

ERRE' SZEMÉLYES VISZONYLATOMBAN (!!!) ITT ÉS MOST' MÁR TÖBBSZÖRI ALKALOMMAL ÍGÉRETET IS TESZEK!

A Honlapunk fejlődésének során persze értelemszerűen' majd közösen kell megoldanunk annak a pénzügyi konzekvenciáit!

De a Honlapunk weblapfelület szolgáltatói díja még további 5 évre ki van fizetve' ez idő alatt kell közösen elérnünk' hogy az' a bővülésének megfelelő közismertségre' majd az idők során 

globális' tehát világismertségre tegyen szert!

-------------------------------------------

De nem csak az előre kifizetés idejének a lejárta indokolja e szoros tempót'

hanem egy ennél összehasonlíthatatlanul fontosabb határidő!

S ez' a koronarablásból adódik!

Az Elrabolt Szent Szeretet Világkorona Hiánya és a II. Szilveszter Pápa által

"ajándékként" reánk oktrojált halálkorona

illetve az ehhez szervesen kapcsolódó

HALÁLKORONA ARZENÁL ÖSSZHANGZATA

mint fekete halálmag

ekkorra fejtené ki'

(egészen pontosan 2030.-ra)

az Összemberiségi Kollektív Tudati Működésünk

már legalább (!!!) 2' de inkább 3000 éve tartó folyamatos stimuláló hatását'

s késztetné öngyilkosságra az Emberi Civilizációnkat!

A hatalomban lévők és az általuk félrevezetettek hibás döntéseinek útján!

Például világ' vagy atomháború kirobbantásával!

De ez még sok minden mással is elérhető'

jelesül az elmúlt év közepén felfedezett Trópusok feletti'

a puszta létünket is halálosan veszélyeztető ózonlyuk azonnali'

spirituálisan is szakszerű (!!!) intézkedéseket kívánó elhárítási'

javítási szükségességének a figyelmen kívül hagyásával'

e végzetes bajról való figyelem eltereléssel!

Mint ahogyan az gőzerővel történik is a napjainkban!

Igen' mindaz az elképesztő mennyiségű és minőségű őrület' ami a napjainkban az egyéni és társadalmi Életünkben megtapasztalható' az kivétel nélkül e halálos stimuláció folyománya!


Itt és most nem szeretnénk a figyelmedet a felhívásunkról elterelni'

ha már a Honlapunk tanulmányozásában ideáig jutottál'

akkor egészen biztosan tudsz e döbbenetről'

ha pedig ezen az oldalon kezded a velünk való ismerkedést' akkor'

ha elolvastad a felhívásunkat'

Szeretettel Kérlek

szánj időt e témakör megismerésére is'

tehát keresd fel a koronákkal foglalkozó fejezeteinket!

Honlapunkon igyekeztünk és továbbra is igyekszünk ezt a döbbenetet a lehető legjobban dokumentálni' így a fenti állításunk már most kellő alapossággal bizonyított'


tehát feltétlenül indokolt a fenti határidőre való legkomolyabb figyelmeztetésünk!


Annál is inkább' mert az időnk jelenleg még rohamosan fogy'

a Globális vészhelyzet' amíg Szeretetben Helyesen nem teszünk ellene' egyre inkább elhatalmasodik!

PÉLDA ERRE AZ ÓZONLYUK NÖVEKEDÉSE''

(jelenleg a Föld felületének a 43%-át teszi ki)'

ÉS RENDKÍVŰL SÚLYOSAN INTŐ PÉLDA AZ IS' HOGY AZ ÚGYNEVEZETT VÉGÍTÉLET ÓRÁJÁN A TUDÓSÓK AZ EDDIGI 100 ,ÁSODPERCRŐL 90 MÁSODPERCRE ÁLLÍTOTTÁK AZ AZ IDŐT' AMELY AZ EMBERISÉG IDEJÉBŐL JELKÉPESEN MÉG HÁTRA VAN!

(lásd az erről szóló fejezeteinket a bal oldali Fő Menüsor elején)!


Ezzel kapcsolatban viszont tudnod kell:

Minden egyes felmerülő Világprobléma javítása enyhíti a veszélyeztetettségünket'

illetve kitolja e 2030-as határidőt!

AZONBAN E TEKINTETBEN SEM BÍZHATJUK EL MAGUNKAT'

UGYANIS EZRÉVEL VANNAK ILYEN KOLOSSZÁLIS MEGOLDANDÓ GONDJAINK'

OLYANOK IS' AMELYEKRŐL EDDIG MÉG NEM IS HALLOTTÁL' AZOKRA MÉG A LEGROSSZABB RÉMÁLMAIDBAN SEM GONDOLTÁL'

DE AZ ÖSSZEMBERISÉGI PÁNIKHELYZET ELKERÜLÉSE VÉGETT'

A HONLAPUNKON CSAK A KÉSŐBBIEKBEN'

A KOLLEKTÍV LELKI FEJLŐDÉSÜNK FÜGGVÉNYÉBEN TESSZÜK KÖZZÉ!

Azért kell ezt tiszteletben tartanunk' mert azok a bajok is

MEGFELELŐ MENTÁLIS FELKÉSZÜLTSÉGGEL

JAVÍTHATÓAK!

És pontosan itt kell rámutatni

Iszten Földi Szeretet Országa

Mielőbbi Intézményesítési Szükségességére'

mert csak azzal teremtődik meg az egyedüli esély

AZ ITT' A TERÜLETÉN ÉLŐK

KOLLEKTÍV TUDATI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK AZ EREDMÉNYEKÉPPEN A TÁRSADALMUNK KOZMIKUS SZINTŰ BAJAINAK A MENTÁLIS ÚTON VALÓ ELHÁRÍTÁSÁRA!

S ha most azt gondolod' hogy ez őrültség' akkor tudjál róla'

hogy a létrejöttükben is a mentális együttműködésé volt a főszerep!

Csak ez ismereteket az elesett Lelkek eddig helytelenül' a hatalmuk' az anyagi javak megszerzésére' a torz élvezetek kiélésére használták!

És igen' nagyon sokan' - anélkül hogy tudott volna róla' - a mentális energiáikat kihasználták' a mintegy 6 milliós szabadkőművesség' a különböző titkos társaságok' és bizony a közel 2 milliárdos keresztre feszülés üdvösségében hívő kereszténység is! De a többi világvallásokban is fellelhető megszámlálhatatlanul sok elem' amely tudattalanul' e pusztulási folyamatot gerjeszti!

Anélkül' hogy a hívei' a közpapjai tudnának róla!

Lényegeseb többet tudhatsz meg e kérdésekről a Honlapunk fejezeteiből' és kiváltképp megértésre vezető írásunk' / Felhívásunk a  "DE VAN MEGOLDÁS" című fejezetünkből' amelyet az alábbi linkről tudsz elérni:



Egy közös érdekünk van tehát e fejezetünkkel kapcsolatban is:

SZERETETBEN SZERETETRE VALÓAN

(!!!)

AZ ÉLETBEN MARADÁS'

ÉS MINDEN EGYES ITT FELSOROLT SZÁNDÉKÚ SEGÍTSÉG/ADOMÁNY IS

AZ EMBERISÉGI TÚLÉLÉSÜNKET SEGÍTI!

-------------------------------------------

Hogyan' milyen módon gondoljuk ez adományozási folyamat technikai működtetését?

Ehhez elöljárói példamutatásként szeretnék személyes mintát adni' konkrétan azt bemutatni'

hogy én mivel járultam hozzá e nélkülözhetetlen folyamathoz:


Ez az alábbi linken érhető el:



S a végéhez egy apró kiegészítés' illetve kiemelés:

Tettem Mindezt Azért' Mert Szeretlek Titeket' Azért' Hogy Szeretetben' Boldogan' Biztonságban Éljetek!

MERT ÉLNI' CSAK ÍGY LEHET!


A belinkelt fejezetből az is megérthető' hogy miképp is kívánjuk közzé tenni az Adományozás tényét!

De legyen meg itt is' a vélhetően az elolvasott fejezetből már ismert kép formájában:




Magát az adományt pedig az adott fejezethez illesztve tesszük közzé!

Egy példa:

Ha Valaki például Trianon Tragédiájának témakörében' ajánl fel művet' Adományt' ismeretanyagot' stb.'

(mely tragédia egyébként azonnali javítás nélkül ellehetetleníti a túlélésünk leghalványabb reményét is)'

akkor az Adomány tényét E fejezetben'

/alfejezetében/

a fent bemutatott kép szerint fogjuk megjelentetni'

magát az Adományt pedig' a Trianonról szóló fejezetek erre legalkalmasabb sorában tesszük közzé!

Fontos' hogy az Adomány kapcsán senki semmilyen időben és okkal nem kérhet jogdíjat' sem árat' az

A Mag Magyar Nép

És Az Egész Emberiség

számára tett önzetlen és végleges adakozásnak tekintendő!


Megint csak végtelenül fontos:

Az Adományozónak és a Honlapunk alapítójának' családjának' illetve majdani munkatársainak is törekednie kell a feddhetetlen életvitelre' illetve ha esetleg ilyen értelemben korábban hibázott'

annak a javítatlansága esetén a helyrehozatalára!

Soha' egyetlen pillanatra se felejtsük:

ITT ÉS MOST' SZÓ SZERINT AZ ÉLETÜNK A TÉT!

Nem fulladhat ez a kezdeményezés esetleges karaktergyilkosságokba' sárdobálásokba' zsarolási manőverekbe' üzleti érdekek gátlástalan' de eleve semmilyen nemű' és szintű érvényesítésébe' egyes résztvevők bármilyen okból való ellehetetlenítésébe!

Mert azzal' amennyiben bárki és bárki ellen is tenne ilyet'

az Emberiség megmaradásának a legutolsó esélyét venné el!

-------------------------------------------

Honnan várunk felajánlásokat?

A Föld minden Országából'

de különösen a Trianoni "utódállamok" és a teljes

Iszten Földi Szeretet Országának

a területéről!

Hogy ez utóbbi is mindenki számára egyértelmű legyen:


 Erről a SZENT ORSZÁGRÓL van szó!

Ez a Szent Ország az Emberiség Szellemi' Tudati' Együttgondolkodási Közösségének a Magja!

EZÉRT VAGYUNK MI MAGYAROK A MAG NÉPE!

A Belső Világosságot adó 20 fényvárosával' a külső' a Glóriájával a Világ Felé Igaz Szeretetet Sugárzó' Józan' Épeszű' a Feltétel Nélküli Szeretet Abszolút Racionalitásában Élő Ember Képmására Teremtett Valódi Szentföld Teljes Területéről!

Az előző sorokban idézett Tulajdonságokat az alábbi képpel is kifejezhetjük:




További információként

a fentiek kapcsán azt is tudni kell' hogy az adományok nívójának és alkalmasságának az elbírálásához pillanatnyilag nincs semmiféle zsűri' sem testület' a legtisztább lelkiismeretem szerint (!!!) jelenleg' illetve a lehetőségek megvalósulásáig' tehát egy ideig még azt' egy személyben én fogom tenni!

Viszont értelemszerűen azzal magam' és a Honlapunk Nevében is tartozom az Adományozónak' hogy esetleges alkalmatlannak minősítésem esetén az Adományát feltétel nélkül Tiszteletben tartva' azt eltesszük' és az erre hivatott testület létrejöttével fogjuk elbírálás alá vonni!

Az tehát még közzététel hiányában sem fog elveszni!

Az Adományokat lehetőség szerint azonnal közzétesszük' de olyan is előfordulhat' hogy arra várni kell' illetve például ahhoz illeszkedően mi fogunk új fejezeteket vagy leírást létrehozni!

Természetesen minden felhasznált' közzétett Adományozás tényét írásban is szeretnénk lefektetni'

az esetleges jogi viták elkerülése érdekében.

Az Adományozási szándékról az alábbi elektronikus levélcímekre lehet értesítést küldeni:




Tegyük mindezt azért'

hogy romjaiból együtt' közösen építsük fel a

SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGÁT

Iszten Földi Legszentebb Szeretet Országát'

A TÚLÉLÉSÜNK EGYEDÜLI' VALÓDI'

TÉNYLEGESEN HATÉKONY ZÁLOGÁT'

A MINDEN MAGYAR

ÉS A TERÜLETÉN ÉLŐ ÖSSZES

NÉPEK' MAJD A FÖLD NÉPEI

EGYÜTTGONDOLKODÁSÁNAK

A SZENT TUDATI KÖZÖSSÉGÉT!

-------------------------------------------

Ide kívánkozik még egy' a fentiekkel kapcsolatos rendkívül fontos gondolat:

Ne ringasd magad abba a tévhitbe" hogy Te kicsi vagy ehhez' vagy majd mások megoldják a bajokat helyetted is!

Itt mindenkinek meg kell oldani a saját Univerzumában és a Kollektív Univerzumunkban' Világegyetemünkben teremtett bajokat' problémákat!

Egyrészt a Te mentális hibáidat senki nem fogja helyetted megoldani'

viszont a belátásához' illetve az oldásához

MINDIG SZEMÉLYRE' A PILLANATNYI ÁLLAPOTODRA' ÉS KISEBB NAGYOBB CSOPORTOKRA' ORSZÁGOKRA TOVÁBBÁ AZ EGÉSZ EMBERI CIVILIZÁCIÓRA SZABOTTAN' MINDEN IDŐBEN' TÉREN' ÉS TEKINTETBEN' A LÉTMÁTRIXUNK KOMPLETT EGÉSZ ÖSSZEFÜGGÉSRENDSZERÉBEN' EGÉSZGÖMBŰEN'  MINDEN SZÜKSÉGES SEGÍTSÉGET HIÁNYTALANUL MEGKAPSZ

A VILÁGEGYETEMI SZERETET GONDVISELÉSTŐL!

Sikeres javítás esetén pedig egyre inkább javül' könnyebbedik a helyzetünk' egyre inkább egészségesebben Élhatünk' egyre inkább biztonságosabbá válik a Glóbuszunk!

Végtelenül fontos felismerni' hogy a legkisebb belátással és az ebből következő javítással' nem csak a Föld Otthonunk'

De az Egész Világegyetem is Élhetőbbé Lesz!


Ezért a javítás' a szeretetlenségek mentális oldása' eliminálása mindenkinek a Társadalom Iránti Szent Kötelessége!

Ezért is' senki nem dughatja a fejét a homokba'

és mindenkinek mindenkivel'

- értsd Egyéni Emberek és Országok szintjén is -

FELTÉTEL NÉLKÜL ÖSSZE KELL FOGNIA!

Akkor lehet csak sikeres a kollektív válságkezelés!

Csak akkor nyílhat meg a Globális Szintű Életben Maradásunknak a legutolsó lehetősége!

-------------------------------------------

Ugyanakkor Minden Szeretve Tisztelt Testvérünket Kérjük' hogy adjon hírt rólunk'

a Szeretet Világkirályságáról'

a Honlapjáról'

és egy pillanatra se feledjük:

Ebben is a Létünk a Tét' a Föld Otthonunk van végveszélyben!

Folyamatosan tartsuk észben'

bárki is bármivel próbálja elterelni erről a figyelmünket!

Akár egyéni "bepróbálkozásokkal" akár mesterséges pandémiával'

aljas' világhatalmi célokkal hosszú évek óta szított háborúkkal'

atomháborús fenyegetéssel'

akár szintén mesterségesen keltett' a Hazájuk korábbi' tendenciózus' következetes lerombolásával' tönkretételével'

(itt lásd Trianont is)'

az Otthonukat elhagyni kényszerülő Népek' új Hazát keresők exodusával' hontalan bolyongásával!

Vagy az ugyanilyen alapú gazdasági válságokkal' élelmiszerhiányokkal' az egész világot sújtó inflációval' hamis demokrácia hazug szabadságot hirdetésével'

a választási "hadjáratok" pénzoligarchák diktálta' életenergiákat kioltó egymásnak feszülésével'

hiábavalóság kötélhúzó össznépi' zsarolásul immár egyre inkább kenyér nélküli cirkuszi attrakciójával!


ITT' A VÉGEFELÉ PEDIG ARRA KÉRLEK TITEKET' AZ JUSSON MEGÉRTÉSRE BENNETEK' HOGY HA SEGÍTESZ' AKKOR ÖNMAGADON' A CSALÁDODON' AZOKON' AKIKET SZERETSZ' A HAZÁDON' A NÉPEDEN' A VILÁGON' AZ EMBERISÉGEN' A FÖLD ÉGITEST OTTHONODON' ÉS MINDEN RAJTA ÉLŐN SEGÍTESZ!


NE FÉLJETEK! ADAKOZZATOK EGY KIS MUNKÁVAL AZ ÉLETÉRT'

A HONLAPUNK'

A

SZERETET VILÁGKIRÁLYSÁGA SZÁMÁRA'

HOGY TOVÁBB ÉLJETEK!



Legvégül a Figyelmedet és a Leendő Adományodat

A Szeretet Világkirályság Honlapunk és Államunk Nevében

Előre is Megköszönve'

rövid időre' a következő fejezetünk megírásáig'

Örök' Végtelen' Igaz Szeretettel Búcsúzom Tőletek!

Höflinger Krisztián László

azaz

Höfikrila




Az E fejezethez általunk rendelt zeneművet kérlek' hallgasd Igaz Szeretettel!

Címe: Ludwig van Beethoven: Choral Fantasy Op. 80

Előadó: Seiji Ozawa karmester'

Pianista: Martha Argericht

A You Tube Csatornáján közzétette: Lukáš Hacek

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN' ÉS GRATULÁLUNK AZ ELŐADÁSHOZ!


És igen' ezt a "Dalt" A Szeretet Világkirályság eszméjét' a műben bemutatott átütő erővel' ezreknek' millióknak és milliárdoknak kell "énekelnie" hogy sikerre vigyük a Földmegmentési programunkat!

Kérlek' kattints az alábbi linkre!



De ha Valaki egy kicsit más stílusban előadva szereti inkább ezt a művet'

akkor Tisztelettel Kérem' az alábbi linkre kattintson:



Tisztelt Testvérem!

Innen' a következő fejezethez a legrövidebb úton az alábbi linkre klikkelve tudsz eljutni!